Dtum
Login with Facebookk
1940 | Január

Színházi bemutatók

Régi jó ismerőseinket látjuk viszont, akikről azt hittük, már rég nyugalomba vonultak, s mégis minduntalan megjelennek a színpadon. Szívósságuk elpusztíthatatlan. Eszményi lendületű férfi, a szellem embere, és silány, köznapi nő, az anyag embere - csaknem tegeződő viszonyban vagyunk már velük. Az ellentét köztük valamikor az irodalmi motívumok arisztokráciájához tartozott, később lecsúszott az érzelgős irodalom közkincsévé.

 

Németh László megkedvelte, ölébe vette, megsimogatta, és megpróbálta fölemelni régi szép állapotába, már két év előtt a Villámfénynél-ben, most újra a Papucshős-ben, melyet most játszik a Nemzeti Színház. Az ellentétet kiszélesítette: a férfi, Holly Sebestyén kiváló tudós, akit félbemaraszt léha, hűtlen, csak üres szórakozásra vágyó felesége. Két tökéletesen össze nem való ember, akiknek házasságát, úgy látszik, éppen az tartja össze, hogy semmiképp sem összevalók. Ez a derék várostörténész, Holly maga a felesége nélkül is régi, ismerős családból származik, őseinek hosszú sorában ott van ama híres Dandin György és még egy sereg Danin-utód.

Ezek az ősök komikus, illetőleg tragikomikus alakok voltak, Németh László azonban komolyan veszi a maga Holly Sebestyénét, és nagyon komoly dolgokról való véleményét fejezteti ki vele, a házasságról alkotott felfogásának szószólójává teszi. Ez a felfogás az író általános elégedetlenségéből, lénye egyik alapvető jellemvonásából származik, és abban a dialógus folyamán ki nem mondott megállapításban hegyeződik ki, hogy míg a proletárok közt a férfi az úr a házban, mert úgy veri meg a feleségét, ahogy kedve tartja, a középosztályban nőuralom van, a férfit rabszolgaként tartja nemisége, lelkiismereti kényessége, felelősségérzése pórázán az asszony. Általánosabban kifejezve a házasságban is a durvább és alacsonyabb rendű uralkodik a finomabb, tehát érzékenyebb és felsőbbrendű fölött.

A tétellel nem vitatkozunk, az írónak joga van bizonyítani, ha tudja. A bizonyításra azonban, amely a darab cselekvényében történik, nekünk van jogunk megtenni a megjegyzéseinket. Ez a különben derék Holy Sebestyén, aki a szociológusnő és orvos testvérpár biztatására és hathatós közreműködésükkel ki akar törni házassága ketrecéből, ahogy a színpadon látjuk, mazochista lény, akinek kell a szenvedés, nem tud meglenni nélküle, s ha kiszabadították, visszaszökik.

 

Hány százaléka ilyen a férfiaknak? A felesége, Lonka, alig különb egy prostituáltnál, legalább lelkileg. Hány százaléka ilyen a középosztályi nőknek? Ez a házasság szélsőséges eset, tehát nem bizonyíthat általános tételt. Az író maga is bemutat egy ellenbizonyítékot, az orvost és feleségét. Átlagorvos férj, és a háztartásban kielégülő feleség - ez az a normális eset, amelynek bizonyító ereje lehetne. A legkevésbé bizonyított dolog az, amely túl van bizonyítva.

Erre azonban azt mondhatja az író, hogy ő nem akart semmiféle tételt bizonyítani, mindössze egy emberi helyzetet és magatartást akart felmutatni. Jól van, de akkor mért kelti a cselekvény és méginkább a párbeszéd azt a hatást, hogy itt egy tétel bizonyítása folyik? Folyton általános megállapításokat hallunk a házasságról, a férfi jogáról személyiségéhez, ideáljaihoz, munkájához. A szociológusnő, Viola, tulajdonképpen alig mutat emberi vonásokat, inkább csak hangszórója idevágó - sokszor valóban szellemes és okos - gondolatoknak, s a többiek is inkább tételek és ellentételek, mint emberek. Az író szinte rászuggerálja a nézőre, hogy valamit bizonyítani akar, s az ő baja, ha engedünk szuggeszciójának.

Azt el kell ismerni, Holly Sebestyén alakjában van élet. Ilyen ember, akármennyire patológiai jellegű, van és elképzelhető. Fejlődés, kitárulás nincs benne, csak történnek vele bizonyos dolgok, a végén is ott van, ahol az elején. Ilyen bénult akaratú embernél ez érthető, nem is igen lehet másképp. Csak megvilágítani lehet, s megvilágítva eléggé megvan.

 

Csak egyet nem lehet: komolyan venni őt és történetét. A nézőtéren túlnyomórészt egészséges, ép emberek ülnek, akiknek egy ilyen alakkal szemben csak kétféle magatartásuk lehet: vagy megvetik, vagy nevetnek rajta. És igazuk is van. Lélekbúvár orvosnak az ilyen alak lehet komolyan vett és érdekes, de írói mű - az más.

Most aztán itt vagyunk azon a ponton, ahol megértjük, mi a baj a Papucshőssel. Németh László nem a költő, hanem a lélekbúvár műszereivel nyúlt a témához. Hogy a költő is lehet lélekbúvár? Hogyne. De mint költő legyen az. Mint költőnek észre kellett volna venni, hogy főhőse eredendőleg komikus alak, nem drámába, hanem vígjátékba való. Benne azonban erre nincs elég fölény témájával szemben, és nincs elég jókedv sem. Ő a tipikus rosszkedvű író.


A dialógusai arra vallanak, hogy nem érzi teljesen a színház akusztikáját. Néha erős világító erővel lobbannak ki, de sokkal többször nem tudnak három dimenzióba érni, nem drámai párbeszédek, hanem vitatkozások elméleti tételekről. Nemegyszer a cselekvénytől függetlenül is. Ezért akadozik minduntalan a nézőtér kapcsolódása. Az áramvezetékek színpad és nézőtér között gyakran csak megszakításokkal működnek.

A színészek közül csak Timár Józsefnek ad hatásos játszanivalót az író, s művész ebből nem mulaszt el semmit. Teljes karakterképet ad. Makay Margit játéka ez egyszer nem meggyőző, de azt hiszem, azért, mert nem is lehet meggyőző. A szerep sem az, Tőkés Anna is kevés eredménnyel pazarolja fiatal szépségét. Táray Ferenc korrekt - több nem is lehet. Jól csinálja kis cselédszerepét Iványi Irén.

*

Bókay János nem olyan nyugtalanítóan problematikus író, mint Németh László. Őt a házasélet apró bonyodalmai és konfliktusai érdeklik, körülbelül abban az értelemben, ahogy ezeket vidám hangú, gondtalan társasági csevegésben szokták tárgyalni. A hagyományos francia vígjáték témáit, dialógusformáit és szerkezeti módszereit használja fel, amelyeket nagyon jól megtanult.

 

Vígjátéka, a Feleség, a csalódásig hasonlít mintáihoz, megvan benne a párbeszéd olajozott kerekeken mozgó s elmés mondások színes üveggolyóit feldobáló könyedsége, és megvan az a játékosság is, amely egy nem létező, az élet komoly oldalaitól elkerített világot teremt, külön nehézkedési törvényekkel, ötleteken alapuló pszichológiával, és a savoir vivred moralitásával. Mindenekfölött pedig a közönségnek kellemes, nagyképűség és fontoskodás nélküli jókedvvel.

Ha az asszony megtudja, hogy az ura elidegenedik tőle és más nő felé fordul, sokféle módon próbálhatja visszaszerezni. Mindegyik mód egyforma célravezető és célra nem vezető, egyik sem biztos hatású. Bókay ezek közül egyet ajánl: féltékennyé kell tenni a férjet. Legalábbis a hősnője, a fiatalság augusztusában járó Anna ezt választja. Éspedig, el kell ismerni, okos módon.

 

Helénnek, annak a nőnek, aki agresszív módon kapaszkodik férje után, hazudja, hogy szeretője van, Géza, a család régi barátja. Helén diadalmasan közli a nagy újságot Zoltánnal, a férjjel, de felsül vele, mert Zoltán egyszerre féltékeny lesz, és őt nem is nagyon udvariasan elzavarja. Ügyes vígjátéki négyesfogat, Anna, Géza, Zoltán, Helén, s az író mindegyiknek ad olyan szerepet, hogy külön-külön mindegyik, s az egész együtt érdekes, és főképpen mulatságos legyen.

 

Helén szerelmi intrikájának csődjén éppúgy mulathat a közönség, mint Zoltán férji pálfordulásán. Géza titkolt szerelmének hirtelen kirobbanása és egy baráti csókkal való lehűtése azt az érzelmes ízt adja a keverékbe, amire az ilyen komédiában szükség van, Anna fölényes diadala és a végén megértő bölcsessége pedig a polgári közönség helyeslése mellett helyreállítja a megbomlott családi rendet.

A mi közönségünk szereti ezt a könnyű műfajt, és színészeink jól tudnak játszani. Volt módjuk beletanulni a hangjába. Kedvvel játsszák Bókay darabját is a Nemzeti Kamaraszínházában, művészetükkel megadják neki még a súly látszatát is. Bajor Giziről már elfogytak a jelzők, elég, ha annyit mondunk, hogy méltó önmagához.

 

A szerepe is jó, éppúgy, mint Rajnay Gáboré, aki ennek a hangnak első mestere színészeink közt. Kevésbé jól van felépítve Páger Antal szerepe, s ennek a művész adja meg az árát, nincs akkora sikere első fellépésével az állami színpadon, amilyet kitűnő tehetsége megérdemelne. Lukács Margit túlbuzgalmát, mellyel a főpróbán játszik, az esti előadásokra talán lehűtötte a tapasztalat.

*

Hunyady Sándor derült és megértő író, de most az egyszer nagyon megharagudott. A Kártyázó asszonyok olyan éles és keserű erkölcskép a budapesti gazdagok egy bizonyos csoportjáról, amilyet nem vártunk tőle. Szépszámú ember mozog a színpadon, de becsületes és emberséges csak egy van közöttük, Éva. A többi mind elvetemült, hitvány. A nők, a bridzsparti hölgyei párizsias pompába öltözött patkányok, akiket hatóságilag kellene kiirtani - ha ugyan vannak ilyenek -, a leghitványabb közöttük a leggazdagabb, Renée, aki hamis kártyázás vádjával csupa l'art pour l'art gonoszságból kiutasítja házából az ártatlan Évát, s aztán viszonyt akar kezdeni férjével.

 

A férfiak sem sokkal különbek. A vezérigazgató, aki felháborodik azon, amit felesége Évával művelt, de aztán olyan ajánlatot tesz a szép fiatalasszonynak, amelyért az - a közönséggel együtt - méltán megutálja. Aztán Éva férje, aki szereti feleségét, de azért jóformán ellenállás nélkül beleszédül egy flörtbe azzal a nővel, aki az asszonyát halálosan megsértette. És a többi is mind... És az a levegő, amelyben ezek az emberek élnek: francia parfümös mocsok.

Lehet, hogy van olyan kör, ahol ilyen emberek mozognak, ilyen erkölcsökkel és érdeklődésekkel; nem vagyok ismerős ezzel a világgal. De hogy az író ezegyszer túllőtt a célon haragja egyoldalúságában, azt nyilvánvalónak látom. Még ilyen frakkos és aranylamés alvilágban is kell valami emberinek lenni, onnan is lehetetlen, hogy ne nyíljon egy kis ablak valahogy a jobb levegőre. A szemlélet egyoldalúságát nem tudja elfeledtetni sem a szerkezet hatásos építése, a jelenetek pontos kihegyezése és a dialógus sokszor megvesztegető frissessége.

 

A befejezésnek pedig, amely levonja a cselekvény konzekvenciáit, ellene kell mondanom. Éva és férje végülis rájönnek, hogy ebben a társaságban nem lehet élni. Kivándorolnak Jávába. Ez nem így van. Nem kell olyan messzire menniök. Találnak közelebb is jobb kört, itt, Budapesten. Az a rongy társaság nem Budapest, legfeljebb annak egy kis, nem is fontos töredéke, nem muszáj benne élni, aki nem akar.

Az előadás a Vígszínház szokott színvonalán mozog. Mezey Mária, a színház új tagja penetráns erotikával fűti át szerepét, ő ma a "vamp" típus legjobb megjelentője színpadjainkon. Muráti Lili okos és szellemes, de kissé merevnek érezzük; igaz, hogy szerepe is kissé az. Nyugodt, fölényes alakítás a Somlayé, megérteti, hogy ez az ember vezérigazgató tudott lenni. A többiek is mind jók a maguk nemében, anélkül, hogy valami különös jót lehetne róluk mondani.

*


Edouard Bourdetnek néhány kellemes színházi estét köszönhettünk, és nincs okunk azt sem bánni, hogy megnéztük a Pesti Színházban a Szabad az út-at. Jóval egyszerűbb a szövése, mint régebben látott darabjainak, ami talán azzal magyarázható, hogy korábbi, fiatalkori műve a szerzőnek. Itt is olyasféle négyszög szerepel, mint Bókay új darabjában. A már nem fiatal férj szeretne szabadulni feleségétől, hogy elvehesse azt a fiatal lányt, aki magába bolondította a jó partiba kapaszkodó anyja buzdítására.

 

Célját úgy akarja elérni, hogy szerez a feleségének egy udvarlót, aki talán elveszi. A dolog két felvonáson át szépen halad, a feleség már csókolódzik is az udvarlóval, a férj tetten is éri őket, féltékeny is lesz, holott már biztatta őket, hogy utazzanak együtt Párizsba a nyaralóhelyről. Végül is a flapper vágja el a csomót. Neki nem kell az olyan férfi, akit a felesége megcsalt. Mi sem természetesebb, hogy férj és feleség kibékülnek, és az udvarló útilaput kap a talpára. Nem nagyon szívderítő társaság, sorsuk nem is érdekel nagyon hevesen, éppen azon a ponton vannak, hogy el lehet velük tölteni egy estét.

 

Egy-két hónap múlva már aligha fogunk emlékezni sem rájuk, sem a darabra. Az előadásra sem nagyon, mert nem ad többet, sem újabbat annál, amit a Vígszínház színészeitől joggal elvárhatunk. A női szereplők nem játszanak rosszul, de nincs különösebb reliefjük, Ajtay Andor a maga nemében hibátlan, Dénes György is jól megcsinál egy komikus figurát, az udvarlót, csak kérdés, így képzelte-e ezt az író. Olyan nyegle ugyanis, hogy nehéz elhinni, hogy a derék asszonyka beleszerethessen.

*

Az igazi gonosztevő Shakespeare hősei közt III. Richárd, ő a természeténél fogva, felelőtlenül gonosz. Macbeth nem az, ő a mértéktelen becsvágy áldozata, ezért követi el - feleségétől is sugallva - Duncan király meggyilkolását. Lénye jobb felét leküzdve, habozva, lelkiismeretét visszafojtva követi el, közben szívesen visszatorpanna, ha nem volna mellette a felesége. Ettől kezdve állandó rettegésben él, eszeveszett félelmében egyre jobban belebonyolódva önmaga hínárjába, gyilkol tovább, egyre aljasabb módon.

 

Ez már a félelem tragédiája, nem a becsvágyé. Macbeth már nem akar semmit, csak megmaradni, s azokat gyilkoltatja le, akiktől fél. Beteg lélek, lépésről lépésre közeledik az őrültség felé. Látomása, Banquo szellemének felbukkanása már a bomlott léleké. Hiába minden vérengzés, az igazi ellenség benne van, a lelkiismeretében. Ezért menthetetlenül el van bukva. Az, hogy Macduff csatában leszúrja, már csak a pont a végzetén.

Kiss Ferenc láthatólag így értelmezi Macbethet a Nemzeti Színház mostani felújításakor. Csak első megjelenésekor, a győztes csata után hős; attól a pillanattól fogva, hogy a gyilkosságra rászánta magát, már gyötrődő, önmagával vitatkozó, lelkileg összeomló ember. Ennek az összeomlásnak a fázisait játssza meg Kiss Ferenc, az idegbeteg embert mélyen átélve és gazdag eszközök felhasználásával játssza, felfogása alapjában véve helytálló, de úgy érezzük, túlhangsúlyozza ezt a felfogást.

 

Ez az idegroncs azelőtt hős volt, nagy katona, s ebből kell, hogy maradt légyen valami belső megtörése után. Ezt a valamit nem érezzük eléggé a művész játékában, s ezért nem vagyunk teljesen meggyőződve. Lady Macbethet keményebbnek, vadabbnak képzeltük, mint ahogy Tőkés Anna játssza. Későbbi jelenetében azonban, mint az öngyilkosság felé haladó őrült királyné, halkan és finoman játszik, egy vonalon szerepével.

Az előadás többi részéről nincs sok mondanivalónk. Egy szereplő sem emelkedik ki, az egész nem jobb és nem újabb a régebbi Shakespeare-előadások átlagánál. Csak keret, és nem nagyon eleven keret a két főszereplő játékához.

Kiss Ferenc és Tőkés Anna játéka mellett külön értéke az előadásnak Szabó Lőrinc új fordítása. A költő szemmel láthatóan már kialakított a maga használatára egy Shakespeare-stílust. Nyelve fesztelen és erőteljes mai nyelv - néha nagyon is annak érezzük -, levetette a kothurnust, a versek zengenek, s hűség dolgában sincs komoly kifogás. Meg kell jegyezni, hogy - ami ritkaság - a Macbethet kihagyás nélkül, teljes szövegében adja a Nemzeti Színház.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A magyar részvényjog a régi német törvény másolata A magyar részvényjog a régi német törvény másolata
A német kereskedelmi törvényt azóta alaposan megreformálták, a magyar...
Rekvirálni kell Rekvirálni kell
A honvédelmi miniszter 163/eln. 20. b. 1916. szám alatt rendeletet...
Kállay Tibor ellenzéki programbeszéde Kállay Tibor ellenzéki programbeszéde
- Pulik tartják együtt a nagy nyájat, a gazda hosszu időn át is...
Az első tank Az első tank
A nevezetes páncélos autóknak, amelyeket az angolok a Somme-menti és...
Patthy Károly -  Péterfy Jenő emlékezete Patthy Károly - Péterfy Jenő emlékezete
November hó 6-án reggel gyászlobogó lengett felénk az iskola...
Ferencváros – Újpest 5:0 (1:0) Ferencváros – Újpest 5:0 (1:0)
A késő őszi napsugár színpadi reflektorkénit világította be az...
Az első automobil-versenypálya Az első automobil-versenypálya
Az első automobil-versenypálya Francziaországban lesz. A...
Derbi győzelmével bajnok lett a Hungária Derbi győzelmével bajnok lett a Hungária
Hungária – Ferencváros 3:2 (1:1) Pompás napsütésben már négy...
Pénzügyi diadalunk Pénzügyi diadalunk
A hadi kölcsön jegyzésének végleges összegei még nincsenek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98