Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1922 | Február

Jászai Mari és Márkus Emilia

"Sakkfigurák vagyunk, a költő kellékei a színházak rekvizitum-kamrájában és - művészeknek gúnyolnak bennünket!" Ezt Jászai írja könyvében és ő, a "telhetetlen lélek", amint önmagát nevezi, ebben a keserű kifakadásában ösztönösen közelíti meg annak a viszonynak meghatározását, melyben Thespis korától kezdve minden idők színésze van a művészettel.

 

Csak arra gondolok, hogy Szophoklész sorai most több mint kétezer esztendő után is ugyanúgy sugároznak, művészi kalóriájukból semmit sem veszítettek; de az az asszonyi zokogás, amely Orestes urnája fölött az első Elektra-színésznő szívéből felszakadt, minden későbbi nemzedék számára elveszett. Arra gondolok, hogy csupán a könyvespolcra kell nyúlnom és Horatius, Goethe, Berzsenyi, Petőfi vagy Arany lényéhez (művészi lényéhez) olyan közel tudok jutni s annyira az enyém, mint kortársaiké, de Garrick, Talma, Clairon, Lekain, Déryné, Tóth József és minden színész alkotása abban a pillanatban meghalt, mikor az öltözőben lemosta arcáról a festéket.

 

Nincs mód és nincs eszköz rá, hogy a színész alkotását halhatatlanná tegyük. El tudok képzelni olyan tökéletes kinematográfiát és olyan tökéletes fonográfot, amely vonalakban, színekben és hangokban mindent megőriz és visszaad, amit a színész lépett, megtántorodott, lehajolt, kiegyenesedett, beszélt, sóhajtott, sikoltott vagy kacagott a színpadon, el tudom képzelni, hogy 1998-ban egy nyugalmas téli estén felhúzom valamely csodálatosan tökéletes szerkezetű kino-fonográf rugóit és megjelenik előttem - ruhájának, szavának, mozdulatának teljes pontosságával - az az új Jászai Mari vagy Márkus Emilia, aki mondjuk 1950-ben játszotta Machbetet vagy Nórát.

 

Az élettelen gépből előhívott játék, amely anyagtalan, még sem fogja sohasem adni azt a hatást, amit a színész - eleven teste. És itt már világos is a tétel: a művész lénye a lélek, a színész lénye a test. Itt újra idéznem kell Jászait: " ... egy lüktető halántékú, forró vérű, ragyogó szemű beszélő szobor elragadóbb mint a hideg márvány, de kevesebb, mert - eltűnik az ifjúsággal."

Ez a töprengés a színészi alkotás halandósága felett szinte önkénytelen, ha két olyan színészi pálya ér mérföldkövekhez, mint a Jászai Marié és Márkus Emiliáé. A Nemzeti Színház Jászai Mari félszázados jubileumára készül, Márkus Emiliát pedig az ez idei Greguss-díjjal koszorúzta a Kisfaludy Társaság. E két pálya és mindaz, ami e két pálya körül van, a magyar színjátszás fénykorát jelenti. Visszanézni e két pályára csak annak, vagy azoknak lehetne, akik őket minden, vagy legalább minden jelentősebb szerepükben látták, figyelték és megértették.

 

Enélkül lehetetlen arcukat megmutatni, az pedig, hogy e két arc, amely az emberi érzések csodálatos lárváit viselte, úgy elvesszen a következő nemzedék számára, hogy csak emlékiratokban mosolyogjon vissza, nagy vesztesége lenne e kor kultúrtörténetének.


Jászai Mari a megdöbbentő, komor fenség arca, a koturnusokban járó heroina, az emberi eszmény földöntúlisága, akinek színészi erejét, hangja zengését - ha ez egyáltalán lehetséges lenne - Vörösmarty hősi hexameterjeihez szeretném hasonlítani. Ő a magyar színpad legklasszikusabb asszonya, aki formáiban változó, de művészi lényében ugyanaz Szophoklésztól kezdve Shakespeare-en, Katonán és Vörösmartyn keresztül egészen a legmodernebb Szomory Dezsőig. Ő a pátosz. Nem a kulisszahasogatás pátosza, hanem a lélekkel és vérrel telített pátosz, a földi élet megszépült hangja, e hangnak magas és tiszta regiszterekbe való emelkedése, amely bármily messziről jön, mégis az asszonyi szív eleven rostjain szűrődik át. E pátosz maga az élet, mert hiszen "a legközönségesebb élet néha olyan patetikus, hogy megáll tőle a szívverésünk."

Ha nem megyünk tovább Iffland meghatározásánál és a színészet semmi más csak "emberábrázolás" ő valóban az Embert ábrázolja, akár görög márványból, akár shakespeare-i ébenfából, akár terméskőből faragja szobrait. Volumnia nagy lelkét éppen úgy át tudja fogni, mint Rómeó és Júlia dajkáját, vagy a Patty cselédjét. Ő az a színész, aki csak - körvonaloz. Ám e körvonalazás nemhogy megszűkítené, de szinte a végtelenbe tágítja alakjait és e körvonalakon túl öntudatosan nyújt lehetőséget minden néző - elképzelésének.

 

Éppen ebben a körvonalazásban rejlik művészetének magasrendűsége. Mint a legnagyobb színészek, ő is nem csupán ezerarcú, hanem ezerszeresen ezerarcú, mert nemcsak azt a skálát játssza végig, amely Stuart Máriától Fadet anyóig terjed, hanem Stuart Mária szerepén belül is ezerarcú. Ama körvonalakon túl Stuart Mária képét minden néző másképpen töri meg a maga lelkében. Stuart Mária, mint egyetlen fénysugár fut le a színpadról a sötét nézőtérre, ahol a közönség, mint száz és száz szegletű prizma töri szét és színezi az önmaga lelkében ezt az egyetlen, de csodálatos színekre bontható fénysugarat.

Jászai pályáján akadtak kritikusok, akiket ez a pátosz és ez a körvonalazás megtévesztett, mert ha pátoszról van szó, könnyű mindjárt felületességre gondolni. E tévedés abban a pillanatban nyilvánvaló, ha Jászai Mari rendkívüli és a magyar színészetben szinte páratlan kultúrájára gondolunk. Amikor Cleopátráját "kidolgozza", tanulmányaiban visszamegy Plutarchosig, égő kíváncsisággal töri át magát Cleopátra életrajzán, nemcsak az Isis istennő ruházatában celebráló pontifex királynőt, hanem a gyönyörű iduméai zsidólány gyermekét is megérti benne, körülötte nemcsak Róma és Alexandria ragyogását látja, hanem megérzi és megérzékelteti annak a kornak levegőjét is, amelyben a házasságtörés nem volt szégyen, a szüzesség pedig csak a rútság bizonyítéka volt.

 

Ő a szerepben nemcsak szerepet, hanem az embert, az emberi lélek misztériumát keresi s ugyanakkor az ember körül a kort, amit be akar és be is tud hozni a színpadra. Ahhoz, hogy valaki ötven esztendőn keresztül annyi erővel és színnel zengje, harsogja, ábrázolja az Embert, úgy, hogy az valóban emberábrázolás legyen, ahhoz nemcsak csodálatos fizikuma, de a pálya szeretetének olyan láza, a léleknek olyan "telhetetlensége" kell, mint a Jászai Marié. A komáromi ácsmester alig serdült leánya Győrből lázban és fogvacogva szökik Székesfehérvárra, ahol mint statiszta először lép fel a Peleskei Nótáriusban. Ugyanez a láz lobog abban a Jászai Mariban is, akinek félszázados jubileumára készül a Nemzeti Színház, a Petőfi Társaság és az egész ország.


Jászai mellett egészen külön jelenség a magyar színpadon Márkus Emilia. Ha lárvákat kellene szétosztani köztük és Jászaié a tragikus királynők fenséges, komor és megdöbbentő lárvája lenne, Márkus Emilia az új kor asszonyának, a modern nagyvilági asszonynak ideges lárváját kapná. Vonagló lárva! Az az arc, melyet a francia naturalista drámaírók, Augier, Dumas fils és Sardou rajzoltak, az a gonosz, gyönyörű asszonyi arc, amelyen szenvedések és szenvedélyek paroxizmusában kígyózik a szemöldök, görbül boszorkány vonalakba az ajak, bűvöl a tekintet, az az arc, amelynek viselőjéért meg kell halni, vagy sikoltva mutatni rá: "Tue la!" Ő a Francillon, a Kaméliás hölgy, a Fedora asszonya, ő a Violante a bírák előtt. A kék szem és lágy szőkeség asszonyisága, az asszony, aki megcsal, az asszony, akit megcsalnak, aki elbukik, akit elbuktatnak, aki szeret és akit szeretnek, aki öl és akit megölnek.

 

E szerepkörökben neki is megvan a maga egyéni pátosza, amely azonban közelebb van a természetes beszédhez, mint a Jászaié, annyival közelebb, mint amennyire a naturalisták, a társadalmi dráma alakjainak hangja áll közelebb a való élethez Szophoklész, Shakespeare vagy Katona alakjainak hangjánál. E két pátosz közötti megkülönböztetés természetesen csak akkor állhat meg, ha Jászait fenséges és heroikus, Márkust pedig társadalmi szerepeiben nézzük. E szerepkörök különben szinte pontosan határolva vannak, mert hiszen Jászainak talán mindössze három modern asszonya van a Márkus szerepköréből (Idegen nő, Otthon, Padováni hercegné) és Márkusnak ugyanannyi a Jászai szerepköréből.

 

A spanyol dráma (Echegaray) tovább vitte azt a vonalat, amelyet Dumas-ék rajzoltak a mondain asszonyban és Márkus Emilia nagy jelentei, kitörései a sűrűvérű spanyol nők szerepében nemcsak nálunk, de az egész világ színjátszásában egyedül valók. Márkus Emiliánál a színpadon szerelmet vallani, hízelegni és haldokolni senki sem tud jobban.

Nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy Jászai Mari és Márkus Emilia legalább is annyit jelentenek a magyar kultúrának, mint például a franciáknak Sarah Bernhardt. És ugyanakkor, amikor őróla már egész könyvtárt írtak össze, nekünk a magyar színészet e két kimagasló irányú alakjáról egyetlen egy komoly mélyreható analízisünk sincs. Ennek oka elsősorban a magyar dramaturgia, illetőleg e dramaturgia ama részének alacsony színvonala, amely a színjátszás művészetével foglalkozik.

 

E dramaturgia, amelynek legfrissebb megnyilvánulása a napisajtó kritikája, olyan agyoncsépelt és konvencionális jelzőkkel dolgozik, amelynek szótárát tizenöt-húsz szóból bátran össze lehetne állítani. "Jászai Mari vagy Márkus Emilia a főszerepben a tőle megszokott" ... ennél a meghatározásnál alig megy tovább. Arról nem is szólva, hogy a képes színházi lapok mennyire mélyen alatta vannak annak a vonalnak, amely fölött a színész arcát meg kellene rajzolni.

 

Úgy tudom csupán Hevesi Sándor foglalkozik ilyen irányú tanulmányokkal és azzal a gondolattal, hogy többek között Jászai Mari és Márkus Emilia portréját az analízis ecsetjével megfesse. Színészi visszaemlékezésekből sohasem kaphatjuk meg azt, amit egy ilyen tanulmány nyújthatna. E két arcot pedig - túl az anyagokon - be kell vésni a magyar színjátszás és a magyar kultúra történetébe, mert ők mindketten azokba a magasságokba nőttek, ahol Rachel Phaedrája, Ristori Mirrhája vagy Duse Nórája áll.

 

Zilahy Lajos

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jászai Mari Márkus Emilia
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ezeregy éjszaka... Ezeregy éjszaka...
Schiaparellivel, Róla beszélnek mindig a legtöbbet. Ő a nagy kutató...
Az Eskenásy-család és a kitoloncolási rendelet Az Eskenásy-család és a kitoloncolási rendelet
Ismeretes, hogy nap-nap után, vagy helyesebben éjszakáról éjszakára...
Vázsonyi Vilmosné főzőiskolát nyit Vázsonyi Vilmosné főzőiskolát nyit
A kegyelmes asszony a kéthónapos tanfolyamon maga fogja oktatni a...
Seyss-Inquart Hollandia birodalmi biztosa Seyss-Inquart Hollandia birodalmi biztosa
A Vezér dr. Seyss-Inquart birodalmi minisztert a megszállott holland...
Tilos a kártya és a politika az Irónők Klubjában, ahová Tormay Cecil nem lép be Tilos a kártya és a politika az Irónők Klubjában, ahová Tormay Cecil...
Az irodalmi és társadalmi élet nagy érdeklődése kiséri a magyar...
Csák Ibolya olimpiai bajnok Csák Ibolya olimpiai bajnok
Vasárnap délután háromnegyed 5 órakor jutottak el a női magasugrás...
Tüz a hajón Tüz a hajón
Alul, oldalt, mindenütt víz fogja kerül a hajót, s mégis hány hajó...
Napirenden a záloglevelek megerősitése Napirenden a záloglevelek megerősitése
A gazdaadósságok végleges rendezésének legutóbb tett intézkedései...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98