Dtum
Login with Facebookk
1916 | Június

Ignotus: Angolok, franciák, németek

Lengyel Menyhért, az ő múlt számunkbeli Egyszerű Gondolataiban, meggyőzően s nekem is szívem szerint tesz igazságot a németek, a német erkölcs és életrevalóság s ennek minden nyugatibb kinyaltságok felett való igaz értéke mellett.

 

De nem értem, miért kell ehhez a franciákat s az angolokat mindenestül és mindenükért lebecsülnie? Lebecsülni való a sznobság, mely a németet, noha derék és életrevaló, nem becsüli, mert nem oly kellemetes vagy előkelő, mint az angol.

 

S hasonlóképp lebecsülni való a parvenüség, mely azért tartja nagyra a franciát s az angolt, mert kellemetes vagy előkelő. Ám, úgy hiszem, a franciában s az angolban egyéb érték is lakik, mint kellemetesség vagy előkelőség.

 

Elvégre semmi nekünk azóta lett fejlődésünk s franciának és angolnak semmi átmeneti romlása nem változtat azon, hogy mind akik ma a három fehér világrészben kultúremberek vagyunk, beleértve ebbe a németeket is, a kultúránk jó kilenc tizedét francia vagy angol termésnek köszönhetjük.

 

A franciában csak makrót, az angolban csak a brutalitást látni semmivel sem németebb, mint a németben pusztán csak bochet látni. Ha a dolgok ennyire egyszerűek volnának s a való értékek ennyire pártosan oszlanának meg, nem került volna sor világháborúra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98