Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1939 | Augusztus

Színészekről

Kritikusi hagyomány az évad végén összefoglalni a szeptembertől június végéig elért eredményeket, kiemelni az előadott színdarabokból a javát, és esetleg a legrosszát is, és megcsinálni az évad-mérleget. Ezúttal eltérünk ettől a hagyománytól, s inkább a színészek teljesítményére fordítjuk figyelmünket. Voltak-e váratlanul fellobbanó új tehetségek? A meglevők között kik mutattak új, meglepő dolgokat? Milyen állapotban találja színművészetünket az a gyökérig menő változás, amely a színészkamara felállításával ennek az új intézménynek a felügyelete alá helyezte az egész magyar színházi életet?

Színészi szempontból ez az új helyzet mindjárt első pillanatában kétségtelen veszteségeket idézett elő. Néhány kitűnő színész leszorult a színpadról. Ezeket, s köztük elsősorban Beregi Oszkárt és Ráday Imrét sajnáljuk. Színészetünk szép kórusából kiesik néhány értékes hang. Lehet, hogy a helyükbe kerülnek mások, újak és kiválók, de a művészet egyénhez kötött dolog, minden művész pótolhatatlan, amit csinál, azt úgy senki más nem fogja többé megcsinálni. A távozók után a kritikus is kell, hogy mondjon egy barátságos búcsúszót. Bírálta őket, gáncsolta vagy dicsérte, de nincs köztük, akinek ne köszönhetne néhány jó órát.

Bajos volna azt mondani, hogy színészetünk általános színvonala észrevehetően emelkedett. Régebbi művészeink csaknem mind megtartották pozícióikat, egyikük-másikuk új hangokat is vett fel regiszterébe, az újak közül azonban kevesen ugrottak ki úgy, hogy elsőrendű munkát lehetne tőlük várni. Színészetünk legjava a középkorúaké, ami igazán jelentékenyet kaptunk, az tőlük telt ki. A fiatalok lehet, hogy még nem jutottak azokhoz a szerepekhez, amelyekben végleg megmutathatták volna, mi lakik bennük; egyelőre még várakozási állományban vannak.

Kezdjük hát a színésznőkön.

Bajor Gizi egészen különáll: őt újabban a Herczeg-szerepekre specializálta a színház. A kék rókával és Az utolsó tánccal végigjátszotta a Nemzeti Kamaraszínház egész évadját. Szinte már pszichózisszámba megy az a szuggeszció, amellyel a közönségre hatott. Lényének szórakoztató elemeivel ragadta magával az embereket. Kettős szerepe Az utolsó táncban természetének őselemét hozta ki: a komédiást, aki önfeledt örömmel, önmagában gyönyörködve csinálja bohóságait, mulat és mulattat színészi ötleteinek tűzijátékával.

 

A kis színházat egészen megtölti, sőt ki is hangzik belőle a városba, az országba. Van lényében valami örök fiatalság, mintha nem volna számára idő, sugárzik belőle az egészséges derű. Eddig inkább érzelmes szerepekben aratta nagy sikerét, szerelmes fiatal lányokat, problémákkal küzdő fiatalasszonyokat játszott, színházi nyelven szólva a naiva szerepkörben mozgott. Most bukkant ki belőle végképp az igazi vígjátéki színésznő. Amit ő ad a darabhoz, az hozza meg a siker teljét.

Ilyen szerencséje nem volt a többi színésznőnek. Vízváry Mariskát kelleténél kevesebbszer láttuk a színpadon, s nem mindig olyan szerepekben, amelyekben nagyot művelhetett volna. Az adottságai keretén belül nagy színésznő, soha nem hibázik, mindig teljes alakot teremt, volt rá nem is egyszer eset, hogy ő teremtette meg, amit a szerep írója elmulasztott. Muráti Lilinek jó évadja volt, elég sokat játszott, és mindig sikere volt, ha a nagy, emlékezetes sikerig ezúttal nem jutott is el.

 

Ő a legmodernebb színésznő, lénye csupa nyugtalanság és intelligencia, minden megvan benne, ami a problémákkal tele mai fiatal nők típusához tartozik. Tud elegáns lenni, mint egy lady, de akkor is otthon van, ha pincérlányt vagy alvilági alakot kell játszani. Sok ötlete van, jól bánik fizikumával, elmésen bontja fel a lelki jelenségeket hangsúlyokká és mozdulatokká. A részletek összemarkolásában nem olyan biztos. Van benne valami kis fanyar íz - olyan, mint a nagy márkájú francia pezsgőé.

 

Nagyon jó anyag volna annak a drámaírónak, aki nincs, és aligha is lesz egyhamar. Kevesebb szerencséje volt Bulla Elmának. Amit csinált, az mindig jó volt, hiánytalan technikája és intelligenciája mindig kisegítette, de nem jutott igazi szerephez. Azok az egyszínű, bas-reliefben mintázott szerepek, amelyeket játszani kényszerült, nem arra valók, hogy mélyebbről feltörő hangjait megszólaltassa. Tud vígjátékot is játszani, de valójában drámai színésznő. Csakhogy: hol vannak az igazi drámai szerepek? Az ő helyzetéből le lehetne vonni a mai drámaírás kritikáját. Két szerepét azonban nem fogjuk egyhamar elfelejteni.

 

Az orvos dilemmájában a líráját éreztük nagyon erősen, a Conway-családban - érzésem szerint a legjobb modern darab - a család legidősebb lányának, a félbemaradt írónőnek szerepében mély emberi hangokat hallottunk tőle. Ez a kitűnően összefogott előadás is meglepetést hozott: Senyey Verában, akit eddig csak felületes szerepekben láttunk, felismertük a jellemszínésznőt. Dayka Margit váratlan sikert szerzett egy amerikai bohózatnak, a Válóoknak. A darab semmi, a színésznő minden benne, bájt, humort, kedvességet, naiv okosságot vitt bele. Nem szabad kifelejteni Peéry Piroskát, aki különösen Az 1002-ik éjszakában megrendítő jellemző erőt mutatott.

Az egészen fiatal színésznők közül Szeleczky Zita kibukkanása ígér nagy nyereséget. Még nem egészen kész, rajta lehet kapni néha egyenetlenségeken, de tehetségét már megbizonyította. Mély kedélyt sejtet, valami tiszta érzéki varázst érzünk benne, fizikai adottságai is kiválóak. Tőle várjuk a jövő igazi szerelmes színésznőjét. Karády Katalint mint új felfedezést csak egy szerepben láttuk. Nagyon jó anyagnak látszik, reményt nyújt arra, hogy drámai hangban valódi jót tud majd adni. A végleges véleményt fel kell függeszteni róla. Tolnay Klári első vígjátéki szerepében végleg beérkezett, friss bája, természetének lágysága és derűje, beszédének szépsége meggyőzött mindenkit.

A férfiak közül elsősorban Kiss Ferencet kell fölemlíteni. Három nagy szerepet alakított az évad folyamán: a Mizantrópot, Petruchiót, és Tamási Áron darabjában a Tündöklő Jeromost. Mind a három nehéz, sokféleképpen felfogható, problematikus szerep, az első kettő parádés nagy szerepe a világ színészeinek. Kiss Ferenc megbirkózott mindegyikkel. Láttunk régi nagy művészeket Petruchió és Mizantróp maszkjában, emlékszünk játékukra - ezekkel az emlékeinkkel is megbirkózott; nem feledtette el őket, de büszkén állhatott melléjük.

 

Ami talán a legnehezebb, önmagával is birokra kellett kelnie, régebbi Petruchio-játékával, amely sok tekintetben más volt a mostaninál. Az az érzésem, hogy a művész széles regiszterében valami új hang fejlődik, nem tudnám pontosan kifejezni, mi az, talán még nem vált bennem egészen tudatossá, talán Kiss Ferencben sincs még egészen készen. Csak annyit látok, hogy valami újfajta, egyéni humor, a kajánság egy neme. Valamit ebből mind a három szerepében észrevettem.

Uray Tivadar most jutott el abba a stádiumba, mikor a szerelmes szerepekről lassankint áttér más, mélyebb drámai szerepkörbe. Hogy merre fog térni, azt láthattuk az Ahogy tetszikben, Jaques szerepében. Hamlet felé vezet az út, a klasszikus szerepek közt nem a szenvedélyes, nagy cselekvők, hanem a gondolkodva szenvedők felé. Hisszük, az új utakon új, nagy sikerek várnak rá, talán az eddigieknél is nagyobbak. Petheő Attilának nem volt nagy új szerepe. Az utolsó táncban azonban legjobb alakításainak egyikét kaptuk tőle. Új hangkörben tűnt fel Páger Antal a Földindulásban. Sokfélének láttuk már, de mindig könnyű, játékos, néha komédiázó szerepekben.

 

Most kiderült róla, hogy erőteljes drámai színész, és jól tud falusi paraszt nyelven. Az öregekkel harcrakelő fiatal paraszt férjet nyers realizmussal, egészen eredeti módon, minden népszínműi póz nélkül játszotta, nagyon meggyőzően és hitelesen. Ez az előadás különben is érdekes kísérlet a naturalista színpadi stílusra. Lesz-e folytatása? Somlay Artúrban sohasem csalódunk - idei szerepei közül egy Osborne vígjáték öreg amerikai farmerére fogunk legtovább emlékezni. Beregi Oszkárra és Ráday Imrére Az orvos dilemmájában gondolunk legszívesebben.

A legnagyobb lépést előre mégis Timár József tette. Sokszor láttuk játszani sokféle szerepben, jobban szerettük mindig drámában, mint vígjátékban. Erő van benne, szív és lendület, hajlékonyság a szerepekhez alkalmazkodásban, emellett lelkiismeretes színész, élénkek az ösztönei, de ellenőrzés alatt tartja őket intelligenciája.

 

Csak a nagy szerep kellett neki, hogy eljusson az egész magasra, a nagy stílushoz. Ezt végre megtalálta a VII. Gergelyben. Most már bátran rá lehet bízni a legnagyobb feladatokat, megérett teljesen, eszközei mind kifejődtek. Nagy nyeresége a Nemzeti Színháznak: az a színész lett belőle, akire már rég szükség volt.

Amit eddig elmondtam, az mind a nyereségszámlára tartozik. De nagy veszteség is marad a számlán: Kürti Józsefet elvesztettük. Felejthetetlen művész volt, kora legjobbjainak egyike. Nagystílű drámai színész, Oedipusa, Othellója diadalmas mérkőzés volt nagy klasszikus feladatokkal; egy időben ő jelentette Ódry Árpád mellett a shakespearei stílust.

 

De láttuk tőle a Bánk bán mind a három nagy szerepét, Petur bánt, Tiborcot, majd Bánkot, és emlékszünk arra a jó magyar ízre, amit ezekbe a szerepekbe bele tudott vinni. Skálája kiterjedt minden hangra, a viharzó szenvedélytől a gyöngéd lírai ellágyulásig, az egyszerű, halk elbeszéléstől a legmagasabb hangokig. Idők folyamán mindenféle szerepekben láttuk, szalondrámákban és vígjátékokban, biedermeieres-táblabírós magyar alakokban, népszínműi típusokban.

 

Nem emlékszünk olyan esetre egyre sem, amikor a szerepet félrejátszotta volna, vagy amikor könnyelműen vette volna dolgát, hű volt önmagához és mesterségéhez. Meg volt benne a proteuszi elem: száz alakban százféle tudott lenni, és mindig önmaga, egyén, Kürti József. A modorosságot, jó színészek gyakori gyilkosát nem ismerte, őszinte volt és természetes, tehát hiteles. A stílusformálók közé tartozott.

 

A Thália-mozgalommal jött, egyike volt a szavalástalan természetes színpadi beszéd úttörő harcosainak, s ezen az alapon alakította ki saját beszédstílusát. Tehette is: nagyon szépen beszélt magyarul, tiszta kiejtéssel, tájszólás nélkül, de mindig érezhető magyar zamattal. Ebben a tekintetben példaadó és serkentő volt. Becsületes munkás, nem okozott zavart a színháznak még halálával sem. Megvárta az évad végét.

 

Schöpfin

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bajor Gizi Ráday Imre Muráti Lili Ódry Árpád Somlay Arthúr Uray Tivadar Páger Antal Bulla Elma, mint Johanna
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Budavár 1849-iki bevételéről festett képek Budavár 1849-iki bevételéről festett képek
Budapest főváros tanácsa Budavárnak a törököktől történt...
A Himnusz költője A Himnusz költője
A nagy művek néha, ahelyett, hogy felemelnék, eltakarják alkotójukat....
Nagy  Endre - A magyar dráma válsága  Nagy Endre - A magyar dráma válsága
Talán nem lesz fölösleges óvatosság, ha válaszadás előtt jól megnézem...
Újévi poltikai üdvözletek Újévi poltikai üdvözletek
A miniszterelnöki palotából a szabadelvű párt tagjai, úgy szintén...
Élet és halál játéka Belgrád romjain Élet és halál játéka Belgrád romjain
Zimony felett a nemzetközi út széles kanyarulatánál hirtelen felmerül...
A tűzevő fakírok leleplezett mutatványai A tűzevő fakírok leleplezett mutatványai
A 20. század nem nagyon kedvez a csodáknak. Napról- napra kevesebb...
A fizikai Nobel-díj nyertesei 1937-ben 2. rész A fizikai Nobel-díj nyertesei 1937-ben 2. rész
Kiszámítva az elektronoknak megfelelő hullámhosszúságot, meg...
Áradások Vasmegyében
A sok esőzés Vasmegyében megárasztotta a folyókat, s az áradások nagy...
Márffy Ödön festőművész az Ady-hagyatékról
Mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom! Hosszú ideje szótlanul tűröm a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98