Dtum
Login with Facebookk
1929 | November

A törvényhatósági választásokról

Vasárnap folytak le az egész országban a megyei törvényhatósági választások, kevés izgalom, mérsékelt érdeklődés mellett. A választópolgárok nagy többsége kevés jelentőséget tulajdonított a választásnak, különben is sok megyében a főispán, látván a hangulatot és okulva Széll József zempléni főispán csufos kudarcán, jobbára paktumos listákat készített, amelyeken különböző pártok, világnézetek és foglalkozási ágak elég arányosan képviselve voltak.

 

Miután a vidéki nyilt kerületekben az ellenzéki képviselőjelölteket sorra kibuktatták a választásokon, az ellenzéki érzelmű kispolgárságnak és kisgazdáknak nem volt meg a szervezete és a vezetősége sem arra, hogy a jelöléseket megejtse és hogy a listáit összeállítsa. Ahol azonban az ellenzék megszervezkedett, ott győzött is, így Ujpesten, ahol az ellenzéki blokk 5580 szavazatával szemben a kereszténypárral egyesült kormánypárt 3071 szavazatot kapott.


Hódmezővásárhelyen, ahol az ellenzéki Kun Béla pártjáé a törvényhatósági bizottság abszolut többsége, Debrecenben Hegymegi Kiss Pál 24 mandátumot kapott, Szegeden a balpárt 15-öt. Zemplénben, a Hegyalján, a választók tartózkodtak a szavazástól.


A szociáldemokrata párt most jelölt először a vidéki törvényhatóságokban és az eddigi jelentések szerint, elég jól állották meg a helyüket. Ott, ahol küzdelem volt, a szavazatok összeszámlálása még folyik és csak hajnalban alakul ki tiszta képe a választásnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98