Dtum
Login with Facebookk
1928 | Február

Rövidek

Berlinben vasárnap 120 verekedő kommunistát és acélsisakost tartóztatott le a rendőrség
Berlin, február 5.
Az acélsakosok vasárnap délután az észak-kelet berlini munkásnegyedekben nagygyűlést tartottak. Ugyanakkor ellentüntetést rendeztek a kommunista munkások is. A két párt emberei többizben össze is ütköztek nagy lármával és a rendőrök csak gumibotokkal tudták szétválasztani őket. Amikor az acélsiakosok a Lustgartenben nagygyűlésüket tartották, a kommunisták a közelben szakadatlanul énekelték az Internacionálét, fütyültek, trombitáltak és zajongtak. Itt is a rendőrségnek kellett szétoszlatnia őket. Este 8 óráig 120 egyént tartóztattak le, részben rendzavarás miatt, részben mert megtagadták az engedelmességet a rendőrökkel szemben.


Holnap mond le a jugoszláv kormány
Belgrád, február 5.
A lapok hiradása szerint a kormány kedden adja be lemondását, miután a szkupstinával megszavaztatta az egységesitett adótörvényt.

Spanyolország ujból belép a Népszövetségbe

Párisból táviratozzák: Az őszi ülésszakkal a spanyol kormány vissza akar lépni a Népszövetségbe. A visszatérést állítólag Chamberlain közvetítése könnyíti meg. Spanyolország lemond arról a korábbi követeléséről, hogy állandó képviselete legyen a Népszövetség Tanácsában.

Magyarországot megrohamozzák, s Olaszországot oldalbatámadják!
irja Mussolini lapja, a „Popolo d’Italia” a Népszövetség ellen intézett vasárnapi, példátlan éles támadásában
„A kisántánt a megcsonkitott, lefegyverzett, embertelenül tirannizált Magyarországot üldözi, de ezzel csak fokozza az egész világ rokonszenvét a magyar nemzet iránt!”


Róma a Népszövetség jövő heti tanácsülésén koncentrikus támadást vár Genfben Magyarország és Olaszország ellen a szentgotthárdi és déltiroli afférek miatt.


Mussolini ma délelőtt fogadja Auritit, a Rómába rendelt bécsi olasz követet és délután válaszol a kamarában „az osztrák beavatkozás” ügyében hozzá intézett interpellációkra.

A holland sajtó Ausztria oldalára áll

Hága, február 26.
Az egész hollandi sajtó egyértelmüleg Ausztria oldalára áll és a déltiroli németek elnyomását megbélyegzi.


A „Handelsblaad” igy ir: Ami Déltirolban történik sulyos hibája az olasz politikának, akár ott ül egy olasz követ Bécsben akár eltávozott. Az olaszok dühe Seipel kancellár a rossz lellkiismeret dühöngése.

 

A „Telegraaf” is keményen kritizálja az olasz politikát. Olaszország politikája – irja – Jugoszláviában, Albániában és a szentgotthárdi ügyben nem rokonszenves. Nagyon kivánatos, hogy Mussolini ne ragadtassa magát további hibákra, amelyek ártalmasak lehetnek országára.


A párisi kommunisták vasárnap véresen összetüztek a nacionalistákkal és megtámadták a rendőrséget
Páris, február 26.
Vasárnap délelőtt a Rue Belforton nacionalista és kommunista a tüntetők között véres összeütközésre került sor és ez alkalommal négy nacionalistát összeszurkáltak. A rendőrség is közbelépett, azonban a kommunisták a rendőrséggel is szembeszállta, 15 kommunistát letartóztattak.

Két nagygyülés volt vasárnap a zsidó hitközségi választások előkészitésére

E hó 26-án választja meg a Pesti Izraelita Hitközség az uj képviselőtestületi tagokat, akik ezután megválasztják a hitközség elnökségét. A Sándor Pál elnöklete alatt megalakult Hitközségi Uj Hagyományhü Párt az elnöki tisztségre egyértelmüen Kaszab Aladár udvari tanácsost jelölte. A párt, amelynek vezetőségéhez többek között dr. Glücksthal Samu, báro Kohner Adolf, Baracs Marcel, Bródy Ernő, Vészi József, dr. Marczali Henrik, Fábián Béla, Hajdu Marcel, Gál Jenő, Vida Jenő, sióagárdi Zöld Mór tábornok és Frey Kálmán is tartoznak, vasárnap tartotta nagygyülését a kereskedelmi utazók disztermében. A gyülést dr. Bródy Ernő nyitotta meg kifejezve, hogy az uj pártot három szempont vezeti: a hazaszeretet, a vallás szeretete s az embereknek a szeretete. Utána Glücksthal Samu felsőházi tag mondott hosszabb beszédet, nagy hatást keltve.


Dr. Rosenák Miksa különösen a régi rezsim adópolitikáját ostorozta. Dr. Hajdu Marcel, dr. Politzer Gusztáv, Biró Samu és Rosenberg I. Lipót fölszólalásai után, dr. Fábián Béla mondott beszédet arról, hogy a közéleti erkölcs elveinek a hitközségi életben is érvényesülniök kell. Végül a nagygyülés határozati javaslatban, nagy lelkesedéssel foglalt állást Kaszab Aladár jelöltsége mellett.


Ugyancsak vasárnap délelőtt tartotta gyülését a hitközség másik pártja egy Dohány-utcai társaskörben. Eulenberg Salamon megnyitóbeszéde után Mezőffy Vilmos, dr. Kohon Nison, Nagy Sándor volt képviselő, dr. Reiner Ede fejtették ki, hogy a párt egyelőre az elektorok választására forditja minden erejét, az elnök személyére vonatkozóan egyelőre nem foglalt állást, sőt az ellenpárt jelöltje ellen sincs kifogása.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Berlin címere A jugoszláv parlament, a skuptsina épülete Sándor Pál Bródy Ernő Marczali Henrik A Rue Belfort
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98