Dtum
Login with Facebookk
1939 | Február

Nehéz választani

Már a szeptemberi válságban észrevettem, hogy csupa háborús emlék közt élünk. Kinyitottam egy művészettörténetet: csatakép. Kinyitottam egy verskönyvet: harci dal. Az angol iskolai rádió elküldte a képes tanrendjét. A képeken perzsák kaszabolják a rómaiakat, normannok négyelik az angolszászokat, spanyolok füstölik az indiánokat. Az első szemüveges napon tűnik fel mások szemüvege, az első háborús napon az örök utca-, szoba- és könyvdísz: a háború.

Most Daniel George s a kitűnő Rose Macaulay (a történész dédunokája) összeválogatott egy vaskos antológiát. All in a Maze a címe egy angol verssor után. "Nagy Fejetlenség"-nek lehet fordítani. Pár száz vers- és prózaszemelvényből megtudjuk, miképp vélekedtek a kiváló szellemek a háborúról Aischylostól múlt szeptemberig.

A szellemóriások véleménye természetesen a háborúról is különbözik. Van, aki szomorkodik, van aki beletörődik, van akinek tetszik. Ez a kisebb meglepetés. Sokkal érdekesebb az idézetek keltezése. A legtöbbje nem háborús évszám. Legalább tudtommal nem volt az. Sőt pontosan ezekről az évekről gondoltam, hogy háborús szünidők. A korabeli szerzők azonban nyilván tudták, miért beszélnek jelen időben.

Rövidebb s hosszabb keresgélés után rá is bukkantam a szóban forgó háborúkra. Némelykor egy helyett háromra. Most aztán már csak azon töprenghettem, hogy a három közül melyikre gondolt a szerző?

 

Cs. Szabó László

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98