Dtum
Login with Facebookk
1932 | Május

Fedák Sári kolozsvári vendégszereplését megakadályozták a diákok

Fedák egész erdélyi turnéját lemondta emiatt és ma reggel visszaérkezik Budapestre
Kolozsvár, május 16.

Hosszas előzetes tárgyalások után Fedák Sári engedélyt kapott a bukaresti kultuszminisztériumból, hogy Erdély nagyobb városaiban különböző zenés darabokban fölléphessen, valamint hogy a Budapesten is megtartott Velem történt című szabadelőadását is megtartsa.

Fedák az elmult hét szerdáján utazott le Kolozsvárra Réti Györggyel, a Réti – féle színházi ügynökség egyik vezetőjével s szombaton kellett volna először föllépnie a Kolozsvári Nemzeti Színházban a Szibill címszerepében. Az előadás délelőttjén azonban a kolozsvári román diákság elhatározta, hogy az előadást megakadályozza s ezt üzenet formájában tudomására hozták Fedák Sárinak is.

Fedák ennek dacára készült az esti föllépésre, közvetlenül az előadás megkezdése előtt azonban a helyzet annyira kiélesedett, hogy a rendőrség az események hatása alatt a már megadott engedélyt visszavonta és így Fedák nem léphetett föl.

Janovics Jenő megjelent a függöny előtt és közölte a publikummal, hogy a színházon és a vendégszereplő művésznőn kívül álló okokból nem tartják meg az előadást, amire a publikum eltávozott a színházból.

Fedák Sári ma reggel visszaérkezik Budapestre, miután a kolozsvári események hatása alatt egész erdélyi turnéjáról lemondott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98