Dtum
Login with Facebookk
1939 | Május

Bemutatók

Ibsen a világirodalom legmosolytalanabb írója. Drámáiban alig találni pillanatot, amelyben felvillanna az élet örömének napfénye, a zord ítéletek sötét erdejében alig nyílik világosabb, virággal behintett tisztás, a költő a szigorú bíró kemény magatartásában áll alakjai és sorsuk előtt. Az ő dolga nem a megértés és megbocsátás, hanem a tényekből és jellemekből levont kérlelhetetlen ítéletmondás. S amikor mint vígjátékban, Az ifjúság szövetségében, mosolyogni akar, szinte zavarba jövünk, nem tudjuk, csakugyan mosolyog-e vagy vicsorít.

A vígjátékban is ítéletet mond, semmivel sem enyhébbet, mint a drámákban, csak éppen szatirikus formában mondja. Olyan karikatúrát rajzol, amelyen a ceruzát a felháborodás vezette. A demagógiát tette ki céltáblául s azt az embertípust, amely mindig otthon volt az emberek között a maga válogatatlan eszközeivel, kíméletet nem ismerő törtetésével: a stréber típusát. Ez van megszemélyesítve Stensgaard ügyvéd alakjában. Ibsennek nyilván volt alkalma találkozni vele fiatalabb korában, az élénk norvég politikai életben.

 

A demagóg stréber nem ismer skrupulust, sem következetességet, nyilván nincs is neki állandó véleménye, csak nyers akarata az érvényesülésre. Bármikor kész, haszonból vagy sznobizmusból a mellé állni, akit tegnap még támadott, újra megtámadni, ha nem kapja meg tőle, amit várt, cserben hagyni híveit, akiket fellovalt.

 

Stensgaard támadó beszédet mond a kisváros legnagyobb tekintélye, a derék Bratsberg kamarás ellen s mikor ez, félreértve beszédét, meghívja előkelő vendégei közé, egyszerre frontot változtat, a kamarás pártjára áll, a lányát is el akarja venni. Aztán a kamarás és lánya visszautasítják, mire ellenük fordul, támadást intéz ellenük a helyi zuglapban, képviselőségre törekszik, gazdag lány feleségre s célját el is érné, ha Lundestad képviselő intrikája és saját széllel bélelt ostobasága bele nem hajtaná a saját csapdájába.

Karikatúra ez, annyi méreggel van rajzolva, hogy már alig hasonlít modelljéhez és ezért nehéz elhinni és mulatni rajta. De Stensgaard együgyűsége, magatartásának és eszközeinek átlátszósága még hagyján. Mit szóljunk Bratsberg kamaráshoz, akit konzervatív, bölcs embernek akar bemutatni az író, holott olyan hallatlanul hiszékeny, hogy nem veszi észre az ügyvéd csalafintaságait, nem lát keresztül a legátlátszóbb dolgokon, amiken egy gyermek is keresztüllátna, ha csalódik, nem vonja le csalódása következményeit s újra hinni kezd.

 

Néha nagyon okosakat mond és mégis azt kell hinni, együgyű. Ibsen szemmel láthatólag túllőtt a célon Stensgaard alakjában s ez megbosszulja magát Bratsberg alakján, sőt a többi alakokon is, akik nem sokkal hitelesebbek. A nagy jellemrajzoló, aki könyörtelen logikával építette fel cselekvényeit alakjainak jelleméből a drámákban, teljes önkénnyel dolgozik a vígjátékban. A műfajt értette félre, vagy önmagát?

A színháznak nehéz feladat vígjátéknak játszani ezt a darabot, valami kis derűt vinni bele. A Nemzeti Színház művészei nagy igyekezetükben túlzásba is mennek, a máskülönben nagyon hajlékony Uray Tivadar éppúgy, mint az okos Nagy Adorján, Lehotay Árpádnak könnyebb dolga van s ő valóban teljes, kerek alakot formál a kamarásból. A többi szerepek, különösen a nőké, egészen halványak, nem nyújtanak a színészeknek lehetőséget igazi jó játékra.

*

Olvasták, kérem, Aldous Huxley regényét, a Két vagy három gráciát? Érdemes elolvasni, nagyon szellemes és mulatságos könyv. Arról van benne szó, hogy a nő olyan, mint a tükör, annak az arcát mutatja, aki belenéz, aszerint alakulnak nézetei, érdeklődései, egész lénye, akivel éppen szerelemben van. Ilyesféle a kiindulópontja Éri-Halász Imre vígjátékának, A tetovált nőnek, a Vígszínház húsvéti újdonságának is.

A férfi jelleme beletetoválódik a nőbe, aki szereti - ezt az ötletet veti fel a fiatal színésznő az írandó új darab témájául s vőlegénye, az ifjú színpadi szerző meg is írja a darabot. A lelki tetoválás gondolata azonban továbbfejlődik benne: elkezd gyanakodni a színésznőre, most már feleségére, hogy ő előtte viszonya volt az angol attaséval, aki nászajándékul egy tetoválást ábrázoló képet küld nekik. Szellemes feladat volna ezt a párhuzamosságot tovább vinni a színdarab témája és szerzőjének sorsa között, de a szerző kitér ez elől, nyilván nagyon nehéznek találta a leckét. Átsiklatja a mesét az egyszerű féltékenységi vígjáték jártabb útjára.

 

A fiatal férj gyanakszik, kutat, kínlódik szerelmével nemcsak az attasé játszott szerepet a szép művésznő életében, hanem a színész és a színpadi kiadó is. Az asszonyka tagad, hazudik, amíg lehet, közbeveti magát mind a három férfi, végül is mit tehet egy vígjátéki férj? Belenyugszik. Hiszen ami történt, a házasság előtt történt. Elég mulatságosan van fűzve a bonyodalom, néhány eredeti színpadi ötlet van benne.

Muráti Lili játssza a főszerepet, a színésznőt. Az ő játéka békít meg teljesen a darabbal. Eleganciájának merészsége izgalomban tartja a hölgyeket, játéka tele van szellemes színészi ötletekkel, minden mozdulata kifejező, magatartásából sugárzik a női okosság. A többi szereplők nem elégítenek ki teljesen, az egész előadás kissé lankadtnak hat.

*


Frederick Lonsdale Ne bántsd a másét című vígjátéka azt az okos tanácsot adja az asszonyoknak, hogy ha férjük kezd beleszédülni egy másik nőbe, ne pöröljenek, ne csináljanak hangos jeleneteket, ne siránkozzanak, hanem maradjanak jókedvűek és okosak, fonjanak finom asszonyi intrikákból pókhálót az asszony ellen, aki kivetette a férjükre a horgot s teremtsenek számára olyan helyzetet, amelyben kiderül alsóbbrendűsége s az ő fölényük. A tanács jó és elmés. Csakhogy olyan kivételes asszony kell megfogadásához, mint a darab ragyogó Nancy hercegnője s hány akad ilyen száz közül?

 

Megfogadni nehéz ezt a tanácsot, de vígjátékot építeni az alapjára jót lehet, csak jó író kell hozzá, aki érdekes és mulatságos helyzetekben tudja egymással szembeállítani az alakokat és olyan párbeszédet tud a szájukba adni, amelyből egyre-másra pattognak a villamos szikrák. Lonsdale ezt tudja. Jó francia iskolába járt, elegáns technikával mozgatja a szereplőket, gondosan osztja be a három felvonást úgy, hogy mindegyikre jut elég a vígjátéki feszültségből, a kitűnő párbeszéd vonzóvá tudja tenni az előkelő semmittevőknek azt a könnyű légkörét, melyben nincsenek súlyosabb problémák az ilyen szerelmi cselszövényeknél.

A Pesti Színházban játsszák ezt a darabot a Vígszínház színészei. Nekik rendszerint az ujjuk hegyében van az a szavakkal való labdajáték, amely az ilyen vígjátékoknak a lényege. Most azonban azt kellett éreznünk, mintha csappant kedvvel játszanának. Az előadás kissé langyos temperatúrában folyik, nincs meg benne a megszokott verve. Bulla Elma derűsen és elmésen játszik, okossága elhiteti az okos hercegnőt, de túlságosan igyekszik alátámasztani mondanivalóit teste mozgásával, nyugtalanabb, mint amilyennek egy ilyen fölényes hercegnőnek szabad lenni. Somló Istvánt már láttuk nem egyszer jobbnak is, Vértess Lajost és Sennyey Verát szintén. Mátrai József viszont feltűnik egy jó színpadi karikatúrával. A többi szereplőkről csak azt tudjuk mondani: nem rontanak.

*

Tamási Áron, a novella- és regényíróra érzésem szerint leginkább megfelelő meghatározás: zseniális egyenetlenség. Ez érvényes a Nemzeti Színházban most előadott "népi játék"-ra, a Tündöklő Jeromosra is. Egyenetlenebb, kevésbé megszerkesztett színdarabot még keveset láttunk. Cselekményében nincsen az az áram, amely át kell hogy járja az összes jeleneteket, a jelenetekben nincsenek meg azok a kapcsolások, amelyekből a darab építménye összeáll. Minden jelenet mintegy magában áll, a legtöbb alaknak, különösen pedig a főalaknak, Jeromosnak nincs szilárd, állandó jelleme, folyton kétségben vagyunk, mi ez az ember? Mesebeli gonosz? Mefisztó a székely parasztok közt? Egyszerű hitvány bujtogató, rejtett célok demagógja? Mindebből valami és mégis egyik sem. Nem élő ember. Ezért nem is érthető.

Szemmel látható, hogy az író valami eredetit, nagyon nehezen megvalósíthatót akart a forma dolgában: a realitást összehozni a meseszerűséggel. Két olyan hangot próbált összehangolni, amelyek egyenest ellentmondanak egymásnak. Merész formai gondolat ez, Tamási folyton küzd vele. A küzdelemben vesztes marad, de közben vannak pillanatok, amikor már-már győz. Mindig olyankor, amikor az ujja rátapint a népi húrra. Néhány székely paraszt-alakja, különösen a paraszt kocsmáros és fia egészen eleven, kivált az elején, élces, csavaros székely észjárásuk, beszédük odaidézi a színpadra a székely falu levegőjét.

 

Jó az elkeseredett részeges kántor csaknem tragikus alakja és még egy-két paraszt alak. Az úri rendből való alakok, a plébános, a jegyző arca azonban kifejezéstelen. A párbeszédben néha észrevenni Tamási prédikáló hajlamát, de általában hangja elbájoló. Sajnos, ezt a speciálisan székely hangot nem tudják a színészek megszólaltatni, - nem a tájszólásra értem, hanem a beszéd módjára, az intonálására és hanghordozásra.

Ha az író küszködik a formával, a színésznek, Kiss Ferencnek reménytelen a küzdelme Jeromos alakjával, amelyből hiányzik a forma. Az író túl kevés támasztékot ad a színésznek az alak kialakítására. Kiss Ferenc megpróbálja a lehetetlent, valami egységet vinni az alakba, összefogni reális és meseszerű vonásait. Groteszk figurát csinál belőle, komikus fintorokat ad neki; sokszor szinte mintha Jeromos önmagát gúnyolná ki. Ezúttal az író felelős azért, hogy a színészt két vállra fekteti a szerepe. A székely paraszt-alakok közül legjobb Makláry Zoltán és Apáthy Imre. Ők olyan szerepeket kaptak, amelyet meg lehet játszani és meg is játsszák.

 

Timár Józsefnek már nincs ilyen szerencséje, Bajna Gábor szerepe csak elv, a jó elve, szemben a Jeromosban kifejezett gonosz elvvel, székely harisnyában járó morál. Pethes Sándor egyetlen charge-jelenetében nagyon jó. A többi szereplők alig tehetnek mást, minthogy elmondják mondókájukat. A színpadon felvonultatott tömegekben nincs mozgás, ott vannak a színpadon, zajonganak, tülekednek, de nincsenek benne a cselekményben.

Reméljük, Tamási most megtanulta, hogy a színmű elsősorban építmény, jó alaprajz és belső logika kell hozzá. Ha ezt a tanulságot levonja, kitűnő színműírót üdvözölhetünk benne. S örömmel fogjuk üdvözölni.

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Tányérkészités Tányérkészités
Tányérkészités Hamuból és fürészportból. Amerikai találmány. A...
Az első magyar napilap New-Yorkban!
A kivándorlásnak egyik eredménye, hogy szeptember elseje óta...
Esőisten siratja Mexicot Esőisten siratja Mexicot
Passuth László új regénye - Esőisten siratja Mexikót - Cortes...
Rapid – MTK 3:1 (0:0) Rapid – MTK 3:1 (0:0)
Az MTK a Schaffer által lőtt góllal a mérkőzés utolsó öt percéig...
A pestis Konstantinápolyban A pestis Konstantinápolyban
A rettegett járványos betegség egyre nagyobb területeken kezd...
Egy 17 esztendős ping-pong-játékos bravúrja Egy 17 esztendős ping-pong-játékos bravúrja
Budapest ping-pong bajnoki versenye a BSE mintaszerű rendezésében...
A jószivü férj A jószivü férj
Őnagysága zsuron volt a minap. A mulatság egy kicsit elhuzódott és...
Az x-sugár legujabb mártirja Az x-sugár legujabb mártirja
Újabb mártírja van az X-sugár-nak: Broncas hercegné, Párizs...
Húsvéti felkelés. Mellékszál a világháborúban... Húsvéti felkelés. Mellékszál a világháborúban...
Az első világháború egyetlen nemzeti felkelése az íreké. A háború...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98