Dtum
Login with Facebookk
1937 | Október

Kozmosz és mikrokozmosz

Bartók Béla új zeneművei

Iskolás korunkban szoktuk volt meg, hogy egy-egy nagy művész életmunkáját alkotó-periódusokra bontsuk fel. Fokozódó tisztelettel követtük a mester útját a fiatalság rózsaligeteiből a "középső periódus" jó-mulatságán, férfi-munkáján keresztül a "késői művek" csoportjára oly kötelező feloldódásig, transzcendens mámorig, a mindenen-túli és a végső-elérkezettség misztikus teljességéig.

 

Ijedt áhitattal álltunk a halálon innen életen túl alkotások titokzatos kontúrjai előtt és riadt szívvel lestük a nagyság előtt megnyilatkozó kivételes és földöntúli dolgok orfikus valóságait. A fiatalság táncoló lila lángja a férfikor forró és démoni lidérctüzei után csillagporos nyugalom a késői művészet, a földi dimenziókból kinőtt nagy ember homloka körül planéták derengő glóriája, bomladozó fényben és csobogó étherhullámok között.

Akármilyen bombasztikus és naiv is volt ez az elképzelés: rejlett benne valami az igazságból. A kiteljesedésnek, teljessé-érésnek sokféle módja van és ezek közül nem a legmegvetendőbb az, amely a műveken keresztül történik. Alkotók tudják: minden mű egy nagy áttörés és egy nagy csalódás drámája, robbantott út a falon keresztül a sívárság a fal mögött. Amennyi lendület egy nagy szellemben leszűrődik, az elég a csillagokig, amennyi üresség és sívárság, az elég egy világürnek. Csillagok és világür: a "késői" alkotás méretei mindig kozmikusak.

 

Nagyságuk nem attributum többé, de önmagában megálló valóság. Nem nagy művei többé a szerelemnek, emberségnek, keserűségnek, de szerelmes, emberi avagy keserű művei a nagyságnak. Témakörük nem változik, érzéki valóságuk esetleg éppenséggel szegényül: ami új, az a földöntúliság atmoszférája, az első mondattól az utolsóig ott lebegő érzékfölötti, a szférikus légkör. A teljesen kiérett nagy alkotó mindenkor és elsősorban a méretek, a kozmikus rend és a zengő oszlopok megejtettje.

Ha az ember mindenen túljutott, mindenség és önmaga, a kozmosz és a mikrokozmosz. Találóan adta a végső leszűrtségig eljutott Bartók Béla új zongoraművei gyüjteményének a "Mikrokozmosz" címet. Talán csak az öreg Beethoven utolsó, kisérteties zongora-bagatelljei vethetők össze vele, a tétovaságában is embertelen mélységekben tapogatódzó 119. op., a forró sötétben zivatarokkal átvillámló 126. mű: talán csak ezek a késői, félig már fáradt, félig új és titokzatos vitalitásokkal teli Beethoven-művek ismerik azt az önmagába visszahulló teljességet, azt a lélektől az ujjak hegyéig feszülő és vibráló akusztikomotorikus izgalmat, amelyet a Mikrokozmosz ismer.

 

Mint szirom az érett magházról, úgy hullottak le a műről a régi, gazdag természetképek, álmok, viziók; az élet elvesztette élnivalóit, magára maradt, meztelenül, szubstanciális tisztaságában. És ha mindenek elhullottak, mi az, ami megmaradt, végsőnek és elveszthetetlennek?

 

A hang, a hangkombináció. Akkordok egymással és egymás ellen, váltakozó tercek, kvartok, kis szekundok, nagy szeptímák, staccato, unisono, ostinato, és összecsendülnek-pendülnek a hangok: ezek a bartóki mikrokozmosz témái, címei. Ha a világ elveszett is: még megmaradt számunkra egyetlen valónk, édes testünk, kényes, vájt fülünk és ideges, finom ujjaink végén a billentyűk közt kotorászó, kísérletező izgalom.

 

Még a langyos fürdőnél is lágyabb és testibb gyönyörűség váltakozó tercek színes kettősfogásaiban dúskálni, és hol az a földi asszony, ki megajándékozhatna bennünket a kromatika laza, olvatag, felelőtlen és bársonysíma kéjeivel. A próba, a hangkeverés, a muzsika, a gyönyörű itt van még és most már el sem hagy többé! És ezzel egyszersmind megoldódik a Ťkísérletezőť Bartók Béla problémája. Kísérlet és alkotás szakadéka automatikusan hídalódik át azzal, hogy a kísérlet öncélú és önértékű lesz. Az eszköz nem várja be, amíg a cél szentesíti, hanem önerejéből szentesül.

*


Nem tartozik a Mikrokozmosz sorozatába, de lényegileg teljesen rokon akkor már csak két dolog jöhet: a vele az a mintegy két tucatnyi egynemű karra írt apró kompozíció, mely a Magyar Kórus kiadásában nemrég látott napvilágot. A belső kisvilágnak ugyanaz a duskáló, tapogatódzó gazdagsága, a matériában való elgyönyörködésnek ugyanaz a légies szenzualizmusa, a szólamok duktusának ugyanaz a hangmámorba hulló, kísérletező izgalma. Talán csak abban különbözik a két mű szelleme egymástól, hogy a kórusokat a szöveg világi utalásai egy némiképen más, kissé megfoghatóbb, életszerűbb kísérleti térbe helyezik.

 

Itt nem a tercek és kvartok összecsengése a tárgy, hanem világi befolyások végső zenei leszürtségének stílusjátéka. Persze az igazi, a reális világtól még mindig kozmikus távolságban marad a kis művek színkép-elemzése. A ŤTavaszť tárgya nem a fák lombba-borulása, még csak nem is a tavasz színes képeinek tarka impressziója a költő lelkében, de az örök tavasz-muzsikák mikrokozmosz-stilizálása.

 

A dolgok legmélyén itt is műfaj- és hangszínproblémák rejlenek, egymással és egymás ellen dúló akkordok helyett a "Leánynéző" karcsú gagliarda-táncának, volta-játékának virágfejű hajladozása, a "Bolyongás" tétovázó, reszketeg félszegségének gesztusa, a "Ne hagyj itt" könyörgésének tömény édessége, mely már-már az iszonyatosba torkollik, és fojtó, mint a torokba-gyömöszölt vaniliás porcukor. Németes scherzók kísértetképei villannak fel. (Resteknek nótája), tótos pásztori bú szkémája, (Senkim a világon) egy-egy rivallgó felkiáltás (Héjja, héjja, karahéjja!), daliás huszárnóta, a néptánc vaskossága (Cipósütés, Csujogató), csúfondáros játékok (Leánycsúfoló, Legénycsúfoló), stílizált madárdal, malomzúgás.

 

Végső stilizáltság, leszürtség, anyagtalanság zenéje ez, embertelen és kísérteties muzsika, lila árnyként lengedező, alig megfogható szólamokkal, a kozmikus eltávolodottság hangja, az utolsó lemondásé, és olyan kiábrándultságé, mely önmagára-lelt teljességében már szinte életen túli életerő, teremtő defetizmus, mely úgy rombol, hogy épít.

 

Micsoda végső és reménytelen csüggedés sír fel a "Párnás táncdal" kókadozó kis-szekundjaiból, le-lehulló, fáradt kadenciáiból és ebből a teljes hervadásból a fanyar illatoknak micsoda újdon szépségei! Milyen megkapó ez az irreális, ez az anyagtalanná, tehát salaktalanná vált gyermekhang, pythagorasi zene és hangvillák szűzi csengése! Milyen csodálatos ez a csengő szalag az égbolt végtelenjén kifeszítve, melynek egyik oldala szivárványszínekben villódzik felénk, de a másik a nemlét felé fordult.

Egy akad Bartók Béla új művei közül pusztán, melynek törvényei nem kozmikusak-mikrokozmikusak, - mely nem a végső és gyönyörű kiábrándultság zenéje, hanem élet, fanyar harc és a kiábrándulás folyamata maga: az "Elmult időkből" című paraszt-kantáta. Három régi nép- és műdalszöveg ciklikus egymásutánja ez a mű.

 

Nincs boldogtalanabb a parasztembernél, Mert nyomorúsága nagyobb a tengernél, siratja az első, a nyomorúság tengerként áradó, fel-feltörő hullámzásával. Lüktető, drámai, néha már a "Cantata Profana" légkörére emlékeztető izgalom fűti a szólamokat, (Egész nap dolgozik...), dübörgő és vérlázító "pesante"-k (A tömlöcbe teszik..., Míg lelnek benne vért...) elhaló lágyságuk is fenyegető és sötét záróakkordok.

 

Vad hejehujával kezdődik a második, kísértetiesen mókás darab: "...Bort adok kocsisnak, Kocsis nekem trágyát ád, Trágyát adom földemnek, Földem nékem búzát ád, Búzát adom molnárnak, Molnár nekem lisztet ád, Lisztet adom nénémnek, Néném nekem cipót ád, cipót adok úrnak, Úr érte: botot ád..." Mint valami pokoli malom állandó darálása, mint a sors csapásainak folytonos zuhogása, úgy zúg le monomániákus ismétlődésében a botot szó örök kis terce a fisz-disz hangok szimbólumain: "Búzáért: botot, cipóért: botot, kenyérért: botot, botot, botot, botot, botot!..." egy oktávás passzázs után a magasság démoni lobogásában: Kapok érte kapok én: botot!...

 

A mindenre lesújtó bot metafizikus kiábrándultsága micsoda kemény logikával veret a kozmos és mikrokozmosz világába, a harmadik dal édes, hömpölygő szélességébe: Nincsen szerencsésebb a parasztembernél... Mindenét a paraszt egymaga készíti... Muzsikát és nótát nem is könyvből tudja, nem könyvből tanulta... Ime itt a végső állomás, a szenvedés édes autarchiája, muzsika és nóta, amely nem másé és nem könyvé, csak magunké, véglegesen és mindörökre.

 

A mikrokozmosz muzsikája és nótája, amit Bartók Béla nem mástól és nem könyvből tanult, de melyhez eljutott a kiábrándulás forró útján, melyben előbb meg kellett tanulnia, mit ad ma is az Úr, a sors; szellemért: botot, emberségért: botot, kultúráért: botot, szépségért: botot, géniuszért: botot, botot, botot!...

 

Mennyi botütésbe került a tercek, kvartok, akkordok végső gyönyörűsége, milyen pokol-út vezet a kozmosz felé. Ime a "végső periódus" értelme: az a szenvedésen túli zengés és boldogság, mely felé eleve elindul mindenki, aki a múzsa világában számít, és tudja előre: Szép pokol-útja lesz, de megéri.

 

Keszi Imre

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A kávéházi tőzsde A kávéházi tőzsde
A tőzsdetanács tiltó határozata ellenére ma rendkivül élénk üzlet...
NAGY MARATHON. NAGY MARATHON.
Már megírtuk, hogy az olasz Dorando, a londoni olympiai...
Kosztolányi Dezső: Rímkovács Kosztolányi Dezső: Rímkovács
Régi magyar irodalmi tanulmányaim során kezembe kerülnek Kováts...
Meglepetések az Államvasút kettős vásárkiállításán Meglepetések az Államvasút kettős vásárkiállításán
A magyar királyi Államvasutaknak a Nemzetközi Vásáron való idei...
Városaink vagyona Városaink vagyona
Városaink között vagyonosság tekintetében Debrecen vezet, még pedig...
3000 főnyi közönség előtt Cochet legyőzte Kehrlinget 3000 főnyi közönség előtt Cochet legyőzte Kehrlinget
A Margithíd forgalma a kora délutáni órákban a megszokottnál is...
A kávéház történetéből A kávéház történetéből
Budapestet mi szeretjük a kávéházak városának nevezni. Sőt a...
Interjú Csortossal Interjú Csortossal
Ezt az Erzsébetvárosi Színház hirdeti, ahol közvetlenül a szegedi...
Pipogya a magyar
1887-88. körül még kevés biczikli volt Magyarországon. Kolozsvárt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98