Dtum
Login with Facebookk
1937 | Október

Bemutatók

A Pogánytűz egy előjátékszerű jelenettel kezdődik, amelyből azt látjuk, hogy a velencés Péter király dédelgetett külföldi kedvencei hogy túrják ki szállásaikból a magyarokat. Aki ismeri Kodolányi Jánost, a regényírót, azt a várakozást meríti abból, hogy valami újat, magyar történeti drámákban szokatlant fog kapni: drámát, mely szociálisan indokolja a történelemből ismert Vata-lázadást.

 

Ez a várakozás nem válik be, mert a továbbiakban az események a már konvencionálissá vált indítékokkal szerepelnek: a pogányság konzervatív szelleme a kereszténység idegensége elleni gyűlölet, személyi érdemek és gyülölködések adják a cselekmény lelki hátterét. Szóval Kodolányi sem tudott teljesen szabadulni a magyar történeti dráma végzetes patronjától: alapjában ugyanazokra a motívumokra épített, amelyeket már únos-úntig ismerünk a múlt század közepének történeti színpada óta.

Nyilván azért nem tudott szabadulni attól sem, ami másik átka a magyar történeti drámának; hogy a szereplőknek nincs magánéletük. Ami a színpadon folyik, az majd csupa politika, fegyveres vagy szóbeli, - csaknem ezer év előtti magyar politika. Megtanulhatták volna már történeti drámaíróink, hogy ha a közvetlenül Szent István utáni politika érdekel, azt inkább a történetírók könyveiből ismerjük meg, a színpadon embereket és emberi dolgokat akarunk látni.

 

A Bánk bán legnagyobb érdeme az, hogy az emberek benne, nemcsak a címszerep, hanem a többi főbb szereplők is emberi profiljukkal élnek a színpadon, az akció politikai része csak a hátteret adja. A Katona utáni történeti dráma végzete az, hogy a hátteret állítja a rivalda elé, s aminek az előtérben kellene lenni, az jó, ha nem a kulisszák mögé kerül.

Kodolányi érzett ebből valamit. A két Árpádházi herceg közül a politikailag jelentéktelenebbet, Levéntát, tette meg főszeplőjévé s magatartása főrugójául egy magánügyet tesz meg: a féktelen bosszúvágyat apja, Vászoly miatt, akit megvakítottak és a fülébe ólmot öntöttek. Csakhogy ez először is nem változtat a dolgon, mert a bosszúvágyból csinált lázadás is csak politika, másodszor pedig a gondolat is drámaiatlan: amint a lázadás győz és Péter királyt megvakítják, Levéntának már nincs dolga a drámában, kicsik a cselekményből.

 

Az író, hogy színpadilag életben tartsa, kénytelen új motívumhoz fordulni: Kingához, illetőleg az iránta való gyűlölködő szerelemhez. Ez azonban nincs véredényekkel beleágyazva a cselekmény testébe, kiesik belőle. Annyival is inkább, mert míg az összes többi szereplők arca a hagyományos lélektani eszközökkel van megrajzolva, Levénta is, amíg Kingával együtt nem látjuk, - a nagy jelenetben -, mely tagadhatatlanul durvaságában is a legdrámaibb jelenete a darabnak -, az író az új lélektan eszközeivel dolgozik, az emberi indulatokat kevert állapotukban tárja fel.

 

Ha ebből a jelenetből visszamenőleg próbáljuk megfejteni Levénta jellemét, akkor nem a hamleti apa-bosszulót kell benne látnunk, hanem szádistát, akinek a bosszú csak ürügy gerjedelmei kiélésére. Ha kezdettől ilyennek láthattuk volna, nem volna semmi baj, de ahogy az író megmutatta, azzal elárulja, hogy lélektani indokolása ötletszerű, nincs végiggondolva, ami azt is jelenti, hogy belső cselekvénye nincs felépítve.

Kodolányi írói tárgyilagosságra törekszik, de ez valahogy nehezen sikerül neki. A rokonszenvét a pogányhitűek mellett nem tudja elleplezni, ami érthető, de viszont a keresztény szereplőket sem rajzolhatja ellenszenvesen - tekintve, hogy a történelmi kegyelet védelme alatt állnak. Ebből az következik, hogy a keresztény szereplők, elsősorban Gellért püspök és Endre király, valahogy meggyőződéstelenül vannak ábrázolva, magatartásuk és beszédük szín és erő nélkül való. Különösen Endréé, aki inkább látszik derék plébánosnak, mint királynak.

A darab majd minden részén azt látjuk, hogy író írta, de olyan író, aki egyelőre még nem tud drámát írni, mert nem tud cselekményt szervesen felépíteni, alakokat drámai akcióban tartani, a milieut egyensúlyban tartani. Vagyis: sokat tud, ami másodlagos a színpadon, de nem tudja a fődolgokat.

El kell ismerni, a Nemzeti Színház nagy ambicióval vitte színpadra a darabot. Nagyon szép díszleteket készíttetett hozzá, a legjobb szereposztást adta s a rendezés is nagyjában megfelelő. A szereplők közül Timár Józsefé a vezérszólam. Játékának van egy különös érdeme: bizonyos diszkréció, amely nem tompítja le kelleténél jobban Levénta szenvedélyességét, de tesz rá annyi féket, hogy gyűlöletében sem válik ellenszenvessé.

 

Milyen dühöngő vadállatot lehetne ebből az alakból egy kis hamis-játékkal csinálni! A többi szereplők - a történeti drámák egész szokásos személyzete - nagyjában a begyökeresedett nemzeti-színházi játékmód szerint játszanak; Kürti József és Gál Gyula válnak ki közülük, ők mindig tudnak szerepükbe új, emberi hangokat belevinni.


*

Seymour Hicks és Ashley Dukes, angol (vagy amerikai?) írók valódi francia darab-utánzatot írtak. Francia tradicióból vették kölcsön az alakokat: a hatvannégy éves örökifjút, aki el tudja hitetni fiatal feleségével, hogy negyvenegy éves és úgy viselkedik, mintha huszonegy éves volna, a nyolcvanegynéhány éves mamát, aki úgy parancsolgat vén szamár fiának, mintha az tizenöt éves gimnázista volna, a nyárspolgári buta férfiakat, akik az örökifjú apa fiai és a csecsemőt, akinek látása meglágyítja a kőszívűeket is.

 

Kölcsönvették a francia technikát is, a jelenetek külső logika szerinti ügyes kapcsolását, a szerepek mozgatását az előtérből a háttérbe és vissza, a kómikus helyzetek kíméletlen kihasználását. Csak egyet nem tudtak kölcsön kapni, mert az nem kapható, annak saját tulajdonnak kell lenni: az összes motívumok, jelenetek, szerepek ama lesimítását, ami a francia vígjáték eleganciáját teszi. Aki kevéssel az Örökifjú előtt látta Az eltévedt báránykákat, az megérti, amit ezzel mondani akarok.

A Belvárosi Színház bizonyára Góth Sándor kedvéért adta elő ezt a darabot, amelyben a kitünő színész komédiás kvalitásainak legjavát adhatja. De kitünő szerepe van Vízvári Mariskának is, aki egy kis enyhe persiflagezsal játssza a szigorú nagymamát. Mezey Mária egy kis cocktail-pikantériával ízesíti meg kicsit cukrosvíz-szerepét, Simon Zsuzsa eleven, friss játéka a harmadik felvonásban olyan vonásokat mutat, amelyek az eddigieknél nehezebb feladatokra is képesnek mutatják.

*

D'Annunzio a nagyzolás költője; annak tartottuk már akkor is, mikor még nem csinálta azokat a félisteni pózokat, melyek a háború óta olyan ellenszenvessé teszik. A Jorio leánya fiatalkori műve, de már csupa póz és nagyzolás. A nagy dráma igényével lép fel, de csak a gesztusai nagyok, a lármás események mögött nincs belső igazság, azaz hogy csak hatásvadászat van, nagy hang és semmi stílus. Az író beleszuggerálja magát egy túlfeszült extázisba, amelyet rázúdít alakjaira, ezek mind valami megszállottság színében tűnnek fel, mindent jó néhány fokkal magasabb hangon mondanak és tesznek. A férfi főszereplő, de a többiek is, mintha állandó tranceban, a való világon kívül, valami csupa fortissimóból álló hangkörben élnének.

 

Igazában azonban egyszerűen csak hamisan, oktávokkal az igazi hang felett énekelnek. Mert tulajdonképpen énekelnek: a darab egészen úgy hat, mint egy operaszöveg. De mennyivel több dráma van a Parasztbecsület szövegében!


D'Annunzio mintha nyelvi eszközökkel meg akarta volna zenésíteni a drámáját. A cselekvény? Az aztán halmozása a nagy dolgoknak: vallásos extázisban élő fiú, aki szerelmi vetélkedésben agyoncsapja az apját, apa, aki megkötözteti a fiát, hogy elvegye tőle a maga számára, akit szeret, a leány, akit boszorkánykodás miatt üldöznek ártatlanul, de aztán végül, hogy megmentse az apagyilkos fiút, nyilvánosan boszorkánynak vallja magát és önként megy a máglyára.

 

Mindez a legnagyobb emberi szenvedélyek érintésének akar feltűnni, pedig csak átlátszó nagyot-markolás. Nem tagadom, az őszinte költőt szeretem s az emberi hangot. D'Annunziót ki nem állhatom. Lehet, hogy az olaszoknak, akiknek vannak marinista hagyományai, tetszik ez a nagy póz - nekem nem való.

Tőkés Anna lefordítja a jó szíművészet hangjára az olasz költő frazeológiáját, jobb szöveggel fényes sikert csinálhatna a Nemzeti Színháznak. Igazán jó, komoly színpadi alakítás a Berky Lili és Lehotay Árpád játéka, Ungváry László is néhány jó hanggal enyhíti szerepének opera-szerep jellegét. A rendezés különösen a harmadik felvonás tömeg-képét mozgatja jól - a sirató asszonyok csoportja azonban túlságosan ki van hangúlyozva, a közönség riadozik tőle.

*

1918 november 3 - Franz Theodor Csokor drámája, melyet a Művész Színházban láttunk, tagadhatatlanul írói elgondoláson alapuló kísérlet egy nagy történelmi esemény emberi reakcióinak érzékeltetésére. Az osztrák-magyar monarchia felbomlását példázza egy az Alpesek közt félév óta behavazott katonatiszti üdülőház összesűrített levegőjében.

 

A tisztek a katonai fegyelem szellemében jó egyetértésben élnek, nem tudnak semmit a harctér eseményeiről. Közéjük toppan egy forradalmár matróz, megtudják a nagy hírt: a monarchia összeomlott, fel fogják darabolni, kitört a forradalom. Akiket eddig összetartott a katonai szellem, most elkülönződnek, a cseh, szerb, olasz tiszt örül nemzete felszabadulásának, az osztrák ezredes és a magyar kapitány halálosan elkeseredik, az egyetértés szétszakad köztük.

 

Az ezredes agyonlövi magát és erre megint összehozza őket az emberi érzés, mielőtt örökre elválnának, kiki a maga hazájába. Ez a befejezés szépen van gondolva, az emberség fölénybe jut a politika fölött. Csakhogy addig túlsok retorikát, politikai vitát és bizony, frazeológiát is kellett végighallgatnunk. Az írónak nem sikerült a politikai anyagot beleolvasztani az emberibe.

A színház megérdemel minden elismerést. Mihályfi Béla rokonszenvesen előkelővé teszi az ezredes alakját, Gellért Lajos az ezredorvos, Dénes György a fejlövéses főhadnagy szerepét játssza meg szép vonásokkal. Markáns rajzzal formálja meg a matróz félig szimbolikus alakját Dávid Mihály. Dobos Annie nagyon kellemes színpadi jelenség, de ma sem tudom, hogy ez a szerep hogy és miért kerül a darabba.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szövetségesek vitája Szövetségesek vitája
A németek győztek a Mazuri-tavaknál, de közben szövetségesük, a...
Közhasznú kérdések és feleletek kis gazdáknak Közhasznú kérdések és feleletek kis gazdáknak
A szőlőlevelek leszedése azon czélból, hogy a fürtök érése...
 A fáraó hitvese A fáraó hitvese
A Fáraó hitvese című filmdráma, melyet Ernst Lubitsch rendezett és...
Sztranyovszky államtitkár elítéli a lakosság első-, másod- vagy harmadrendű hazafira való osztását Sztranyovszky államtitkár elítéli a lakosság első-, másod- vagy...
Gáspárdy Elemér kormánypárti képviselő vasárnap tartotta...
Mozgósitani akarnak Amerikában minden munkaerőt Mozgósitani akarnak Amerikában minden munkaerőt
Austin republikánus szenátor törvényjavaslatot terjesztett a szenátus...
A szél vetélytársa A szél vetélytársa
Alig száz esztendeje, hogy a föld felületére először fektettek le...
A WMTK nyerte a Jakobi vándordíjat A WMTK nyerte a Jakobi vándordíjat
Az asztali teniszezők a csepeli tornateremben nagy tömegben vonultak...
A közlegelők rendben tartása
Az általában igen elhanyagolt közlegelők feljavítása céljából négy...
Lopás miatt letartóztatták egy orosz cári tábornok leányát Lopás miatt letartóztatták egy orosz cári tábornok leányát
Az amerikai-út 55. szám alatt lévő izraelita szeretetotthonban hosszu...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98