Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Sárkány-feleresztő pavillon Lindenbergben Berlin mellett
Hatalmasan fellendült a meteorologia ujabban, attól az időponttól kezdve, mióta egyes államok obszervatoirumai léghajók és sárkányok segitségével a magas levegő-rétegek viszonyainak kutatását tűzték ki maguknak feladatul. E czélra kezdetben, embert vivő léggömböket, utóbb pedig kicsiny,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Az öntöltő pisztoly
Egy lüttichi fegyvergyár, az itt ábrában is bemutatott, rendkivül érdekes szerkezetü pisztolyt készitette, melyet egyelőre még csak néhány példányban hoztak forgalomba. A pisztoly csöve a tölténytartóképen szereplő...
A római kori maradványok
Keszthely közelében egy rég eltemetett római városnak a romjait ásták ki a föld alól. Nagy, nevezetes hely lehetett valamikor, sok század előtt. Bizonyítják ma is a fenmaradt romok. Az utczák szélesek s ki voltak...
Mamut
A mamut testalkatra nézve csaknem olyan volt, mint a ma élő indiai elefánt. A mult században Szibériában több ilyen mamut-leletre akadtak. A mamut sulya körülbelül kétszer olyan nagy, mint a mai szőrnélküli elefántoké,...
A táviratközvetitő gép használatban
A fejlődő teknika érdekes és praktikus vivmánya az a készülék, amelynek segitségével közvetlenül a czimzett lakásán lehet leadni a táviratokat. Az uj találmány czélszerüségét legjobban mutatja az a körülmény,...
Jakob Jordaens: Odüsszeusz és Polüphémosz
A felületesen gondolkodók nagyon gyorsan hajlanak a kicsinylésre és csúfolódásra, ha az ókori írók műveiben természettudományi csodabogarakat fedeznek fel. Pedig hát nagyon sok esetben a legdőrébbnek látszó ókori...
A tengeri betegség elleni vibrácziós szék
A tengeren való utazásnak legkellemetlenebb oldala tudvalevően a tengeri betegség, amelyet ritka ember kerül el, ha nem is olyan hosszu utra indul. Az a készülék, amelylyel a Hamburg-amerikai társaság most folytat...
A világ minden fegyvertechnikusa már nagyon régen annak az elvnek hódolt, hogy úgy a puska-, mint az ágyúgolyóknál az ives csúcsban végződő hengeralakú lövedék a legalkalmasabb a levegő ellenállásának legyőzésére. A...
Sömör a fejbőrön
Fiatal gyerek és nagyobb fiúk arczán gyakran láthatunk apró korpás lemezeket, a miket közönséges sömörnek hívnak. A gyermek nem beteg, s az ajaknyiláson, arczán kis, lisztfehér réteggel bevont kerek lemezt találunk,...
Annie Besant, a teozófia nagy tanítója
Szerző igen megnyerő modorban, folyékony stylusban, rövid 52 oldalon megismertet bennünket a theosophia alaptanaival s a modern theosophiai irodalommal. A theosophiai gondolkozás oly régi, mint maga az emberi...
Cikk-ajánló
A modern háború puskája A modern háború puskája
A jó katonai fegyver legfontosabb követelményei: a pálya lapultsága...
A sárkány mint tudományos segédeszköz A sárkány mint tudományos segédeszköz
Gyermekkorunk kedves játékszerét, a papírsárkányt, mai időkben nagy...
A legnagyobb vízözön előtti állat csontváza
A legnagyobb vízözön előtti állat csontvázát a múlt nyáron Reed...
Függő ágyak a tengeri betegség ellen Függő ágyak a tengeri betegség ellen
A tengeren való utazás nagy élvezeteit a legtöbb embernél megrontják...
Mótoros szán Mótoros szán
A legújabb kor egyik érdekes találmánya a mótoros szán, melyet a...
Az üstökös csillagok Az üstökös csillagok
Az üstökös csillagok, a melyek olykor-olykor szétbontott hajjal,...
Újabb északsarki expedicziók Újabb északsarki expedicziók
Néhány nap előtt bejárta az ujságokat a hír, hogy egy Willmann...
Az éjszaki sarkon Az éjszaki sarkon
Annyi expedicziót szerveznek és indítanak útnak mostanában a sarkok...
Fülöp orleánsi herczeg éjszak-sarki utazása Fülöp orleánsi herczeg éjszak-sarki utazása
Fülöp orleánsi herczeg, József főherczeg veje, a jövő esztendőben az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98