Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

Andrássy és Haller hadüzenete a kormánynak

Vasárnap délután 5 órakor Kőbányán Szabó József beszámolóján Haller István a többek között a következőket mondotta:
- Az uj választójogi törvénnyel a kormányzat a földalatti szervezkedést mozdítja elő, mert az emberek meggyőződésüknek valami uton-módon érvényesülést akarnak szerezni; ha nem lehet nyiltan, megcsinálják titokban. Ilyen uton az államot ujból maga az államhatalom ássa alá, a mely a nagytőke, a nagybirtok, a bürokrácia hatalmi tultengésének, könnyű érvényesülését akarja. Itt nem az történik, a mit az egész ország akar, hanem a mit néhány rövidlátó ember akar.

 

- Nem lehet dolgokat büntetlenül csinálni, mert a puska sokszor visszafelé sül el és meg vagyunk győzödve arról, hogy a csatát meg fogjuk nyerni és meg tudjuk védeni azokat a politikai irányzatokat és embereket, a kik a demokratikus, szociális, becsületes, őszinte népsegítő politika hívei és harcosai. Nekünk ez az irányzat nem kell, ezektől nem várhatjuk az ország ujraébredését.


Andrássy a kormány ellen
Andrássy Gyula gróf viszont Hommonay Tivadar beszámolóján a XII. kerületben izent hadat a kormánynak. Beszédéből idézzük a következőket:
- A legerősebb ellenzéket fogjuk megszervezni – mondotta – azért hogy a hatalmat kézhez kapjuk. Mi közjogi kérdésekkel azért foglalkozunk, mert ez az alapja és előfeltétele annak, hogy a békés munka fundamentumát megvethessük, a közgazdasági betegségeket megszüntessük.
Hosszasan beszélt a főváros fejlesztéséről és a munkáskérdésről, valamint a külpolitika s a jogrend hibáiról.

 

Majd áttért a királykérdésre.
- Az ugynevezett puccsért nem vagyunk felelősek, mi nem voltunk előidézői a király visszajövetelének. Mikor tudtomon kívül megérkezett, melléje állottam, mert ezt lelkiismereti kötelességemnek ismertem és kötelezett rá az az eskü, amelyet a kezébe letettem és mert ezt tartottam a nemzet érdekében valónak. Most sem gondolunk arra, hogy meglepetésszerűen hozzuk vissza a királyt. Meg akarjuk várni azt az időpontot, amikor békésen megoldhatjuk a kérdést, nekünk csak az a meggyőződésünk, amelyért minden áldozatra készek vagyunk, hogy Magyarország érdeke követeli a törvényes régi magyar alkotmány és a királyság mielőbbi visszaállítását.
Andrássy Gyula gróf után Friedrich István beszélt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Andrássy Gyula A bal szélen az  első helyen ül Haller István
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98