Dtum
Login with Facebookk
1940 | Június

Színházi bemutatók

Mindenki azzal ünnepel, amivel tud. A magyar drámairodalom Galamb Sándor Az első diadal című színművével ünnepelte Mátyás király születésének ötszázadik évfordulóját.

Mátyás, a színdarab szerint, azzal vívja ki első diadalát, hogy feláldozza szerelmét a politikai érdeknek. Elveszi feleségül Podjebrád Katalint, holott a szíve Gara Máriáé, megölt bátyjának, Lászlónak özvegyen maradt menyasszonyáé. Szóval már alig felserdült korában - még tizennyolc éves sem volt - megérett benne a nagy koncepció. Katalinnal megnyílik számára a cseh trón, választófejedelme lesz a német birodalomnak, császár lehet és az így megszerzett hatalommal kiveri a törököt Európából.

 

Nekünk nem dolgunk a fiatal Mátyásnak ezt a képét történelmi szempontból bírálni, drámai művet vitatunk meg irodalmi szempontból s csak megállapítjuk, hogy a szerző ezt a módot találta alkalmasnak a házassági dilemmával viaskodó Mátyás királyi nagyságának szemléltetésére. Elvégre az írónak joga van bizonyos dolgokat anticipálni.

Mert Mátyás komoly dilemmába kerül. Ő Prágában oltár előtt esküt tett, hogy elveszi Katalint. Anyja, Szilágyi Erzsébet és nagybátyja, Szilágyi Mihály ellenben ugyancsak oltár előtt esküt tesznek Szegeden, hogy Gara nádor leányát, Máriát veszi el. Ő Podjebrádot nyeri meg esküjével a maga királyságának, anyja viszont Garát, aki máskülönben Mátyás ellen dolgozna a királyválasztáson. A helyzet kimondottan vígjátéki volna, ha nem történelmi alakokról s főkép nem Mátyásról volna szó, akinek történelmi tekintélyét az író is, a közönség is adott tényezőnek veszi. Mátyás szerepelt már vígjátékokban s a Pázmán lovagban, de olyan pillanataiban, mikor levetette királyi palástját s átengedte magát temperamentumos fiatalsága csínyjeinek.

A dologba beleszövődik egy mellékmotívum: Ujlaki Miklós erdélyi vajda szerelme Gara Mária iránt. Ő is megkéri Gara Máriát, oda is ígérik, nem sejtve Hunyadiék tervét, de mikor a leány számára fényesebb alkalom, királynői méltóság ígérkezik, megtagadják tőle a már odaígért leányt. Ez a motívum a darab folyamán úgy tűnik fel, mintha nem tartozna szervesen a szövevénybe, de a vége felé kiderül, hogy szükség van rá a végső kibonyolódás szempontjából. A szerző úgy érezte, gondoskodnia kell Gara Máriáról. Mégis királyné lesz: Mátyás megkéri a kezét Ujlaki számára, akit egyidejűleg megtesz Bosznia királyának.

 

Ezzel a diplomata-fogással megbékíti az érthetően megsértődött Garákat és Ujlakiban segítőtársra talál. Szilágyi Mihályt, aki haragszik az általa pártolt házasság elmaradása miatt, Mátyás elfogatja Ujlakival. Az anyjának megvallja, hogy Máriát szereti, de azt is, hogy miért fogja Katalint elvenni s Erzsébet asszony belátja, hogy ennek így kell lenni. Az író így tapintatosan elkerüli a konfliktust fiú és anyja között.

Mindez tagadhatatlanul logikusan és világosan van felépítve a sokat tapasztalt dramaturg okosságával. A csontváz az anatómia törvényei szerint van összeállítva, az izmok is jól, kellő arányban vannak felrakva. Csak az a kérdés most már, milyen a vérkeringés az ilyen gondosan felépített testben? Az a mérőeszköz, amely megvan minden színházba járó emberben, ha csak nem nagyon naiv, kissé alacsony vérnyomást mutat.

 

A gondosan kimódolt jelenetekből nagyrészt kimarad a lendület, amely magával ragadna, a cselekvénynek nincs erős sodra, a dialógusban, bár szép magyar nyelven van írva, nincs ragyogás és elemi erő, nem hallunk olyan szót, amely beleenné magát, felejthetetlenül, az emlékezetbe. Ezért az alakok nem élnek igazi életet. Vannak jellemvonásaik, erről gondoskodott az író, de nincs e jellemvonásokból összefogott jellemük. Jó anyagból vannak mintázva, de az igazi emberábrázoló nem adta beléjük teremtő lehelletét.

Ez első sorban Mátyásra áll. Az egész alak túlságosan jófiú, mindig vigyáz, hogy engedelmesen kövesse az író rendelkezéseit és - mint a többi alakok is - túljól tudja a Mátyás-kori történelmet. De hogy van világ azon kívül is, ami a darabban történik, arról nem tud semmit. Abban a jelenetben, amikor végkép döntenie kell érzése és királyi hivatása közt, - ez a darab csúcspontja, illetőleg annak kellene lennie, - csak azt lehet róla mondani: némi habozás, vagy mondjuk szebben, lelki tusa után a hivatal mellett dönt. Nincsenek benne jelei az életet eldöntő nagy belső válságnak. És itt mutatkozik az alapvető baj. Nagyon veszélyes dolog egy ilyen fiatal fiút állítani egy komoly dráma központjába. Vajmi ritkán van arra eset, hogy olyan fiatal színész akadjon, aki ilyen szerepet meg tud játszani és vannak megfelelő eszközei.

 

Apáthy Imre sem ilyen. Derék, tehetséges színész, sokszor voltunk róla jó véleménnyel nekivaló szerepekben, de mint Mátyás, nem bizonyult ekkora nehéz szerepre alkalmasnak. Nincs meg lényében az a kisugárzás, amely meg tudna győzni, hogy Mátyás az a sas-fiók, akinek el kell képzelnünk, színészi eszközei nem elég gazdagok, egy kicsit mindig úgy éreztük, leckét mond fel. A legjobban felépített alak a darabban az okos és ravasz Podjebrád; ezt az alkalmat jól felhasználta Petheö Attila, adott hozzá a magáéból is jócskán. Alakítása kiemelkedik a darabból. Szép és érzelmességében is méltóságteljes Tasnády Ilona Szilágyi Erzsébetje.

 

Az író nem az erős, nagyakaratú asszonyt mutatta meg benne, hanem csak a gyászoló özvegyet és anyát s a művésznő javára kell írnunk, hogy nem lágyította meg még jobban. Szeleczky Zita túlságosan légies, annyira, hogy már majdnem semmitmondó, igaz, hogy szerepe sem különb. Az elmaradhatatlan lantos diák szerepében Abonyi Géza szép beszédét dícsérhetjük; azt, hogy ő rajta keresztül a magyar nép szól, csak beleképzeljük az alakba, lánti nem látjuk. A sok többi szereplőről nincs mit mondani; eljátsszák szerepüket becsülettel.

*

Akik az irodalomban csak az anyag súlyát vagy rokonszenvességét látják, s nem fontos nekik a megmunkálás, a formába-öntés minősége, azok bizonyára élvezetet találnak nemcsak Galamb Sándor színdarabjában, hanem Az új hazá-ban, Nyirő József nagyarányunak tervezett színművében is. Székely író írta, aki nagy népszerűséget szerzett, székelyekről szól, szenvedésükről és lázongásukról a "bécsi udvar" pribékjeinek kegyetlenkedései miatt, a csikiek egy részének emigrációjáról Moldvába, a honvágyról, amely visszakényszeríti őket az ősi rögre - elképzelni sem lehet magyar szivet, amelyet meg ne indítanának ezek a keserves történelmi emlékek.

 

Nyirőnek már az anyagválasztása is jó részét jelenti a sikernek a közönség előtt. Sőt bizonyos mértékig a kritika egy része előtt is. Egy-két erélyes hangon kívül a kritikusok többsége zavarban volt s csak több-kevesebb kerülgetéssel, óvatos mellékmondatokkal éreztette inkább, mint kimondta a darabbal szemben kényszerítően felmerülő ellenvetéseket.

Mi nem látunk semmi közérdekű okot arra, hogy a Nyirő esetében eltérjünk az alapvető irodalmi elvtől: az anyag az irodalmi műben csak másodsorban fontos, a fődolog, hogy mit tud belőle csinálni az író. Meg kell állapítanunk, hogy Az új hazában a naiv hatásvadászatnak olyan kirívó példáját látjuk, amelyről azt hittük, már rég száműzve van a színpadról s csak a ponyvában talál még búvóhelyre. Az erre való eszközök közül csak a bengáli tüzet nélkülözzük, de azt sem egészen, mert a második felvonásban a hegyek mögött feltűnő vörös fények azt asszociálják.

Az összes motívumok közül csak egy vall íróra: a honvágy okozta pánik ábrázolása. A székelyek már kinn vannak Moldvában, falut építenek, jó dolguk van, de csak egy híradás kell az elhagyott szülőföldről, feltámad bennük az ősi otthon képe, már csak arra gondolnak, hogy haza kéne menni, vakon elhisznek mindent, ami ennek lehetőségével biztat és meg sem hallgatva a józan szót, belefutnak, pániktól hajtva a csapdába, melyet a gaz osztrák kapitány állít nekik. Ebben van igazság és tömeg-lélektani érzék, ha nincs is drámailag megformálva.

Mit szóljunk azonban a többi motivumokról? A királybíró lánya menyasszonya a kivándorlásra készülő székelyek vezérének, Endes Istvánnak s hogy elősegítse az ügyet, kacérkodik a bősz osztrák kapitánnyal. Endes éppen akkor nyit be a szobába, mikor ölelgetteti magát s dühösen odavágja a jegygyűrűt. Oh, mely félreértés! A székelyek már útban vannak az új hazába, a határon, szenvednek, rosszkedvűek, egyenetlenkednek, már-már fejszével támadnak egymásra, de mint a színházi ujság tartalom-kivonata oly szépen mondja: "A Masa Tamásné gyermeke halála feletti megőrülése azonban visszaadja a tömeg fájdalmas nyugalmát." Halott csecsemő, fájdalmában megőrült fiatal anya - hát kell-e ennél nagyobb dráma?

 

Dühöngő osztrák kapitány, l'art pour l'art gonosz, maga is ördögnek mondja magát, nemcsak gyalázatosan tőrbe csalja a szegény székelyeket, hanem szemük láttára, Endes István szemeláttára akar erőszakot tenni a királybíró lányán, akibe az ördög érzéki szenvedélyével szerelmes. Az aljas áruló székely, aki ezt már mégis csak megsokalja s elsőnek döfi bele a kacort a kapitány hátába. (Már rég vártuk: mért csak neki van a székelyek közül kacor a csizmája szárában. Most végre megtudtuk.) És végül a királybíró brutusi dilemmája: neki kell kimondani a halálos ítéletet nemcsak Endes István, hanem a leánya fejére is. No, de sebaj, hírnök jő s pihegve szól - a szó szoros értelmében pihegve - s hozza a happy endet, a bölcs Mária Terézia királynő amnesztiáját.

Valóságos bűnhalmazat ez, a rémdrámai elemek torlódása. Nem szabad elnézően szólni róla. Visszaveti az irodalmi ízlést jó egy évszázaddal, - de hiszen már akkor is tiltakoztak ellene a nemesebb ízlésűek. Irodalmunk becsületére válik, hogy mindig tiltakozott az ízléstelenség, a szellemi színvonal csökkentése ellen. S nem szabad elnézően szólni róla, mert egy idő óta fokozodó tendenciát látunk az anyaghatások előtérbe juttatására a művészi hatások rovására s irodalmi művek irodalomtól idegen szempontból való értékelésére. Mélyen sajnáljuk, hogy Nyirő, akinek mégis van írói márkája, ennyire lesülyesztette a saját színvonalát.

 

Annál is inkább, mert népszerűségéből eredő hitele a közönség egy része szemében védjegyet ad az ízlés lealacsonyodására és rossz példát ad azoknak, akik színpadi sikerre pályáznak. Fiatal korunkban divatban volt vidéken egy csaknem azonos tárgyú darab: "Bukow, a székelyek hóhéra." Ez jobb volt, mert legalább őszinte rémdráma volt, minden irodalmi igény nélkül. Hogy Nyirő darabjának egy-egy pillanatában, egy-egy jelenetben mégis megvillan az író arca, hogy nyelvében, ha nincs is modorosság nélkül, vannak szép zengések, annak nem tudunk örülni. Ezek csak megkönnyítik az írói érték és a giccses összekeverését és a közönség tévedésbe ejtését. Mit ér az, ha a selejtes áru csinosan van csomagolva?


A Nemzeti Színházat, amely ma szeret tobzódni a szép és gazdag külsőségekben - ezt világért sem kritizálva mondjuk -, érthetőleg vonzotta, hogy a darab alkalmat ad szép díszletekre és nagy tömegek mozgatására. A királybíró szép, eredeti székely szobája, a határmenti égig nyuló havasok közti festői völgy, az épülő falu nyűzsgése, - olyan díszletek, melyeket könnyen tehetett hatásossá Horváth János, a díszlettervező. A rendező, maga Németh Antal, is kitűnően dolgozott, a tömegjelenetek elrendezése is igen jó, alig érezni, hogy rendezve vannak.

 

A színészeknek már bajosabb a dolguk, nagyon kevés játszani valót kapnak, mert az alakoknak nincs felismerhető arcuk, éles körvonaluk, inkább csak szavaik vannak. Szép, nemes alakot csinál a királybíró szerepéből Csortos Gyula, valamennyi közül kiemelkedik Lehotay Árpád Masa Tamása, igazi súlyos, komor parasztalak. A nők közül Dayka Margitnak és Somogyi Erzsinek jut nagyobb szerep, nem az ő hibájuk, ha nem sokat lehet belőle csinálni. Kovács Károly feketére festi az ördögöt, túlzott játéka nagyon is kihangsúlyozza a kapitány szerepének rémdrámai elemeit.

Szomorú kedvvel jöttünk ki a színházból. Ilyen új utakra indul a magyar drámaírás? Visszaesik a "tapsra ez ott fenn elég színvonalra?

*

Rég nem ért akkora csalódás, mint a Vígszínházban, Jacques Deval Álomlovag vígjátékában. A francia vígjátékíróra ugyancsak a Vígszínházban előadott darabjai, a Tovaris és a Francia szobalány után úgy gondoltunk, mint a párisi műfaj-hagyomány elmés, okos és vidám továbbvivőjére, akiben bőven van humor, finom logika, kitünő szerkesztő- és szerepalakító készség és leleményes szellem mulatságos helyzetek kitalálására. Az Álomlovagban pedig kaptunk egy humortalan, hézagos, sótlan valamit, amiben csak nyomokban fedezhető fel szellem, jókedv és nyomokban sem báj. Hogy lehet ez? Hogy eshetett egy előkelő kultúrájú író ennyire önmaga alá? - kérdeztük csalódva.

A kérdésre megfelelt valaki, aki ezt a darabot Párisban látta. Ezt mondta:

- Nem ismerek rá Deval darabjára. Az eredeti, ahogy Párisban játsszák, fínom, elegáns és mulatságos. Méltó az író többi darabjához. A szerepek kitűnőek. A mindig puskával járó, férfiaskodó grófnő szerepe nem olyan izetlen mint itt, hogy szegény Peéry Piroska nem tud vele mit csinálni, hanem tele van szellemmel, fínom párisi pikantériával. Tolnay Klári szerepe, a vidéki kastély zártságában ábrándozó grófkisasszony, amely itt olyan színtelen, hogy a közönség, amely a sikercsinálás előre megfontolt szándékával jött a színházba üdvözölni a jóideje nem látott kedves művésznőt, nem tud alkalmat találni ennek kifejezésére, - Párisban tele van tűzzel, temperamentummal, bájjal; fiatal színésznőnek páratlan alkalom a jó játékra.

 

Básti Lajos szerepe sem az a kedélytelen, únott alak, mint itt, hanem kedves, jókedvű semmirekellő, a francia vígjáték egyik legkedveltebb típusának eredeti változata. És így az egész darab. A Vígszinházban valami szerencsétlen eredményű vegyi műveletet végeztek rajta, kiválasztották belőle a pikantériát, de ezzel együtt a dolognak a lelkét, a szellemességét és kedvességét.

Mért csinálták ezt a műveletet? Nyilván féltek a mi mai atmoszféránktól, attól tartottak, hogy a darab pikantériája "nem kivánatos" reakciókat kelthet. De ha ez a félelem alapos, akkor nem lett volna jobb nem adni elő a darabot, mint így összecsonkítani, in usum delphini? Nem lehetne más, kevésbé aggályos darabot találni? Annyira befolyásolta a színházat Tolnay Klári nagy sikere a Francia szobalány-ban, hogy azt hitték, így is megismétlődik? Ijesztő lehet, már talán katasztrófális a darabhiány, hogy a színházat ilyen dolgokra kényszeríti.

*

Ha a nő kenyérkereső munkája a családi élet rovására megy, akkor mégis csak a családé az elsőség, vagyis az asszony térjen vissza a férjéhez, még ha ezzel csökken is a jövedelem. Hát ez nem valami új bölcsesség, de Vécsey Leó, a Belvárosi Színház új darabjának, az Espressónak szerzője, mikor ezt tette meg vígjátéka tanulságául, elérte, hogy a nézőtér, a végeredményben mindig konzervatív és az egyszerű megoldásokat kedvelő közönség teljesen egyetért vele. Hogy ez a megoldás is meglehetősen szimplikálva van, azt senki sem rója fel az író bűnéül.

De hiszen Vécsey nem akart társadalmi kérdéseket felboncolni, egyszerűen csak derüs életképet kívánt elénkállítani, amelyben mai emberek forgolódnak a mi mulattatásunkra. Az asszonyka - fiatal író felesége, de lehetne például könyvelőé is, sőt jobb volna, ha azé lenne - beáll az új espressóba üzletvezetőnek, munkája miatt elhanyagolja férjét, de mikor ez elkeseredve zúgolódik, a deresedőfejű jóbarát okos rábeszélésére, de egészséges asszonyi ösztönére is hallgatva otthagyja állását s ezután csak feleség lesz.

 

Ezt a primitivitásig egyszerű történetet azonban úgy alakítja színdarabbá a szerző, hogy szívesen hallgatjuk végig, mert minden fellengző igény és komolykodó nagyképűség nélkül, csendes okossággal, halk, szerény tónusban van megírva, humora, ha kissé primitív is, de őszinte, a jelenetei nagy részében van kedvesség. Az író magatartása rokonszenves, tehát rokonszenves a darab is.

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy a Belvárosi Színház mostani vezetőségének sikerült, leginkább fiatalokból, tudja Isten hol lappangott tehetségekből jó társulatot összeállítani. A mostani előadásból elsősorban Görbe János válik ki. A pincérből lett espressótulajdonost játssza, meglepő valóságszerűen és okosan; nagy sikert lehet neki jósolni, ha egyszer igazi nekivaló szerephez jut. Ladányi Ferenc már az előző darabban felkeltette érdeklődésünket; most is igazolja tehetségét. Eszenyi Olgát már régebbről ismerjük.

 

Jól beszél, tud játszani, kellemes jelenség, csak az arcjátéka kevés. Ezt igazán nem lehet elmondani a kis Raffay Bankáról, aki tele van kedves huncutsággal. Szende Mária is kellemesen cseveg és jó a mozgása; hasonlókép Keresztessy Mária, Boray Lajos mindig megbízható, értelmes és jóbeszédű színész; az ilyenek a hasznos tagjai a színésztársulatnak. Kis szerepben kitűnő Simon Marcsa és Danis Jenő, aki a rendezéssel is derék munkát végzett.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Túlhajtott humanizmus
Európa népei nem is gondolnak arra, hogy milyen veszedelmek...
Magyar Labdarugók Szövetsége Magyar Labdarugók Szövetsége
Kivonat a birák bizottsága 1911 szeptember hó 13-án tartott ülésének...
Az olaj behozatali tilalmának felfüggesztéséről Az olaj behozatali tilalmának felfüggesztéséről
Az olaj, mint ismeretes, a géperővel dolgozó üzemek egyik...
A háborús magyar-osztrák mérkőzés – Ausztria győz 5:2 (2:1) A háborús magyar-osztrák mérkőzés – Ausztria győz 5:2...
Jó szerencse, hogy a "háborus" jelzőt használhatjuk a mai mérkőzésről...
Hatalmas vulkánkitörés Alaszkában Hatalmas vulkánkitörés Alaszkában
A washingtoni tengeri őrség egyik megfigyelője nemrég jelentette,...
Az UTE legyőzte a svéd bajnokot Az UTE legyőzte a svéd bajnokot
UTE – Oergryte 2:1 – UTE – GAIS 1:1 A svéd...
Uj otthonok Uj otthonok
Magyarország a legújabb időben is kénytelen volt telepítésekkel...
Peidl Gyula programbeszéde Szegeden Peidl Gyula programbeszéde Szegeden
Peidl Gyula Szeged egyik országgyülési képviselője vasárnap délelőtt...
Az MTK nagy győzelme a Rapid fölött Az MTK nagy győzelme a Rapid fölött
5:1-re győzte le az MTK a bécsieket – A magyar bajnokcsapat...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98