Dtum
Login with Facebookk
1932 | Október

Erdélyi József versújságja

A lapok foglalkoztak már Erdélyi József tízfilléres versujságjával, mint jelenséggel. A tízfilléres rotációskiadás és főként, hogy a költő maga odaállt a rikkancsok mellé, érthető feltünést keltett. Én irodalmi szempontból akarok a Felkelt a nap harminchat verséről írni, de van néhány megjegyzésem a változatlanul sokat pertraktált "jelenségre" is.

Erdélyi József cselekedetébe csak túlzás magyarázhat bele kortünetet. Nem igaz, hogy a költészet ponyvára, utcasarokra szorult, hogy az író a rikkancs "szánandó2 szerepére kényszerült. A valóság kevésbé szenzációs. Erdélyinek előfizetők gyüjtése, de alighanem idegen vállalkozó révén is épúgy módja lett volna mostani verseit füzetben vagy könyvalakban kiadni, ahogy eddigi köteteit megjelentette. Amennyibe ez a kiadás került, annyiért könyvet is csinált volna a nyomda. Erdélyi azért választott ujságformát, mert nagyon sok emberhez akart szólni, kultúrcselekedetet kívánt végrehajtani: jó verseket akart eljuttatni a sanzonos rossz ponyvát állandóan vásárló városi és falusi tömegekhez.

 

Miután a tömegek szegények, a sokezres példányszámmal egyidejűleg filléres árról is gondoskodni kellett; és mindkét követelmény az egyszerű üzleti elgondolás parancsoló mozdulatával mutatott az ujságformátumra, mint legjobb sikert ígérő megoldásra. A költő egyébként csak egy régi ötletét variálta most legkonzekvensebb formában, hiszen már 1926-ban "ponyvára vitte" műveit, igaz, hogy akkor mégis tizenhatoldalas, füzetes formát választott e célra. Önként és tudatosan vállalt rikkancsszerepét legfeljebb naivnak lehet tartani, de nem szánandónak; ebben a tekintetben különben csak a siker mondhat igazi kritikát.

A harminchat vers egy hatalmas szerelmi versciklus első részlete és esetleges további alakulásában nagyon könnyen válhat egy olyanféle népszerű irodalmi művé, mint a világlíra legkedveltebb szerelmi dalgyüjteménye, Heine híres kötete, a drágaköveket és hamisgyöngyöket gazdagon öntő Buch der Lieder. A versízlés általános nemesedése szempontjából páratlanul fontos volna, hogy a kísérletnek eredménye legyen és az első harminchat vers "ponyvasikere" megmutassa a kiadóknak azt az üzleti lehetőséget, amely egy Erdélyi-féle Dalok Könyvében rejlik. Erre a szerepre egyetlen mai magyar költő sem alkalmas annyira, mint a népies formák révén igazán széles köröknek beszélő Erdélyi, akinek olcsó könyvét a teljes népszerűség felé most óriás szárnyakkal vihetné a legegyetemesebb téma, a szerelem.

Annak az itt elképzelt és vázolt szerepnek a megítélésében, amelyet a magyar Buch der Lieder az olcsó Petőfik mellett betölthetne, sokkal fontosabbnak gondolom az átlagos jó nívót, a nagy változatosságot, színességet, a nyelv tisztaságát és a verseknek a mai élettel való telítettségét, mint azt a szorosabban vett irodalmi kívánalmat, hogy minden egyes darab remekmű legyen. Ilyen munkánál ez talán emberfölötti igény volna.

 

Ami fontos, az a költő kitűnősége; és ez megvan. Az úgynevezett gyönyörű vadvirágos rét a fontos: és a nap felkelt és ezer meg ezer virágot ragyogtat Erdélyi rétjén. Gaz is van ezen a réten, de sokszor a gaz is gyönyörű; és amikor nem gyönyörű, akkor meg talán észre se vesszük, ahogy a virágos rétből is a virágokra emlékszünk.


A Felkelt a nap költeményeiben egy nagy és örök lelki színjáték édesen és keserűen naív, édesen és keserűen fiatal és csak keserűen mai képeit kapjuk. A költő mindenről beszél és mindig visszatér a szerelemre. A reflexiók gazdagsága és változatossága oly nagy és annyira élő, hogy az alkalom, amely a verseket kiváltotta, nyilvánvalóan évtizedek óta felgyült élmények előtt nyitott zsilipet.

 

Fáradtság, szemérmesség, kiábrándultság, okosság és sok egyéb nehezen viselt fék hullott le itt egy emberről, hatalmas forrás indult meg, saját gazdagságának örülve, a felszabadult mozgás élvezésén kívül nem sokat törődve bármi egyébbel. Nem pártolom a könnyű munkát, de természetesnek, sőt egyenesen üdvösnek gondolom ezt a gondtalan zuhogást, amely, mint minden áradás, sok idegen anyagot és roncsot is görget felszínén.

Erdélyi irodalmi értékeit, eredetiségét, emberi és szociális korszerűségét többször volt alkalmam hangsúlyozni régi cikkeimben, még akkor, amikor a kritika túlnyomó része Petőfi-epigonizmussal akarta elintézni a költőt. Szeretem Erdélyit, a hibáival együtt. Ez a kitűnő költő, aki elsőnek ért meg valamennyi kortársa közül (magamat is közéjük számítva), ebben a verssorozatában gyenge verseket is közölt. Az egyszerűség és a természetesség egymagában nem ér semmit, ha nem hordoz nagy, reális vagy szimbolikus tartalmat.

 

A Felkelt a nap jelentéktelen költeményeiben és még több költeményrészletében az egyszerűség és természetesség nagy erénye romantikus, szentimentális, néhol nagyhangú semmitmondássá válik és csak a szines hír értéknívóján mozgó rímes epikumokat ad a zsánerdarabokban. Az élmény, amely a páratlanul bő áradást létrehozta, ezekben a sokfelé túlzottan kifogásolt versekben saját maga tehertétele lett, nem válogat, túlgyorsan teremt és a ciklikusság átkaképpen naivul erőszakolja az "aranyhajú lány" költői képét ott, ahol maga a vers nélküle is meglenne.

 

Másik hibája néhány versnek Erdélyi politikai elképzeléseinek bizonytalanságában találja magyarázatát: a szocialisztikus versek néhol érthetetlenül szimplán érvelnek vagy szimpla konkluziókat vonnak le. Álom- és meseszerű képekkel sikeresen politizál Erdélyi, mert a fogalmak vagy képek sokértelmű szimbolikája megengedi a reálpolitikai árnyékvetést is: azonban sokszor nem így dolgoz fel társadalmi témákat, hanem - talán az állandó poétikusság és népmese-hangulat elől menekülve - a közvetlen szókimondás területére lép és ilyenkor csak az egyszerű, irreális meggyőződést látjuk a maga nemes és félreérthetetlen zavarosságában. Erdélyi elmélkedő politikai verseinek árt az egyszerű és természetes realizmus és használ a fátyolozó szimbólum.

De hagyjuk a kifogásokat. A hibákat úgyis mindig könnyebb meglátni és ezen a helyen érintésüket is csak a költő iránti nagy becsülésem engedélyezte. Erdélyi a maga legjobb lényegében olyan kiváló tehetség, hogy tökéletes műveket tud teremteni. Nála magának az alkotás folyamatosságának, szakadatlan bőségének kell örülni a biztosan várható ritkább remekművek vagy az állandó magas nívó igénylése helyett. Nála (aki dolgozás tekintetében nyilván a Petőfi-, Puskin-, Burns-féle poéták közé tartozik) egyáltalán nem hiba, hogy gyenge, sőt rossz verseket is ír.

 

A Felkelt a nap is hozott remekműveket. Mert ha jelentéktelennek minősítjük az olyan verseket, amilyen a Szegény ember szerencséje, vagy a Szép és jó, akkor milyen szeretettel beszéljünk például a Mókusok, Utoljára, Búcsú egy naptól és más darabokról és legfőkép az Őszi álom-ról? És hány vers van még ezen a nyolc újságoldalon, amelyet szintén kitűnőnek kell tartanunk, noha van bennük egy-egy zavaró, naivan egzaltált, de könnyen kiigazítható részlet!

 

Ha Erdélyi, mint Baudelaire és annyi más tette a munkáival, egy idő mulva visszatér ezekre a csaknem kész, hibás költeményeire és nyugodtabb lelkiállapotban elvégzi rajtuk a végső simítást, mostani verseinek még nagy részét magasra emelheti. Arra a nívóra, amely az övé is, arra a nívóra, amelyen az érzékletesség, a tartalmi, formai és kompozicionális harmónia találkozik és amelyen a legkisebb vers is egy lehetséges lelki szituációnak maradéktalan rajza, valami emberi, nagy felfedezés.

A legjobb Erdélyi jellemvonásait már többször fejtegettem, de mostani versei alkalmából megint érinteni szeretném azt az érzésemet, hogy a világirodalom legnagyobbszerűbb lírai termékeiben, minél magasabbra megyünk, annál jobban egyeznek az egyéni vonások. Az igazán nagy versek, a témakülönbség következményeitől eltekintve, ami másodrangú a megítélés szempontjából, feltűnően hasonlítanak egymásra. Mintha volna valami egyetlen, klasszikus ideál, amelyet kimeríteni egy ember sohasem tud és amelyet többször-kevesebbszer elérnek a jó költők. Erdélyiben nem egyszer éreztem ezt az örök hangot.

 

Amikor ez a hang szólal meg nála, megszűnik a mostanában szerintem túlzott esztétikai agitációval propagált népi vagy magyaros irányba tartozni: ilyen költeményeiben specialitásukat vesztik az egyéni vagy iskolai tulajdonságok, eltűnik még a szépség is, és az egyetlen megmaradó kategória a tökéletesség. Ilyenkor Erdélyi nem "népi" költő, a hangja akár a Goetheé is lehetne és műve a legmélyebb szellemiség jelzőkkel kimeríthetetlen automotorizmusának életét kezdi élni.

 

Szabó Lőrinc

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Téli szüret az Alföldön Téli szüret az Alföldön
Vannak már bortermő vidékek Magyarországon, a hol november végén...
Szlovákia is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez Szlovákia is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez
Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter, Buti nagykövet, az olasz...
Pesti kis tükör Pesti kis tükör
Bocsánat, hogy komoly ügy helyett egy pesti természetrajzi...
A pödröttszarvu kecske A pödröttszarvu kecske
Kelet-India hegyes vidékein, legkivált a Himalayaghegység nyugati...
A kis Frölich
Megjött a kis Frölich, aki négy és fél hónapig vizsgálat alatt...
Edda-dalok Edda-dalok
Gábor Ignácz most második kiadásban adta ki Edda-fordítását, melyek...
A virágok alvása A virágok alvása
Otthon is könnyen meggyőződhetünk róla, hogy a virágok mennyire...
Motorkerékpáros szegedi pékmester és civilruhás őrnagy utcai afférja Motorkerékpáros szegedi pékmester és civilruhás őrnagy utcai afférja...
Hangos és szokatlan utcai botrány játszódott le Szegeden, a Petőfi...
Polgárháboru a valutafronton Polgárháboru a valutafronton
Spanyolország két részre szakadt s kettévált a spanyol valuta: a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98