Dtum
Login with Facebookk
1932 | Október

Rövidek

Benes: „A Népszövetség nem váltotta be a hozzáfüzött reményeket.”

Prágából jelentik:
Benes külügyminiszter a „Ceske Slovo” vasárnapi számában cikket irt a Népszövetség válságáról. A cikk föltünő nyiltsággal állapítja meg, hogy a Népszövetség a béke föntartása szempontjából nem váltotta be a hozzáfüzött reményeket. Kina és Japán konfliktusában a Népszövetség nem mutatott elég bátorságot arra, hogy bizonyos eseményeket nevükön nevezzen és alkalmazza a népszövetésig paktum vonatkozó rendelkezéseit – irja Benes, majd megállapítja, hogy a Népszövetség nem egyszer nehézségekkel találja szemben magát, amikor a nagyhatalmak és a kisállamok viszonyát kellene szabályoznia.

Kilencvenezer ifju hitlerista vonult föl Potsdamban

Berlinből jelentik: A nemzeti szocialista ifjusági szervezetek birodalmi összejövetelt rendeztek Potsdamban. Az ezzel kapcsolatos ünnepségek egyik pontja az ifjusági osztagoknak a potsdami stadionban Hitler előtt való fölvonulása volt, amelyen nem kevesebb, mint kilencvenezer ifju horogkeresztes vett részt. Az óriási tömeg elvonulása több mint hat óra hosszat tartott.

Nemzetközi fegyverraktárakat, nemzetközi légi erőket ajánl Herriot uj leszerelési javaslata

Páris, október 9.
Herriot legujabb leszerelési tervéről ezek a részletek jutottak nyilvánosságra: Franciaország a lefegyverezési konferencián fokozatos és egyidejü leszerelést javasol. Mindegyik állam ötévenként csökkentené – biztonságának megerősödése arányában – fegyverkezését.


Az egyezmény a következőket mondaná ki:
1. Általánossá teszik a locarnói szerződés mintájára készült egyezményeket és a békéltetésre, a döntőbiráskodásra, valamint a támadás kizárására vonatkozó megállapodásokat.
2. Külön ténymegállapító és vizsgálóbizottságot létesítenének.
3. Állandó szervezetet létesítenének, amelynek az lenne a rendeltetése, hogy arra az esetre, ha összetüzés fenyegetne vagy tényleges összetüzés merülne föl, megjelölné a támadó felet.
4. A Népszövetség ellenőrzése alatt nemzetközivé tennék a légi erőket.
5. A támadó természetü fegyvereket a Népszövetség ellenőrzése alatt álló nemzetközi raktárakban helyeznék el.
6. Gondoskodnának arról, hogy a támadó féllel szemben a Népszövetség alkalmazza a rendelkezésére álló gazdasági és pénzügyi természetü megtorló rendszabályokat.
Támadó félnek azt az államot tekintenék, amely háboru esetén visszautasítaná a döntőbiráskodást, vagy a békéltető eljárást. A Népszövetség ebben az esetben fegyvereket bocsátana a megtámadott állam rendelkezésére.

A Gömbös-kormányt a Papen-kormányhoz hasonlítja a „Pravda”

Belgrádból jelentik: A sajtót erősen foglalkoztatja az uj magyar kormány. A „Pravda” azt irja, hogy Gömbös a békeszerződések reviziójára törekszik és kijelenti, hogy a vasököl embere. Mint Bethlen István barátjának, már többször volt alkalma befolyásolni a magyar politika fejlődését. Kormánya hasonlít a berlini Papen-kormányhoz, mert éppen ugy, ahogy a német birodalmi kancellár a birodalmi elnök bizalmi embere, ugy Gömbös is birja a kormányzó különös bizalmát.

 

Gróf Klebelsberg Kunó meghalt
Nemcsak a halál tragikus fensége előtt tisztelgett a nemzet gróf Klebelsberg Kunó temetésén, nemcsak a ledőlt tölgy megrendítő sorsa sorakoztatta az Alföld népét Szeged képviselőjének végtisztességére, Magyarország minden rendü és rangu társadalma átérezte, hogy grandiózus alkotóerő, kivételes tehetség, távozott e földi tekéről, nagy szellem lobbant el az enyészetben. Gróf Klebelsberg emléke előtt fejet hajtott barát és ellenfél, akinek fölmérni adatott az ür, amely e tevékeny férfiu után marad a trianoni Magyarország kulturális, tudományos és müvészeti életében.

 

Boris bolgár király Bukarestbe utazik
Szófiából jelentik: Rendkivüli föltünést kelt diplomáciai körökben az a hir, hogy Boris király október végén Muchanow miniszterelnök társaságában Bukarestbe utazik. A hirt hivatalosan nem erősítették meg eddig, de meg sem cáfolták s nyilvánvaló, hogy a látogatás időpontját és részleteit még nem állapította meg a kormány, de elvben már megegyeztek s igy e hó végén a huszesztendei feszült viszony, amely a két udvar és a két ország között fönnállott, megszünik. Károly román király tette meg az első lépést Boris király felé, akivel számüzetésének évei alatt többször találkozott s akihez ma már őszinte baráti viszony füzi. Politikai szempontból az lehet a bukaresti találkozás következménye, hogy a bolgár-jugoszláv feszültség megszüntetése érdekében Károly király a siker némi reményével veszi föl a közvetítést sógora, Sándor jugoszláv király és barátja, Boris bolgár király között.

Mussolini kijelentette, hogy Olaszország nem lép ki a Népszövetségből

Róma, október 23.
Mussolini vasárnap délelőtt a fascizmus győzelmének 10. évfordulója alkalmából 200.000 főnyi hallgatóság előtt Turinban nagy beszédet mondott. Ebben a határvárosban – mondotta – Mussolini - , amely a háborutól sohasem félt, kijelentem, hogy Olaszország a békét akarja, az igazi békét, amely nincsen elválasztva a jogtól és amely Európának visszaadja az egyensulyt. Olaszország bent marad a Népszövetségben.

 

Éppen ma, amikor a Népszövetség rendkivül beteg, meg kell maradnunk betegágya mellett. Azt hiszem, hogy ha holnap elérhetnők a négy nyugati nagyhatalom együttmüködésének előföltételeit, akkor Európa politikai tekintetben nyugodta lehetne és talán a gazdasági válság is végéhez közelednék.


A német egyenjogusági követelés a fascizmus fölfogása szerint teljesen jogos, ezt minél világosabban el kell ismerni. Ameddig azonban a leszerelési értekezlet tart, nem követelheti Németország a megfelelő fegyverkezést. Ha a konferencia eredménytelenül ér véget, ugy Németország nem maradhat a Népszövetségben, amig ez a jogfosztás, amely megalázza, meg nem szünik. Nem kivánunk hegemóniát Európában, különösen nem olyan hegemóniát, amely nyilvánvaló igazságtalanságon épülne föl.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Eduard Benes Herriot Klebersberg Kunó A holttestet Glottfelder Gyula püspök szentelte be. A képen kivisik a koporsót, amelyet elszállítanak Szegedre III. Borisz II. Károly, egykori román király I. Sándor Mussolini
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98