Dtum
Login with Facebookk
1938 | Január

Bemutatók

Bibó Lajos Eszter-ének első felvonása realisztikus életkép egy külvárosi kávéház éjjeli életéből, második felvonása külvárosi proletár-lakás, nazarénusok találkozóhelye és házastársi konfliktus szintere, a harmadik falusi parasztcsalád szobája, anya és fiú közötti összeütközéssel az utóbbinak felesége miatt.

 

Sokféle ember mozog benne, részeg alakok, rokkant vak katonák, pincérek, balalajkás, zongorás muzsikusok, utcalányok, kerítőnő, külvárosi nőcsábító, faluról jött kubikos, nazarénus apostol és hívei, parasztasszonyok, - szóval elég változatos társaság. Van benne züllött mulatozás, becstelen csábítás, szép tiszteletadás az anyai gyász előtt, vad verekedés az asszonyért, Jób könyvéből felolvasott részlet, fiatalasszony a bűnbe való visszaesés szélén, megölt csábító, halálos betegen visszatérő asszony, aki a végén meghal. Elég változatos mindenféle és az egész fölött mégis egyhangúság terjeng a színpadon.

Hogy-hogy ez a sokféle motívum nem szövődik drámává, amely magára tudná kényszeríteni a nézőtéren ülő ember érdeklődését?

Először is a cselekménynek nincs modulációja. Elejétől végig ugyanabban az egy hangnemben folyik. Legfőképpen a főszereplő, Eszter, a tisztaszívű falusi lány, akit a külváros mocsarából ment meg a derék kubikos, első belépése pillanatától haláláig mindig ugyanazzal a sápadt szomorúsággal és kiszolgáltatottsággal áll a színpadon, ezen túl nincs egy mosolya, egyetlen más hangja. A szentimentális ártatlanság élettelen szimbóluma. Játszanivaló is alig van a szerepében. Dajka Margit kitűnően csinálja, amit lehet, de mikor mindig ugyanazzal az arckifejezéssel egyugyanazon hangnemből való szavakat kell mondania!

Másodszor az írónak nincs távlata azokkal a dolgokkal szemben, amelyeket elmond. Nem értékeli azokat színpadi értékük szerinti különböző mértékekkel, valamennyi ugyanazon az egy síkon mozog s ezért az egész cselekmény nem tud szervessé lenni. Események egymásutánja, de nem szorosan egymásból folyó eseményeké. Már pedig a színpadi hitelességet csak egy dolog adhatja meg: a cselekmény szervessége, amelyben minden részlet kölcsönösen támogatja egymás hatását. Drámában nincsenek érdekes részletek, az egésznek kell olyannak lenni, hogy minden részlet érdekessé váljon tőle.

Harmadszor az író nem válogat eléggé. A színpadon folyton keverednek szép lendülettel induló dolgok vásári giccsekkel, tiszta hangok hamisakkal, jól megfogott alakok patronokkal. Az szép például, mikor a gyermekét gyászoló Eszter belép a lebujba, s egyszerre mintha kivilágosodna a helyiség, csend lesz, a szedett-vetett emberek tisztelegnek a gyász előtt. Utána azonban közönséges dolgok következnek. Mindig baj az, ha az írónak nincs kritikája alakjaival és jeleneteivel szemben.

A Nemzeti Színház előadásában méltányolni kell Nagy Adorján szabatos játékmesteri munkáját, de a színészi teljesítmény nem haladja túl az átlagot.

A Deniseben, a francia társadalmi dráma fénykorában még az volt a kérdés: elvehet-e úriember feleségül egy leányt, akinek szerelmi múltja van? Azóta úgylátszik még kényesebbek lettek a francia férfiak. Bernstein új darabjában, a Kéjutazásban már az a kérdés: elvegyen-e az ember egy asszonyt, akinek szerelmi múltja van. Vagyis már volt szeretője. Az első kérdésből annakidején izgalmas dráma lett. A másikból régen, a világháború előtt a fiatal Bernstein talán szintén izgalmas drámát csinált volna, most azonban, hogy megöregedett és meglágyult, vígjátéki hangszerre hangolta át, csak a végén hajított bele némi drámai akcentusokat.

Az első felvonás könnyű, vidám lebegés afölött a könnyű lebegő szerelmi morál fölött, amely a francia vígjáték ősi levegője. Csodálatos ennek a hangnak a rugalmassága, annyi ezer példa után még mindig lehet belőle mulattató változatokat kihozni! És pedig semmi mással, csak a stílussal, a francia beszéd eleganciájával és a technika szinte önműködő bravúrjával. Bernstein és akárhány más francia vígjátékíró szinte a semmiből tud érdekes darabot teremteni, csupán a dialógus finom árnyalásával.

 

Ki tudja emelni a nézőt a valóság légköréből az illuzionárius légkörbe, ötletek illatszereivel elkendőzi ennek festék- és mastixszagát, az érzékiség centrumainak folytonos tudatban tartásával fenntartja a néző jó hangulatát. A végén brutális eseményeknek a színpad mögül behangzó csattanásával oldja meg a könnyű kézzel kötött csomót annak a nézőtéri rokonszenvnek irányában, melyet a cselekvény folyamán felkeltett.

Nem utolsó sorban színdarabot csinál, könnyen, jól és hatásosan játszható valamit. A színészeknek nagyszerűen a kezére jár, nem kíván tőlük bonyolult, nagy teljesítményeket, új hangokat, csak kitűnő társadalmi rutint, elegáns beszélnitudást, jól bevált színészi jellemző eszközök biztos használatát. Mindössze öt szereplőt léptet fel, de egy sincs közöttük, akinek ne volna jó játszanivalója.

 

A Pesti Színház művészei kitűnő előadással örvendeztetik meg a nézőteret. Muráti Lili Játssza a szerelmet kereső fiatalasszonyt, akit únt férje mellől egy másik férfival való kalandon át jut az igazi szerelmet jelentő festőhöz. - pompásan kapkodja el és dobálja vissza a dialógus színes labdáit, vidáman játssza a szerelmi játékot, kicsapongó jókedvében és érzelmes ellágyulásában is mértéket tartva. Ráday Imrének van a legkönyebb dolga, az ő szerepét kerítette körül legjobban az író, - a pedánsan ostoba jóbarát, az asszony első számú szeretője, a komikus mellékhang a szerelmi kettős lírájában.

 

Ráday bőven kihasznál minden alkalmat, játéka olyan, mint egy elegánsan rajzolt finom karikatúra egy francia rajz-albumban. Páger Antal is jókedvűen, kedvesen játszik, de nem hallgathatjuk el, hogy kelleténél gyakrabban látunk nála olyan hangokat, mozdulatokat, melyeket más szerepeiból már jól ismerünk. Komár Júlia olyan, mint a cukrozott tejszínhab, - az író olyannak írta. Bihari József a vaskosabb humort adja az előadás eleganciájához.

Eugene O'Neill áll korunk drámaírói között leginkább a modern pszichoanalízis hatása alatt. Írói vizsgálatának tárgyai elsősorban az ember lelke mélyében, tudata alatt vagy féltudatában leselkedő indulatok, azok a rejtett fenevadak, melyeket a kultúra láncra ver, de adott pillanatban felszínre törnek és rombolnak. Minden darabjában, amelyeket ismerünk, ezek adják a cselekmény súlyát s általuk fejeződik ki az írónak az életről adott magyarázata.

 

A Különös közjátékban ezeket úgy próbálta a színpadon megjeleníteni, hogy a szereplőkkel elmondatta a kimondott szavad alatt áramló titkos gondolat-áramlatokat is úgy, mintha a többi szereplők nem hallanák. Óriási terjedelembe használta a régi színdarabok (félre)-beszédét, ami a színpadi valószerűség rovására esik s nincs is minden fallácia nélkül, mert hiszen ezek a titkos gondolatok sohasem fejeződnek ki szavakban.

Days without end című drámájában, melyet Mindörökké cím alatt játszik most a Vígszínház, újabb módszerrel kísérletezik. A tudatalatti gondolat-áramlást csak a férfi-főszereplőben személyesíti meg, színpadra hoz egy új, fantomszerű alakot, a főszereplő pontos mását, aki ott van mindig mögötte, de a szereplők nem látják, beszél is néha, de a szereplők azt hiszik, a főszereplő szavait hallják.

 

Szóval az író kettéválasztja személyét, John Lovingot - John a jóindulatú, művelt és feleségéhez ragaszkodó fele, Loving a rosszindulatú, cinikus és nyers fele. Johnnak nincsen semmi rossz szándéka azzal, hogy felesége és pap-nagybátyja előtt elbeszéli tervezett regényének meséjét, Loving veszi rá, hogy fejezze be a regényt úgy hogy a főszemély, a megcsalt feleség meghal. Nyilván tudja, hogy az igazi feleség is járatos a pszichoaanalízisben s a regényhősnő tradégiájából azt fogja következtetni, hogy férje az ő halálát kívánja.

 

A pszichoanaltikusok szerint úgy látszik: mindenki kívánja valahogy mindenki halálát, a házastársak vagy szerelmesek pedig az egymásét különösen. A fantom óhajtása teljesül, Elza, a szerelmes feleség, akinek az imént mesélte el egy barátnője a ballépését, felismeri a regénytémában John hűtlenségének történetét, a befejezésben férje halálkívánását s elkeseredésében lábadozó beteg létére kirohan a szakadó esőbe és halálos meghülést szerez.

 

Ekkor robban előtérbe a második, igazi téma, mely eddig a jószívű és bölcs papnagybácsiban megszemélyesítve a cselekmény alatt lassan folydogált: John sóvárgása a keresztényi megváltásért, amely eddig cinizmusba, ateizmusba rejtőzött s szüntelen világnézeti ingadozásokat idézett elő. Felesége betegágya mellett megszállja az Isten felé vágyódás, megtörten alázza meg magát a feszület előtt s Isten megteszi a csodát, visszaadja a halálravált asszony életét. A két gondolat-áramlat egy mederbe önlik azzal, hogy Loving, a démon, örökre eltűnik s a kettéhasadt ember újra egységes John Lovinggá válik.


Azt hiszem, mindenki, aki gondolkodva nézte végig vagy olvasta a darabot, észreveszi, hogy az élet képe benne nem vizionárius, hanem dialektikából felépített, az alakok magatartása nem intuitív módon, hanem kigondolással van elgondolva s az egész cselekmény nem költői képzeletből, hanem konstrukciókból van szőve. Hogy John elmondja regénye meséjét a feleségének, ebben nincs semmi szokatlan, ezt bizonyára sok regényíró megteszi. Hogy ezzel bűntudatát akarja kiközömbösíteni, azt is megértjük. De hogy olyan nyilvánvalóan elárulja magát elbeszélés közben felesége és a pap előtt, abban erősen érezni a szimplifikálást, annyival inkább, mert a regény-mese meglehetősen kezdetleges.

Az alakok nem maguktól állnak helyükre, az író állítja őket oda, mint a sakk-figurákat, s olyan állandó formájuk is van, mint a sakk-figuráknak. A démon beavatkozása sokszor fölösleges és zavaró, szüntelen jelenlétét néha már lábatlankodásnak is lehet érezni. Az egész művön minduntalan kiütközik az előre megfontolt séma. A zárójelenetekben John megtérése s az asszony csodaszerű meggyógyulása s főleg a kettő közötti kapcsolat nem meggyőző, a szerző szavára hisszük el, nem a dolgok belső logikájának kényszeréből.

Szóval nem jó a darab? Ellenkezőleg, jó. Minden ellenvetésünk dacára feszült érdeklődéssel néztük végig és utána érdeklődéssel el is olvastuk. Van benne valami különös erő, az író dialektikája, szellemi képessége magával ragad. Sémáival is kifejez valamit az élet valóságából, ha kissé túlságosan is látható eszközökkel, de szimbolikus síkra viszi át az élet tényeit.

 

Dramaturgiája más, mint amit megszoktunk, erőszakosabb, talán közönségesebb is, mint a jobb európai íróké, de van benne nagy merészség, a front felől támadja meg a témát és teljesen végez vele, utolsó cseppjéig kimeríti. És verve van benne, nemcsak a dialógusában, hanem az egész valójában, fojtott szenvedély sűrűsége. Azt hiszem, O'Neill az első drámaíró, akiből Amerika igazi szelleme szól.

A Vígszinház szép előadásában, melyet Hegedűs Tibor rendezett, elsősorban Somló Istváné az érdem. Nem könnyű a dolga, önmagában bizonytalan embert kell ábrázolnia, akinek nyugodt beszéde alatt folyton ott van a belső gyötrődés, amit a színésznek a hang színezésével, finom hangsúlyokkal és modulációkkal kell kifejezni. A második felvonásbeli elbeszélés, a darab fordulópontja, maga a tulajdonképpeni dráma a legnehezebb s a művész fölényesen győz benne. Greguss Zoltán a fantom szerepét játssza, cinikus komorsággal.

 

A nézők közül alighanem kevesen érzik, milyen nehéz a feladata, milyen könnyen válhatnak komikussá. A művész diszkréciója, beszédének s főleg mozgásának enyhe stilizáltsága elhárít minden veszedelmet. Makay Margitot nyilván az Amerikai Elektrában aratott nagy sikerére emlékezve hívta meg erre a szerepre a színház. Ezúttal szerepe könnyebb, szűkebb skálájú és lágyabb. Különösen a barátnőjével való jelenetben találtuk nagyon jónak, de kitűnő az is, mikor ráeszmél, hogy a férje a saját történetét mondja el, mint regény-mesét.

 

A barátnő szerepét Beleznay Margit játssza. Pár év előtt a Nemzeti Színházban láttuk, jó színésznőnek tartottuk, aztán évekre eltűnt a színpadról. Most, hogy visszatért, mintha érett, komolyodott, mélyült volna. Érdeklődve várjuk azt a szerepét, amelyben megmutathatja, mit tud. Hogy szépen beszél, intelligensen játszik, azt most is bebizonyítja egy jelenetnyi szerepében. Ajtay Andor pap-nagybácsijában szerettünk volna több melegséget és kevesebb kenetességet látni.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98