Dtum
Login with Facebookk
1924 | Augusztus

Rövidek

Ugyan ki törődik ma azzal, ami tulesik a jogos vagy jogtalan magánérdek határán?
Olyan fásultság lett urrá az országon, amilyenre a török hódoltság óta nem tudott példát a történetíró. Kedvetlenség, közöny, kiábrándultság, a köz iránt való érdeklődés teljes elsorvadása: ezek jellemzik a magyar közélet az Ur 1924-ik esztendejének nyarán. Ez a hangulat tükröződik vissza korunk sajtóján, irodalmán, szellemi mozgalmain.

 

Az erkölcsi értékek fonnyasztásának idejét éljük, a tiszta lelkiismeret és hozzáférhetetlen becsület értéke devalválódik: álmos, fanyar vagy éppen léha középszerüség, aztán az üzletes, panamista, „kéz kezet mos” egyénileg vidám szüretje erőtlen, elmosódó korunk. Nincs senki, aki kimagaslanék, akinek a lelke kigyulna, mint a gyantás fáklya az éjben, aki fölrázná a tespedt nemzedéket, akár szóval, akár tollal, akár cselekedettel. A mai magyar polgár szobra: egy férfiu, aki görnyedten, céltalanul bámul maga elé és unatkozik… A kormányzás ilyen fásult időkben könnyü, de százszorosan, felelősségteljes.

A Weltner elleni nyomozás aktái az ügyészségen vannak

Ismeretes, hogy a Weltner Jakab ellen hazatérése után megindított bünpör aktáit a rendőrség visszaterjesztette az ügyészséghez, ahol az iratokat dr. Miskolczy Ágost királyi ügyésznek adták ki. A rendőrségi nyomozás kiterjeszkedett arra is, hogy Weltner annak idején a szovjetüléseken hány beszédet mondott és mi volt azoknak a tartalma. Megszerezték azt a könyvet, amely a szovjetülések gyorsirói följegyzései nyomán a szovjet elhangzott beszédet tartalmazza és ebből azt állapították meg, hogy Weltner több alkalommal szónokolt a vörösöknek parlamentjében.

 

Weltner védekezése folytán kihallgatták azokat a gépírókat is, akik a beszédet írták és ezeknek a vallomása után is gyanu merült föl arra, hogy a nyomtatott könyvbe nem az eredetileg elhangzott szöveg szerint kerültek a beszédek, hanem azoknak a kifejezéseit és többször az egész gondolatmenetét Kun Béláék a maguk szája ize szerint megváltoztatták. Az ügyészségen nemsokára döntenek arról, hogy ilyen körülmények között folytatják-e Weltner ellen az egységokmány aláírása és a szovjetbeszédek miatt megindított bünügyei, vagy megszüntetik ezt az eljárást is. Érdeklődünk a királyi ügyészségen arról, hogy az emigránsok közül jelentkezett-e hazatérésre valaki azon idő után, hogy Weitner ellen uj bünügyi eljárást indítunk hazatérése alkalmából. Azt a fölvilágosítást kaptuk, hogy ujabban nem történt ilyen jelentkezés.

 

Csak Rejtő Vilmos tanár jelentkezett az ügyészségen augusztus elsején, akit ugyanabban az időben engedték haza, amikor Weltnert. Rejtő Vilmossal jegyzőkönyvet vettek föl, amely budapesti tartózkodási helyén vonatkozik, de ellene semmiféle eljárást nem indítottak.


Anglia a Ruhr-megszállást jogtalannak, a kiürítést szükségesnek tartja
London, augusztus 10.

 Lord Creve kijelentette, hogy a Ruhr-kérdés a konferencia egyetlen megoldatlan problémája, de ebbe az angol kormány nem akar beleavatkozni.


Angol fölfogás szerint ennek letárgyalása a német, francia és belga miniszterelnökre tartozik,
ámbár most is hangsulyozza a kormánynak azt az álláspontját, hogy a Ruhr-vidék katonai megszállásra jogi alap nem volt.


Épp ezért az angol kormány boldogan üdvözölné az érdekelteknek azt az elhatározását, amely ezt a jogtalan állapotot megszünteti és a Ruhr-vidéket Németországnak visszaadja.

Szovjet hadihajó kötött ki Olaszországban

Rómából jelentik: Szombat reggel Nápolyba érkezett a Werowsky nevü orosz hadihajó, amely a Fekete-tengeri flottához tartozik. A szovjet uralma óta ez az első hadihajó, mely az olasz partokon kiköt.

Matteottit a legnagyobb csöndben akarják eltemetni
 A hír, hogy Matteotti holttestét megtalálták, óriási föltünést kellett egész Olaszországban. A hullát csupán 20 centiméteres földréteg borította, teljesen le volt vetkőztetve, ki volt rabolva és mellkasába a gyilkosok négyélű, hosszú reszelőt dőltek. Az összetört bordák azt mutatják, hogy a gyilkosok a holttesten tapostak. Matteotti holttestének kiásása nagy rendőri fölkészültség mellett történt. Az egész környéket nagy távolságban körülzárták, hogy a közönség a hullát meg ne közelíthesse.

 

Csak az államügyészség képviselőit bocsátották át a kordonon. A bizottság egyszerü deszkakoporsóval jelent meg a helyszinen s Matteotti holttestét ebbe a koporsóba tették. A koporsón ez a fölirat áll: „Ismeretlen hulla”. Matteotti holtestét nem viszik Rómába, hanem születési helyére, Rovigóba szállítják és egész csöndben temetik el, hogy elejét vegyék minden tüntetésnek. A kormánynak ez az intézkedése a szociáldemokrata pártban nagy fölháborodással találkozik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nápoly Matteotti
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98