Dtum
Login with Facebookk
1926 | Április

Nagytakarítás

Frederick Lonsdale színjátéka a Vígszinházban

Ismét házasságtörési komédia, melyben adva van a férj, feleség és az udvarló, melyben a bűntény már majdnem megtörténik, de amelyben a szerző az utolsó pillanatban elhárítja a nézők fejéről a rettentő veszedelmet, a kecske tovább él békés házassági boldogtalanságban a káposztával, az udvarló pedig eltűnik a balfenéken. A boldog megnyugváshoz s az előadás-utáni édes álomhoz ezúttal a következő kis történeten keresztül jut el a néző:

Sones Richardnak nem tetszik, hogy a felesége úgynevezett léha férfiakkal és nőkkel barátkozik. Fél, hogy elrontják a feleségét s félti az asszonyt Steele Ernesttől, aki szép, fölényes, lelkiismeretlen és diadalmas nőcsábító, valami olyan "irodalmi" konvenció, amelyen a valóságban sokkal kevesebb van, mint Lonsdale és élvezői hiszik, amilyen ha van is, legtöbbször egészen másféle, mint ez a Steele, mindig egyéni, ritkán típus, sohasem stilizált színpadi figura, - de amilyenre, mint a nézőket ijesztő mumusra, a házassági komédiákban szükség van.

Sones Richard szemrehányást tesz a feleségének; az éles vita alatt megérzi, hogy az asszonynak nagyon is tetszik Steele s az ő boldogságát egészen közelről fenyegeti már a veszedelem. Meg akarja az asszonyt tartani, meg akarja a maga számára menteni, amíg nem késő. Egy trükköt eszel ki, mely bizony, sajnos, olcsó színpadi trükk: az aznap esti vacsorára, melyre feleségének barátai s barátnői hivatalosak, egy utcai nőt visz fel. Indokolás: a többiek amatőr prostituáltak, ez pedig hivatásos, lényegi különbség nincs köztük, méltóak tehát egymáshoz.

 

Persze a váratlan vendég miatt botrány kerekedik, a társaság szétrobban, - ez a nagytakarítás! - csak Steele marad, no meg az utcai nő. Az asszonyt vérig sérti férje cselekedete, elhatározza, hogy elválik tőle. Steele kijelenti a férj kérdésére, hogy válás esetén hajlandó a nőt feleségül venni. A férj nem bízik a nőcsábító ígéretének komolyságában, bár erre valami túlságosan alapos oka nincsen. (A férj "bedől" Steelnek, aki olyan közhelyekkel henceg, hogy: "addig nem nősülök, amíg más ember nősül" - ennek a komolytalan hencegésnek különben a szerző is bedől.)

Az udvarlót a férj kidobja, azután ő is távozik a lakásból. De visszajön - hajánál fogva a lépcsőházból visszarángatva - az utcai nő, hallatlanul bölcsen és becsületesen viselkedik, olyan okos, mint egy színpadi író; beszél az asszonnyal s holmi telefonálgatásokkal lehetségessé teszi, hogy feleség, férj és udvarló még egyszer találkozzanak a lakásban s valahogyan intézzék el ezt az ügyet, mert a színmű így nem végződhetik. Ki is derül aztán, aminek ki kell derülnie: az udvarló csakugyan léha, nem szereti igazán az asszonyt, illetve nem léha, mert csakugyan szereti, de vissza akarja adni a férjnek; a férj imádja a nejét, a nő pedig - hurrá! - a férjét szereti. Függöny.


No de mi lenne, ha az udvarló nem mondana le a nőről? Mi lenne, ha a nő csakugyan az udvarlót szeretné? És ha eddig oly rettentően sivár és unalmas volt a nőnek a házasélet, legalább is az eddigi férjével, most már érdekes és boldog lesz? - Boldogok a naiv nézők, hogy efféle kérdések nem merülhetnek fel agyukban, mert különben mégis csak meg kellene ezt a cselekményt toldaniok, a nyugodt alvás kedvéért, egy gramm brómmal.

A mai társadalom egyik alappillére a házasság s minden kor védte, ápolta, eszményítette a maga ideáljait, irodalmi alkotásaiban. igen ám, de a Nagytakarításban a védelem, eszményítés ápolás és eltakarás nem valami túlságosan sikerült. Félig-meddig sikerült csak és ennyire is csupán írói önkénykedések árán.

 

A szerző azáltal tette lehetetlenné a maga dolgát, hogy egy szép, erős, fölényes, kedves udvarlót eresztett Sonesék unalmas házasságának a nyakára, akiből csak úgy árad az erő, vakmerőség, sokszor kemény férfiasság; aki erotikus objektumnak sokkal különb, mint a férj, a férjnél sokkal csinosabb érdekesebb és imponálóbb férfi. Legföljebb az az egy hibája van - s csak ezért léha! - hogy házassági élettársnak nem elég alkalmas, mert kissé megbízhatatlan, azaz nem állhatatos, illetve mondjuk poligám.

Az udvarló figurája, amint mondtam, színpadi csinálmány, ijesztő mumus, félénk férjek rémálmaiból s asszonyok fantáziálásából való szeretve-gyűlölt elképzelés, de csak ha hozzászámítjuk a figurához azt, amit a szerző és mások hisznek róla s amit ő maga lódít; enélkül azonban egy húsból, vérből való pompás ember. Éppen ez a színmű főereje: a konvencionális és trükkös színpadi történet mellett is az alakjai igazán élnek s mégis csak van néhány feszültséggel teli kitűnő jelenetük.

Az előadás kiváló! Rendezés, összjáték, az egyes szereplők, - minden a legtökéletesebb. Gombaszögi Frida tökéletesen, magasrendűen asszonyi; Rajnai Gábor az udvarló szerepében bravúros; Lukács Pál, a férj, nemesen férfias.

 

Nagy Lajos

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98