Dtum
Login with Facebookk
1930 | Január

Rövidek

II. Vilmos arra számit, hogy visszahivják császárnak

Münchenből jelentik: Egy volt katonatiszt a „Münchner Welt am Sontag” vasárnapi számában beszámol Vilmos excsászárnál Doorban tett látogatásáról. Amikor belépett a szobába, a volt császár így szólt hozzá: „Arra neveltek benneteket, hogy engedelmeskedjetek és szótfogadjatok. Mihez kezdtetek a szabadságotokkal? És mit fogtok csinálni, ha a magatokválasztotta elnök meghal? Megmondom én: a nép vissza fogja hivni a császárát.” Amikor a volt katona tisztelettudóan megjegyezte, hogy erre még a talajt elő kellene készíteni, a császár kedvetlenül mondta: „Már elő van készítve.” Ezután a tisztet köszönés nélkül faképnél hagyta.

 

Bethlen miniszterelnök vasárnap Tardieu és Briand előtt nagyon energikusan kijelentette, hogy Magyarország változatlanul ragaszkodik álláspontjához
A miniszterelnök a keleti bizottság holnapi ülésén mondja el nagy beszédét arról, hogy Magyarország nem vállal több jóvátételt és nem mond le a maga jogairól.


„Bethlen csupán az erőszaknak fog engedni”
– irja a francia sajtó, amely optimizmus nélkül tekint a magyar kérdés tárgyalása elé.

Nem szabad tulságosan optimistának lenni, még sok veszedelem fenyegeti a békét, főleg a Balkánon – irja Mussolini
Róma, január 6.
A Popolo d’ Italiá-ban vizkereszt napján Mussolini cikket irt. Az olasz miniszterelnök a világbéke 1930. évi kilátásaival foglalkozik és többek közt ezt irja: Bár ma az egész világ fegyverraktárhoz hasonlit, mégis remélni kell, hogy a békemozgalom ebben az évben erösbödni fog. Tulságosan optimistának nem szabad lenni, hiszen még mindig igen sok veszedelem fenyegeti a békét, elsősorban a Balkánon és a Távolkeleten.

A szocialista párt belép a francia kormányba (?)
Páris, január 12.
A szocialista pártvezetőség rendkívüli kongresszusra hívta össze a pártot, mert az egész országban erős agitáció folyik a kormányban való aktiv részvétel mellett. A rendkivüli kongresszus január végén fog összeülni. Párisi politikai körökben biztosra veszik, hogy ezuttal az aktiv részvétel mellett fognak dönteni.


Ebben az esetben a kormány helyzete sulyosra fordulhat, mert lehetséges, hogy ismét egy, a régi baloldali kartelhez visszahajtó többség alakul ki.

Az olasz Tripolisz határán meglepetésszerüen elfoglalták a lázadó benszülötek oázisait

London, január 19.
Kairóból ideérkezett jelentés szerint az olasz csapatok Tripolisznak a sivataggal határos részében, a fezzani fensikon meglepetésszerűen elfoglalták az Uan el Kehir oázist.

Arlotta olasz követet ma ünnepélyesen fogadja Budapest

Arlotta, Olaszországnak Budapestre kinevezett uj követe, ma délután 3 óra 35 perckor érkezik meg a Keleti pályaudvaron felesége és leánya kiséretében. Az uj olasz követet de Astis ügyvivő vezetésével az olasz követség egész személyzete, Pignatelli herceggel az élén, a budapesti fascio, valamint az egész budapesti olasz kolónia fogadja és az ünnepélyes fogadtatásból kivesszük részünket mi magyarok is. A meleg és szivélyes hang, amellyel Magyarországra érkezése előtt az uj követ kifejezte örömét, hogy hazáját nálunk képviselheti, élénk visszhangra talált a magyar társadalomban.

 

Excellenza Arlottát családjával együtt nem csupán a szövetséges nagyhatalom képviselőjének kijáró tisztelet és megbecsülés, hanem őszinte rokonszenv és barátság is fogadja ebben a városban és országban, amely évek óta igaz és meleg barátainak tekinti azokat a diplomatákat, akik a budapesti olasz követségen hivatalos kötelességükön fölül egy uj és szebb magyar jövendő misszionáriusai a magyar földön.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
II. Vilmos német császár Képek Tripoliszról Arlotta és felesége megérkezik Budapestre
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98