Dtum
Login with Facebookk
1908 | Június

A Magyar Athletika Szövetség bajnokságai.

Budapest, 1908. junius 21.


A MOTESz. – MASz. békeegyezmény értelmében két évi szünet után ismét egy bajnoki viadal egyesítette az összes magyar atlétákat. A bajnoki viadal, a tavaszi atlétikai élet legfontosabb eseménye, vasárnap délután zajlott le a szigeti versenypályán. A klasszikus küzdelmeket nagy közönség nézte végig, ami örvendetes jele az atlétikai népszerűségnek.


A versenyek sportszempontból magas színvonalon állítottak. Az eredmények – egy-két kivétellel – jobbak, mint voltak bármely a MASz által rendezett bajnoki viadalon, de különösen óriási javulást mutatnak a tavalyiakhoz képest, melyek tudvalevőleg nem adták hű képét a magyar atletikai fejlettségének. Távol áll tőlünk minden pártoskodás felidézése, de mint hű krónikás konstatáljuk, hogy ez elsősorban a – tavaly kizárt – MOTESz-atléták részvételének tulajdonítható.


A sprinttávok aránylag gyenge eredményekkel végződtek. Az elért időknél már ez évben jobbakat is értek el, és sprintereink e forma változása kell, hogy gondolkodóba ejtsen bennünket és felvetjük a kérdést, vajjon nem-e a sok versenyzés (egy héten esetleg két verseny is) okozta ezt.


Hogy a középtávok mily elhanyagolt ágai a magyar atlétikának azt szomoruan mutatták a 1/4 és 1/2 angolos bajnokságok. Bodor és Nagy, illetve Nagy egyedül indultak. Bodor és Nagytól nagy külömbségek választják el többi 1/4 és 1/2 angolos futókat, ami azonban szorgalmasabb munkára és épen nem a versenyektől való tartózkodásra kellene, hogy sarkalja őket.

 

A napnak legszebb versenye a magasugrás volt. Nyolczan ugrottak 171-cmt. s a győzelem uj rekordot eredményezett. Somody, a kitűnő kolozsvári bajnokugró, ki még most is fejlődik, 184 cm-t ugrott. Somody most nagyszerű formában van; javítás nélkül ugrott 181 cmt, s a 184-t egyszer javította. Második helyre a fiatal ugrógárda legtehetségesebb tagja, Halusinszky került 178 cm-rel. Halusinszky most van fejlődésben és az idén már 6 cm-t javult.

A magasugró sport nagyarányu fejlődését mutatta, amit már előbb említettünk, hogy 171-et nyolczan ugrottak. Különösen vidéki magasugróink fejlődtek nagyon.

 

Távolugrás bajnokságot Majunke nyerte. Eredménye reális, megfelel a várakozásnak. A három angolos síkfutást Lovas, az egy angolost Bodor nyerte. Mindketten méltó ellenfél nélkül futottak.


Váratlanul gyenge eredményt adott a diszkoszvetés. Hajítóink nagyon erős munkát végeznek, hogy a kört megszokják, s ez természetesen visszahatással van rájuk. Sulydobásban, amint ez előrelátható volt, Mudin Imre győzött, többi dobóink óriási távolságra maradtak mögötte. Szathmáry Kazár ellen biztosan nyerte a rudugrást 346 cm-rel. Ezt a magasságot igen könnyen ugrotta, küzdelemben többet is meg fog ugrani. Kováts a gátfutást ellenfél nélkül nyerte; atlétáink tartózkodnak az erős tréninget igénylő gátfutástól.


A rendezés jó volt, ami Stankovits Szilárd és Herczeg Ede érdeme.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Képek a MASz. bajnoki versenyéről Dr. ifj. Somody István (KEAC.), aki a Magyar Atlétikai Szövetség bajnoki viadalán a magasugrásban Magyarország bajnoka lett Mudin Imre (MAC.), aki a Magyar Atlétikai Szövetség bajnoki viadalán Magyarország ez idei súlydobó bajnoka lett Magyarország 1908. évi bajnokai:
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Lovasünnepség Lovasünnepség
A Pestvidéki Verseny-Egyesület a sportvilágban nagy érdeklődést...
A szegény asszony élete A szegény asszony élete
1939 elején jelent meg e munka első része; az a hódmezővásárhelyi...
A gépmadár ariadne-fonala A gépmadár ariadne-fonala
Ariadne-fonál…. ismerik ezt a szép ógörög legendát? Minos...
A torpedó A torpedó
Az „U. 50.” Tengeralattjáró hajó megkapta a parancsot,...
Belgrád lakossága Belgrád lakossága
A belgrádi német ujság egyik legutóbbi száma azt mondja, hogy a szerb...
A magasugrás olimpiai bajnoka Johnson 203 cm-el A magasugrás olimpiai bajnoka Johnson 203 cm-el
A marathoni kapu előtti fordulóban építették meg a magasugró pályát,...
Az altatás felfedezése 2 Az altatás felfedezése 2
Most már aztán gondolhatjuk, hogyan került vissza a komoly mester a...
Színes hírek Színes hírek
A lúd-patkóknál még különösebbek az oroszországi pusztákon legelő...
A Csókok koldusa -  Duvernois és Birabeau színműve a Belvárosi Színházban A Csókok koldusa - Duvernois és Birabeau színműve a Belvárosi...
Ez a darab úgy indul, mint a legátlagosabb, legpatronosabb francia...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98