Dtum
Login with Facebookk
1918 | Szeptember

Válaszok Burián békejavaslatára

Külügyminiszterünk béke-ajánlatára – kibuvó nem volt – elég gyorsan megérkeztek az első válaszok.
A legelső válaszadó Amerika volt. Wilson tanár urnak, ugy látszik, nagyon fejébe szállt a dicsőség, mert nem maga válaszolt, hanem Lansing államtitkár, - egyenesen kijelentve, hogy az elnök felhatalmazásából teszi – adta meg a választ, a mely rövid ugyan, de velős és eléggé büszkén utasítja vissza becsületes ajánlatunkat. A sietséggel valószinüleg nem bennünket akart megnyugtatni, hogy ne legyünk kétségben szándékai iránt, hanem ántánt társainak akart elébe vágni, s Angliával is éreztetni, hogy most már ő az ur az ántánt-csordában. Az ántántbeliek ugyanis Wilson közbecsapása előtt már tárgyalták a javaslatot, s most kényszerítve lettek Wilson ur akaratának alávetni magukat.
Érdekesnek tartjuk itt megörökíteni, hogy Wilson a békejegyzék átvétele után egy órával már megadta Lansing által válaszát.
A második visszautasítás a francziáké volt – illetve Clemenceau miniszterelnöké, mert a franczia nép valósznüleg máskép válaszolt volna. Clemenceau a szenátusban mondott beszédével válaszolt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Woodroe Wilson Clemenceau
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98