A miniszterelnök nyilt levele az ugrai kerület választópolgáraihoz van czímezve. Első részében az országgyűlés közelmúlt eseményeiről ezt irja:

„Felbomlott minden rend, le volt járatva emberek és intézmények tekintélye. Szentségtörő kezekkel tépásztunk e nemzet legdrágább közkincsét, fenmaradásának egyedüli biztosítékát, alkotmányunk zárkövét: a magyar képviselőház méltóságát és becsületét s a tékozló fiú elvakult vakmerőségével dobtuk koczkára apáink szent örökségét: a nemzet és korona közötti kölcsönös bizalomtól áthatott azt a kiegyezést, a mit őseink vére, őseink kitartása és őseink bölcsessége szerzett meg számunkra.

Mi lett volna ebből a nemzetből, ha olyan uralkodó nem őrködik sorsa felett, a kinek egész lelke, esze és szive egyaránt a magyar nemzettel és azzal a kiegyezéssel van összeforrva, melyet ő alkotott meg a nemzet legjobbjaitól környékezve.”

„Igaz, az alkotmányos rend ez idő szerint helyreállott. De a közelmult minden tanulsága arról győz meg: minő ingatag alapon áll egész parlamenti életünk. Damokles kardja függ a nemzet feje felett. Ötletszerűen összeverődő bármely kicsiny csoport megállíthatja a képviselőház egész gépezetét, gáncsot vethet a magyar nemzetnek előretörekvő útjába, reánk zúdíthatja a közelmult összes veszélyeit és megaláztatásait.

Semmit el nem értünk, míg e szégyenteljes állapotot nem orvosoltuk. Bünös könnyelműség és kötelességeinkről való gyáva megfeledkezés volna, ha fel nem használnók a helyreállott rend első nyugodt időszakát arra, hogy megszerezzük a magyar alkotmányos élet állandó biztosítékait. A szólásszabadságot, a parlamenti viták útjáni küzdelmet parancsoló végszükség nélkül nem szabad korlátozzunk. De a magyar parlament sem lehet játékszer jelentéktelen töredékek kezében, a magyar nemzet sorsát nem szolgálhatjuk ki ezek szeszélyeinek.”

Nem pártkérdés ez. Nagyon szomorú volna, ha pártkérdést csinálnánk belőle. a magyar parlament méltósága, becsülete, munkaképessége egyenlően drága kincse kell hogy legyen mindnyájunknak.”

„A magyar nemzet szereti és megbecsüli szabad intézményeit. Meg tudta azokat védeni bármilyen hatalmas ellenségekkel szemben, meg fogja védeni azon elvakult fiaival szemben is, kik botor kézzel kivánják azokat sárba rántani s ha majdan ítéletet kell a nemzetnek felettünk mondania, ez ítélet csak kárhoztató lehet azokra, kik a konszolidáczió, az alkotmány biztosítása nagy művének útjába állanak.”