Dtum
Login with Facebookk
1922 | Július

Képek az orosz irodalomról

I.

Dosztojevszkij az ő Napló-jegyzeteiben keserű panaszra fakad azért, hogy Nyugat-Európa jobban ismeri az oly távol levő holdat, mint a mellette közvetetlen közelségben elterülő Oroszországot.

Dosztojevszkijnak teljesen igaza volt.

Még ezelőtt 30 - 35 évvel is meglepetéssel fogadtuk egy-egy orosz írónak német vagy francia fordításban megjelent művét, mintha olyat a sötét, az elmaradt, az ismeretlen Oroszországból nem is lehetett volna várni. A közönséges felfogás Oroszországot barbárnak, a kultúrától messze elmaradott országnak tartotta - és nem is ok nélkül. Az ismeretlenség ködéből csak nagy nehezen és nagy ritkán tört át egy-egy fénysugár Puskin, Lermontov, Gogol és Turgenyev műveinek révén.

 

Civilizált országok lakói nem, vagy csak ritkán vetődtek orosz földre. Akadtak elszánt oda-utazók, de az ilyenek útleírásai, ismertető feljegyzései éppen nem voltak arra valók, hogy másokat hasonló utazásokra csábítsanak. Amit magok az oroszok írtak magokról - mert hiszen írtak - az a cirill írás miatt hozzáférhetetlen ákom-bákom maradt, melynek megtanulásához nem igen mertek hozzáfogni.

De amit ők maguk írtak, az sem volt valami kecsegtető, vonzó. Még 1836-ban is kétségbeesetten írja egyik kiváló emberük, Csaadejev: "Oroszország múltja csupa üresség, jelene elviselhetetlen, jövője pedig nincs; Oroszország csak üres hely az emberi szellem történetében és tanulságos példa a népeknek arra, hogy az elzárkózottság és a szolgai meghunyászkodás mire vihet".

 

Még keserűbb a különben is setét pesszimista Lermontov tépelődése: "Fájdalommal szemlélem a mi emberöltőnket: jövője üres és sivár, semmittevésben fog megvénhedni, a kétségeskedés és a tudákosság terhe alatt tönkre menni. Az élet kifáraszt bennünket, mint a hosszú utazás, melynek célja nincs. Dicstelenül rohanunk sírunk felé s mielőtt meghalnánk, megvetés keserű pillantásával nézünk vissza múltunkra".

 

Ilyen és ehhez hasonló gyötrelmes tépelődések iratai rengeteg számban forognak a közönség kezén, de persze csak írott másolatokban, mert nyomtatásban ilyeneket elképzelni sem lehet a brutális cenzúra és a rendőrminiszter kezében összpontosított korlátlan hatalmaskodás miatt, melynek legelső alapelve az, hogy minden író született konspirátor s amely alapelv alkalmazásából kötetekre menő anekdotákat lehetne összeírni.

 

Ezek az anekdoták minket talán megkacagtatnának, de magoknak az oroszoknak jajkeservesek voltak azok. A cenzúra otrombaságainak megmérésére elég legyen felhozni annyit, hogy azokat még a nyers I. Miklós cár is megsokallta és Puskin műveinek cenzúrálását magának tartotta fenn.

Az elzárkózottságot élesen világítja meg az a rendelet, amely aránylag nem is olyan régen, a múlt század 50-60-as éveiben adatott ki; eszerint az utazás Oroszországban senkinek meg nem engedtetik, senki az országban statisztikai vagy etnográfiai tanulmányokat nem végezhet, csak a kormány engedélyével; a cenzúrának kötelességévé tétetett, hogy a sajtónak meg ne engedje a lopások és zsarolások híreit közölni, mert a kormány a nyilvánosságot teljesen haszontalannak ítéli és méltóságán alólinak tartja, hogy efféle hírekre legkisebb figyelmet is fordítson.

A külföld annyira el volt zárva az orosz ember előtt, hogy minden közlekedés megbénult; az angol, francia, német irodalom termékei, ezek időszaki iratai ki voltak tiltva, aki külföldre akart menni, az ezt csak külön cári engedelemmel tehette és köteles volt külföldi tartózkodásáért évenkint 500 ezüst rubelt fizetni; külföldi tudósok, művészek, mesteremberek, akikre pedig oly nagy szüksége lett volna az országnak, csak ritkán, nagy nehezen jöhettek be.

 

A tudományos ismereteket és műveltséget mint a nyugat istentelenségeit üldözték. Igaz, hogy ilyen körülmények közt erkölcsük és szokásuk eredetiek, oroszok maradtak, de azokban köszönet nem lehetett.

Dosztojevszkijnek az a panasza tehát, hogy a nyugatiak jobban ismerik a holdat, mint Oroszországot, egészen helyén való, de a nyugatiak begombolkozása nem volt-e jogos, természetes? Hiszen, ha csak próbát tett is a nyugati kultúra, hogy jóakaratúan betekintsen Oroszország életébe, azt szuronyokkal tiltották ki s a nyugati civilizáció megvetéssel volt kénytelen az orosz határon visszafordulni.

Most aztán egy nem várt dolog! A jóravaló, gondolkozó, hazaszerető írók, publicisták feljajdulásából, hogy Oroszországot a Nyugat nem ismeri, nem méltányolja, magához valónak nem tartja, tőkét csináltak az úgynevezett szlávjáno-fílek (mi szerintünk: pánszlávok). "Ha nektek nyugatiaknak, mi nem vagyunk testvéreitek, veletek egyenlők, hát tudjátok meg, hogy mi nem is akarunk a ti testvéreitek lenni."


Már a múlt század elején azt írja Odojevszkij Vladimír herceg: "Nyugat-Európa különös és szomorú képet mutat. Egyik vélemény küzd a másik ellen, egyik hatalom a másik, egyik trón a másik ellen. Tudomány, művészet és vallás, a társadalmi élet e három fő mozgató eleme, minden hatását elvesztette. Nyugat-Európa a pusztulás útján van. Ellenben mi, oroszok fiatalok, egészségesek vagyunk és a Nyugat bűneiben nem vagyunk részesek. Nekünk nagy küldetésünk van. Nevünk már fel van írva a győzelmek emlék-táblájára, most majd be kell jegyeznünk az emberi szellem történetkönyvébe is a mi géniuszunkat. A roskadozó Európa romjain mi reánk a tudomány, vallás és művészet terén nagyobbszerű győzelem vár".

 

Fene büszke szavak! Igaz, hogy valamivel később Turgenyev józan szavakkal csillapítja ezt a hányivetiséget: "Rothadtnak mondjuk a Nyugatot - csakhogy az minket lépten-nyomon lever. Megvetjük a roskadozó Nyugatot, de azért folytonosan azzal törődünk, hogy mit tart az mirólunk, nagyon törődünk különösen azzal, hogy mit mondanak rólunk a párizsi lorettek".

 

S az ilyen józanok száma igen nagy, túlnyomó, közlönyük a "Vjesztnyik Jevropüť körül csoportosultak az ország legjelesebb írói, publicistái, de azok száma is légió, akik magukat ezeknél okosabbaknak, jobb hazafiaknak tartják. Ilyenek voltak pl. a kiválóbbak közül Akszakov és Katkov, a legjelentékenyebbek, legtartalmasabb azonban Danilevszkij Jakovlevics Miklós, akinek utoljára 1888-ban megjelent "Rosszija i Jevropa" (Oroszország és Európa) c. nagyobb fogású munkáját méltán tartják a szlávjánofilizmus katekizmusának.

Danilevszkij már nem patetikusan odadobott tételekkel, hanem nagyon is körültekintő, alaposságra valló, nagy terjedelmű munkával bizonyítja, hogy Oroszországnak semmi köze Európához, hogy Oroszország nem is Európa, hogy a szlávság külön kultúratípus, hogy az oroszságnak nem kell a nyugati civilizáció és kultúra stb. (Érdemes feljegyezni, hogy erről a tárgyról XXXVIII + 557 nyomtatott lapra terjedő könyvet írt össze, de az orosz józanság dicséretére feljegyezzük azt is, hogy a könyv első 1200 példányban megjelent kiadása csak 15 év alatt kelt el.)

Danilevszkij szerint Európa nem is Európa, hanem csak Ázsiának egy félszigete, melynek nyugati részében a romano-german kultúra-típus fejlődött ki, keleti részében pedig az orosz kultúra-típus. Ha volna is Európa, ahhoz nem számíthatja magát Oroszország. - ŤEurópához tartozik-e Oroszország?ť - kérdezi, és felel rá: "Nem - sajnálatunkra vagy örömünkre, szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre - nem tartozik hozzá. Oroszország nem táplálkozott azon gyökerek egyikéből sem, amelyekből Európa közvetlenül szítta úgy a hasznos, mint a káros nedveket az ugyancsak őáltala lerombolt ó-világ talajából - nem táplálkozott azokról a gyökerekről sem, melyek az éltető nedvet a germán szellem mélyéből merítették."

Önérzetes, de még gőgösebb kijelentések. Erre azt lehetne mondani, hogy lássuk hát az a különös szláv kultúra-típust, kultúrát. Hanem erre az oroszok is, magukat gúnyolva azt mondják, hogy bizony csak a technika terén tudnak valami saját, maguk alkotta terméket felmutatni s ez az orosz teafőző szamovár.

No de ez is túlzás. Mert haladtak bizony az oroszok a tudományok, művészetek, ipar dolgában is, csakhogy ezt a haladást - a Nyugat jóvoltából szerezték. Méltó büszkeséggel mutathatnak például - irodalmukra. Még akkor is, ha ez is a Nyugat emlőjéből szopta az anyatejet.

 

Szabó Endre

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kis gazda rovat
A kacsák hízlalására legjobb az árpa. Ezt vizben áztatják, mig kissé...
Az ellenforradalom gyarmati csapatai partraszálltak Spanyolorszában Az ellenforradalom gyarmati csapatai partraszálltak Spanyolorszában
Lemondott a kormány és vasárnap két kormány alakult egymásután, hogy...
A rövidhullám a végtelen tengeren A rövidhullám a végtelen tengeren
Ha bepillantunk valamelyik modern óceánjáró rádiószobájába,...
Szigetvár története Szigetvár története
Szigetvárnak, a magyar történelem egyik dicsőségtől övezett eseménye...
Beszélő majmok Beszélő majmok
A mult század utolsó évtizedének elején, 1891-ben nagy feltünést...
Ausztria gyephokkizói 2:1-re verték a magyar válogatott csapatot Ausztria gyephokkizói 2:1-re verték a magyar válogatott csapatot
Vasárnap délelőtt ütközött meg másodszor Ausztria és Magyarország...
A világ hitelezője A világ hitelezője
Amerika külön munkát folytat Genovával párhuzamosan. Mert bár Genova...
Országgyűlési vita a nemzetiségekről Országgyűlési vita a nemzetiségekről
Lindner Gusztáv a szász képviselők nevében kijelenti, hogy elfogadják...
Petschauer nyerte a Terstyánszky kard-emlékversenyt Petschauer nyerte a Terstyánszky kard-emlékversenyt
A MAC vasárnap rendezte meg a Terstyánszky kard-emlékversenyt,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98