Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

Avant-garde? Farkas Endre Gyár c. drámája alkalmából

(Belvárosi Szinház)

Mire ez a cikk megjelenik, Farkas Endre darabja már rég nincs műsoron. Nem volna érdemes e balul sikerült kisérlet emlékét mégegyszer megbeszélni, ha a dologból nem volnának levonhatók bizonyos általános tanulságok, s ha nem lehetne éppen ezen a darabon demonstrálni bizonyos, a szinházi dolgok megbeszélésében mindennap szóba kerülő jelszavak kompromittálódását.

 

Ennek ideje is van, mert a jelszavak, úgylátszik, a komoly színházi embereket is megzavarják. Bizonyára ezeknek van főrészük abban, hogy a Belvárosi Színház, melynek három kiválóan tapasztalt, jó ítéletű és kipróbált tehetségű vezető embere van, elkövette a Gyár előadásának nagy tévedését.

A régi színpadi formák ma már kiéltnek látszanak. Ez igaz, bár nincs bizonyítva, hogy a formákban van a hiba és nem alkalmazóikban. Új formákat kell kitalálni, a mai ember új mondanivalói számára. Ezt is el lehet fogadni, csak legyen ember, aki ezt a forma-újítást csakugyan el is végzi, és pedig úgy, hogy mondanivalója is van s az új forma is hatásos, kifejezésre alkalmas.

 

De ez a forma, akármennyire új, nem nőhet ki másból, mint a színpad természetéből, amelyen hiába akar bárki erőszakot tenni, legalább büntetlenül nem. Bizonyos dolgokat nem azért csináltak egyformán a színház létrejötte óta az összes jó drámaírók, mert valami törvényhozó így tanította, vagy színigazgató kényszerítette őket, hanem azért, mert nem lehet azokat máskép csinálni annak, akiben van drámaírói tehetség.

 

Ha valaki nem tudja, vagy nem akarja ezeket a színpad lényege által megkivánt dolgokat úgy csinálni, ahogy a színpad természete megköveteli, az nem drámaíró tehetség, vagy ha az, akkor a tehetségét megzavarták valamiféle félreértett jelszavak. Aki elveti a hagyományos drámai formát és nem tud a színpad természetéből kiindulva más, új formát teremteni, hanem elmegy formát kölcsönkérni valahová máshova, például a filmhez, az okvetlenül pórul jár.

 

Mert a film nem rokona a drámának, hanem minden külső hasonlóság ellenére, ellentéte. A film epikai jellemű, hatásának eszköze az események gyors, színpadon elérhetetlenül gyors egymásra-következése, nem pedig - mint a drámában - egymásból következése. A film tehát dolgozhatik szimultán egymás mellé helyezett képekkel, mert a film lényege a külső mozgás, a drámában minden képnek egy lépéssel előbbre kell jutni, mert a dráma lényege a szereplők karakterében és sorsában lefolyó belső mozgás.


A Gyár című darabban nehéz fel nem ismerni, hogy egy filmnek a reminiszcenciája -, még emlékezhetik az olvasó arra a német filmre, melyet nálunk A nagyváros szimfóniája címen mutattak be. De a film a szoros összefüggés nélküli képekben érzékeltette, érzékeltetni tudta a maga korlátlanabb eszközeivel a nagyváros életének egész változatosságát.

 

A színpad erre nem képes, a dráma írója tehát már a koncepcióban képtelen volt a témát összezsugorítani s csakis a proletársors bemutatására szorítkozni. S ezt a proletársorsot is csak egész hézagosan tudta színpadra vinni. Ezzel csak azt érte el, hogy minden jelenete áll, a színpadhoz szegezve mozdíthatatlanul.

Az egyes jelenetek nem kapcsolódnak belülről, tehát az egész nem jelent semmit, nincs szimbólikus értelme, tehát nincs súlya sem, nem tud a nézőtérbe belekapaszkodni. A forma nincs szétbontva, csak szét van tépve. A darabnak egyáltalán nincs formája. Forma nélkül pedig -akármiféle forma is az - nincs írásmű.

Tartalmilag az a meglepetés ér minket, hogy a darab tartalma csupa merő banalitás. Olyan darabban, amelyet úgy adnak be, mint eredeti, újszerű, talán úttörő újdonságot, egy új dramaturgia kísérletét, a proletárirodalom legkopottabb közhelyeivel találkozunk. És ez nemcsak a Gyár-ra áll, hanem - meg kell már mondani -, minden eddigi magyar, úgynevezett avant-garde-darabra.

 

Hát azok a fiatal írók, akik új dolgok ígéretével ostromolják a színpadot és a közönséget, nem tudnak mást kitalálni, mint olyan ízetlen, a régi fajta irodalomtól már unalomig elnyűtt, viseltes dolgokat, mint a munkást, aki a szebb élet utáni vágytól hajtva, kirabolja a szobor-árus nyavalyás kínait, a szentimentális utcalányt, a jószívű, bölcs nagyszakállú öreget, a ronda csapszék züllött alakjait s más efféle laposságokat.

 

Alaptétele az új dramaturgiának, hogy minden darabban kell lenni egy prostituáltnak? Nem lehetne elképzelni olyan avant-garde-darabot, amely valami új, jellemző alakjait tudja mozgósítani az életnek vagy a régi ismereteket új szemlélettel megújítani?

A proletársorsot akarja ez az új író, mintegy keresztmetszetében megmutatni. Jól van. De az a proletársorsban a legjellemzőbb, a tipikus, hogy a proletár Don Juannak prostituált szeretője van és hogy szűzien szerelmes lesz bele ennek a szeretőnek a kislánya, hogy ez a proletárangyalka minden este lírai naplót ír, miután a jó nagypapa hosszú mesét mondott neki és így tovább.

 

Azok a motívumok, melyeket ez az új író talált, nemcsak banalitások, de nem is jellemzik azt, amit jellemezni akarnak. Olyan ember akar itt szociális igazságokat megszólaltatni, aki nem ismeri a témáját s még azzal sincs tisztában, hogy ma már a szociális igazságért folyó harcot nem a szentimentális humanizmus eszközeivel vívják. S olyan író akar életet szimbolizálni, akinek szimbólikáján érezni lehet az iskolai hittan-könyvek szimbólikájának hatását.

Az ilyen dolgok ellen fel kell szólalni erélyesen. A kritika addig hirdette a drámában valami újnak, a korból lelkezettnek a szükségességét, amíg a színházak elhitték, hogy nekik most már mai példátlanul nehéz helyzetükben mást kell csinálni, mint amit eddig csináltak. Az új formájú és tartalmú darabok megítélésére azonban nincsenek, úgylátszik, mértékeik s az egyik balfogást csinálják a másik után. Ezzel kompromittálják az új dráma felé való törekvést.

 

Itt A kajüt esete, itt a Piroska és a farkasok-é, s most itt a Gyár-é. Aki ezt a három darabot látta, az azt fogja mondani: ha ez az avant-garde, akkor én menekülök onnan, ahol azt mondják, hogy avant-garde.

A Gyár előadására a rendezésben és kiállításban szokatlan lelkiismeretes gondosságot és ízlést pazarolt a Belvárosi Színház. Egy biztató tehetségű fiatal színésznőt is fedeztünk fel benne, Karácsony Pirit.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98