Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1941 | November

A ponyva és irodalom

A ponyva mai fogalma régi és sokhelyütt előkelő ősökkel kérkedhet. Ennek részletesebb tárgyalása külön tanulmányt jelentene. Gyökerei még a középkori, szóbeli irodalomba nyúlnak vissza, a fabliaux, a jogleur-költészet idejére. Tulajdonképpen kialakulását a könyvnyomtatásnak, s az evvel párhuzamosan növekvő alfabétizmusnak köszönheti: ekkor születnek meg a népkönyvek, a széphistóriák, hogy csak a hazai multnál maradjunk. Ebben a korban a ponyva terjesztési eszköz volt, s szerepe kétségtelenül irodalomhordozó. A gyarmatosító korszak egy újabb nemzetközi ponyva-őst teremtett; a pikareszkregényt; Lesage, Defoe, Smollett az irodalmi keresztapák.

 

A romantika évszázada új lendületet adott a "meztelen kaland" megnyilatkozásának, a történelmi és főleg a nagyvárosi ponyvának; Dumas, Sue, Ponson du Terrail már a gyárilag termelt regény úttörői. A tulajdonképpeni detektívműfaj Poe-novelláiban jelentkezik; Gaboriau már regényhőssé avatja a detektívet; Conan Doyle pedig megszerzi ennek a formának a legszélesebb népszerűséget. Bret Harte a Wild-West-regények végtelen sorozatát vezeti be; megjelenik a szentimentális ponyva is (Marlitt). A példányszám növekedésével kialakul a mai nagyipari ponyvaregénygyártás, amely körülbelül úgy viszonylik az irodalomhoz, mint a mai film átlaga Chaplinhez.

A magyar ponyva Ilosvai Selymes Péterrel, Gyergyai Alberttel és névtelen társaikkal kezdődik. A könyvárús legfőbb cikke a népkönyv, de mellette megfér a Biblia is; polgárvárosok hiányában a helyhez kötött könyvkereskedelem nem tudott kialakulni, s a vásáros könyvkereskedő volt az egyetlen terjesztői lehetőség. Író, nyomdász és könyvárús gyakran egy személy e korban, mint Misztótfalusi Kis Miklós felejthetetlen példája mutatja. (Bizonyára a városi irodalmi központ hiánya a főoka annak a jelenségnek is, hogy Tinóditól Dugonicsig annyira egységes a magyar írók nép-szerűsége - ez alól még Pázmány sem kivétel. Zrinyi, aki már igényt teremtett, közönség nélkül maradt. Népnyelv és irodalmi nyelv nagyjából egy, egészen Bessenyeiig, Kazinczyig.)

Ez a "patriarchális" ponyvakorszak még a mult század végén is élt. Rinaldo Rinaldini és Rózsa Sándor békésen megfértek Jókai, Arany, Petőfi "lesüllyedt", sokszor elplagizált műveivel, Ubrik Borbálával és melodramatikus grófokkal. A modern nagyvárosi ponyva betörésével kezdődik az új korszak: a mai, leszűkült értelemben vett ponyvát az iparosodás teremtette meg.

 

Egy emberöltő alatt új nagyvárosi tömegek születtek s viszonylagos életszínt-emelkedésük fokozott művelődési vágyat hozott magával. A műveltségi fölemelés vagy teljesen hiányzott, vagy nem tudott lépést tartani a tömegek gyarapodásával - a mindig kevésszámú szervezett munkásság kivétel e téren - az olvasóéhség táplálását kezébe vette az olcsó, futószalagon gyártott, javarészt idegenből importált nagyvárosi ponyva, amelynek már nem irodalom-hordozó, hanem irodalom-helyettesítő a szerepe.

E nagyvárosi ponyvának ma már kialakult műfajai vannak, sajátos benső törvényei, szigorú poétikai és stilisztikai szabályai. Ez előírások sokkal merevebbek, mint a magas irodalom műfaji, formai korlátai. Egy-egy ponyva-kategórián belül egy kaptafára kell készülnie majd minden műnek, az eredetiség éppúgy hiányzik belőlük, mint a kínai színdarabokból.

Az ősi műfaj, az egész ponyvaírás alapja a kaland. Korunk jellegzetes műfaja, a detektívregény, ennek csak átalakult változata. A kalandregénynek két fő színhelye van: az egyik az exotikus környezet, a másik a vadnyugat. Exotikus helyett azt mondhatnók: irreális, mert a lényeg a valószínűtlenség, amelyben minden kaland megtörténhetik. Az exotikum lehet Alaskában és a trópusokon, esetleg nemlétező vad országban, de akár egy elképzelt, föltételezett Londonban is, illetve annak alvilágában.

 

Szerkezete nagyjából mindig egy hős körül fonódik (rendszerint a fehér ember), aki rendkívüli körülmények közé kerül, s rendkívüli testi erejével, vagy rendkívüli szerencséjével minden túlhajtott életveszélyből megmenekül s megmenti a háttérben maradó, sokszor csupán bajt-okozó hajadont is. A küzdelem fogalma itt homéroszi értelmű: valamilyen kincsért folyik, bányáért vagy birtokért, s lényege a meztelen, majdnem fizikai izgalom táplálása. Fejlődés, haladás nincs, csak kalandra-kaland a végső akkordig, mire a megengedett oldalszám is kifogy.

Jóval körülírtabb, meghatározottabb környezetben játszódik a vadnyugati regény. A harc itt valamilyen farm, csorda, forrás, bánya körül folyik, egy derék és egy hitvány gang közt; a megkülönböztető jegy a kettő közt csupán az, hogy az igaz ügy védői jobban bánnak a revolverrel, s így ők maradnak felül. Az ellenfél leggyakrabban színes: indián vagy mexikói, legföllebb poor white. A cowboy-regénynek is (mint az exotikus kalandnak) a törvényenkívüliség az alapja, a pisztolyon nyugvó igazság elve, amely igazolt jogcímet ad a meztelen erőszak alkalmazására. Lényege a vérontás, a hajsza, a bosszú anti-intellektuális felborzolása.


Mindkét műfaj az irrealitáson nyugszik. A Wild West ma már a történelemé, akár Rózsa Sándor legendája; a trópusok vadonjai pedig mások, mint a ponyvaregényekben. Itt a hősöket nem bántja malária, posvány, napszúrás - legföllebb akkor, ha még ezzel is fokozni kell az izgalmat. A revolverhőst félóráig korbácsolják - ami után normális ember két héten túl gyógyuló sérülésekkel gyötrődik -, de ő percekkel utána lórakap és megbírkózik négy-öt ellenféllel. Sem a fizikai, sem a lélektani realitás nem fontos, sőt hátrányos: hiszen a cél a mese elfajult hatáskeltése, a leplezetlen, ősemberi izgalom lereagálása.

A detektívregény már igényesebb műfaj: kétségtelenül az angolszász civilizáció terméke. Lényeges eleme abban az angol-amerikai jogszokásban rejtőzik, amely szerint bizonyítékok nélkül senkit sem lehet letartóztatni, s az ítéletig a vádlott éppoly egyenrangú fél, mint a bíró az emelvényen. Ez adja meg a lehetőséget arra, hogy bűnös és üldözője sok tekintetben egyenlő fegyverrel küzdhet, s a jó ügy bajnokát aránylag csekély mértékben támogatja a hivatalos hatalom. Ez a jogrendszer teszi nálunk többé-kevésbbé exotikussá a detektívregényt is.

A detektívregények egyik csoportja tulajdonképpen csak formailag tartozik e műfajba, tárgya a kalandregények közé utalja. Ebben az üldözött éppúgy ismeretes első perctől kezdve, mint az üldöző detektív; a Rossz principiumát rendszerint valami emberfeletti méretű gonosztevő képviseli, kiterjedt gengszter-szervezettel, hatalmas anyagi eszközökkel, sőt tudományos fegyverekkel is. A kenyértörést rendszerint a testi erők küzdelme dönti el. A gazember itt is gyakorta idegen vagy színes, az angol regényekben kínai, az amerikaiakban olasz. Idetartozik a nagyszámú kémtörténet is.

A tulajdonképpeni detektívregény már magasabb igényekkel lép fel: intellektuális kérdésfeltevésen nyugszik, s nagyobbrészt gondolati úton oldja meg a problémát. Alapfeltétele: ki a gyilkos? - ennek megoldása a regény. Őstípusa a Sherlock Holmes-i detektív, aki nem testi erővel, hanem szellemi eszközökkel deríti föl a titokzatos bűntényt. E műfaj folyton gazdagodik eszközeiben (egyik legtehetségesebb képviselője, S. S. Van Dine, nemcsak a bizonyítékokat, az alibiket kutatja, hanem belevonja a nyomozásba a lélekelemzést, a magasabb matematikát, sőt a szépirodalmat is).

 

Természetesen itt sem hiányozhatnak a kaland-motivumok: a gyilkos igyekszik meghiúsítani a detektív munkáját, a nyomozónak számtalan szálat kell kibogoznia, s nem egyszer a hatóságok rosszindulatával is küzködnie kell. A fejlett detektívregény technikája abban csúcsosodik ki, hogy a drámai kifejlet előtt úgyszólván mindenki gyanús az olvasó előtt, s a detektív elejtett megjegyzések, észrevétlen ellentmondások, lélektani támpontok alapján leplezi le a bűnöst, rendszerint egy színpadias jelenet keretében.

A detektívregény szintén irreális: az elvont logika birodalmában játszódik, ahol nincs semmi esetlegesség, véletlen ösztönbeli vagy intellektuális "ugrás". Az író hátulról-előre szerkeszti meg művét, s az adott keretbe tölti be a szükséges bonyodalmat. Éppen némi intellektuális tartalma miatt a detektívregény a műveltebb olvasók körében is szerzett híveket; mivel nem csupán az ösztönökre apellál, hanem agymunkát is színlel, legalább annyira, mint egy keresztrejtvény, bizonyos szerzett jogai vannak a színvonalasabb olvasók között is.

*

Talán a legnehezebb kérdés annak meghatározása: mi különbözteti meg a ponyvát a magas irodalomtól? Mik azok a jegyek, amelyek alapján rögtön kiviláglik a kettő közti eltérés, sőt ellentétesség?

Az írói műalkotás - mint minden művészi termék - a művész és az anyag harcának produktuma. Az anyag - ez esetben az egész világ, az élet -, mozgásban van, s ez a mozgás, a legkisebb ellenállás elvét követve, közömbös vagy ellentétes az író akaratával. A művész módszere a megjelenítés: a való világ anyagát összefüggéseiben ábrázolja, sűríti a lényeges jegyeket, s a kép, amit létrehoz, már nem az életnek pusztán kiszakított darabja, hanem önálló egység, amely alkotójának kezenyomát viseli; s mivel összefogja a szétfolyó jellegzetességeket, bizonyos benső céltudatosságot nyer, amivel már hatni is tud anyagára, a világra, nemcsak megjeleníti azt. A társadalmi körülmények, az anyag, az író és a közönség viszonya határozza meg tovább a műalkotás milyenségét, de alapja ez a küzdelem, a művész és anyaga közt.


A ponyvánál az írónak és anyagának harca hiányzik. Az "anyag" itt nem a valóság, hanem egy mesterséges, laboratóriumi készlet, amelyből előírásszerinti keveréssel állítható elő a "mű". Az egyes elemek készen adottak, s a vegyítési szabályok olyan szigorúak, mint a gyógyszerkönyvben. Az író nem válogathat tetszés szerint a valóság ezer megnyilvánulása közt, s nem teremthet új kifejezési eszközöket; ez a tömeggyártás előfeltétele, s ugyanakkor az egyéni alkotás kizárása. Kis rutinnal és kombinálóképességgel könnyen ponyvaíróvá válhat az, aki alkatilag közel áll ehhez a Ťtermelésiť formához. Innen minden ponyva-mű irrealitása is: a rendszer nem tűri meg a valóság izgató anyagát, akár Karinthy Faremido-beli géplényei.

Ezekből következik, hogy a ponyva lényegében konstruktív alkotás, körülbelül úgy, mint a gyerekek kirakós-játéka. Állandó sablónjai vannak, jellemekre, helyzetekre, cselekményekre, megoldásokra, s ezeket legföllebb némi helyi színnel lehet az eredetiség látszatával felruházni. A ponyva zártabb, szigorúbb műfaj az irodalom minden változatánál; hiányzik belőle az alakulás, a mozgás eleme - ezt a látszólagos mozgalmasság helyettesíti, amely külsőségekben történik, de befelé nincs visszahatása a cselekményre.

A ponyvaregény szerkezete egészen egyszerű elem-csoportokra korlátozódik: két principium kerül összeütközésbe, egyik a fennálló rend, a Jó képviselője, a másik a Rossz, a renddel szembekerülő elem. Kettejük küzdelme váltakozva folyik, hol egyik, hol másik arat részgyőzelmet; e téren az író leleményére van bízva, hogy a kelléktár gazdag eszközeit hogy csoportosítja.

 

Közben climaxról-climaxra fokozódik a mesterségesen sűrített izgalom, amelyet nem a valóság érzésének ereje kelt fel, hanem az állandó emberi hiányérzetnek a szellemi kábítószerrel való áthidalása. A legegyszerűbb eszköz erre a Todesangst és Todeslust kettősségének kihasználása: az erőszakos halál gyakori szerepeltetése. A Jó-elv valamelyik mellékalakjának pusztulása az előbbire, a gonosztevők egyikének halála az utóbbira hat vissza.

 

Mentől primitívebb eszközökkel íródik a ponyvaregény, annál több gyilkosságra van szükség. A vadnyugati regényekben, a bennszülött-kalandokban oldalszám szerint mérik a halált: a magasabbrendű detektívregényekben gyakran az alapvető gyilkosságon kívül nem is tétetik erőszak, s a climaxok az intellektuális játék fordulataiból folynak. A végső csúcspont a kibontakozás: a Jó elve megsemmisíti a Rosszat, rendszerint fizikailag. Addigra kibontakozott a szereplők egész galériája, minden statiszta megjátszotta a maga szerepét, s a lőpor elfogyván, csak a főellenség megsemmisítése marad hátra, rendesen nyomban a legmélyebb anticlimax, a jó hős végveszélye, a nyomozás látszólagos zsákuccája után.

A jellemrajz egészen sajátos lélektan alapján áll. Minden hős megkapja a maga változatlan adagját testi és lelki tulajdonságokban; ezek mennyiségét és arányát az határozza meg, hogy mennyiben szükségesek a cselekmény szempontjából. Így minden alakot egyoldalúan, nemvalóságosan látunk, mintegy árnyékrajzolatnak, melyet pusztán a mese fénye világít meg egyetlen fényforrásból. A jellemeknek egymásra semmi hatásuk nincsen, a cselekményre még kevésbbé. Pusztán kellékek, mint a színpadi jelmez, hogy meg tudjuk különböztetni őket egymástól. Ezért nincsen egyiknek sem plasztikus valósága: marionettek, akiket az író rángat a történet fonalán.

A helyzetek, a "színtér" váltakozásai ugyanezt az egyoldalúságot mutatják. A környezetnek nincs önálló léte, mindig annyiban van, amennyiben a cselekmény megköveteli. Írói gazdaságosság szempontjából a jó ponyvaregény mintaszerű: minden elem szigorúan funkcionális, távolabbi összefüggésekre nem jut belőlük.

Mindezekből következik, hogy a ponyva lényegében epikus műfaj. Tragikus összeütközésről, drámai feszültségről nincs benne szó; még a detektívregénynek látszólag drámai kifejlete sem az: nem egy új helyzet robban ki a gyilkos leleplezésével, hanem egy adott tény kerül napvilágra epikusan bonyolított adat-csoportok alapján. Ennek bizonyítéka az is, hogy a detektív-film nagyjából megbukott; a lepedőn nehéz követni és észben tartani azokat az apró mozzanatokat, amelyek végül is a tettes árulóivá válnak.

 

A puszta kaland, az exotikus és főleg a vadnyugati tárgykör viszont másodvirágzását éli a filmen: a korai némafilmek nagy slágerei, a Burlingtoni Jaguár, a Páncélbőrű Banditák és társaik után, Harry Piel és Tom Mix helyett, most Errol Flynn revolverének durrogásában gyönyörködhetünk. Itt, a meztelen kaland birodalmában nincs rejtély, nincs probléma, csak izgalomra-izgalom, ami a közönségnek kell.

A mai ponyva funkcionalizmusa megsemmisítette a patriarchális ponyva egyik jellegzetességét: az ismeretterjesztő, népnevelő mozzanatot. Irrealitása folytán a modern kalandregény minden adatszerűsége - akár történelmi, akár földrajzi valóságokról van szó - hézagos, legtöbbször hamis. Történelmisége legföllebb abban nyilvánul, hogy a cselekmény rendszerint egy-két nemzedékkel előbbi korszakban folyik; Zane Gry pioneer-regényei az 1860-as években játszódnak, Max Brand cowboy-történetei az egy nemzedékkel későbbi Wild West-korszakban, Hendryx alaskai történetei a századforduló aranylázában, a trópusi regények végeláthatatlan tömege a gyarmati kapitalizálódás előtti években.

 

Természetesen ez csak külsőleg rekonstruálható így, mert ez a Wild West és rokon korszakai sohasem léteztek; csak keretet szolgáltatnak a ponyvaírói világkép számára. A detektívregény is egy művi alvilágban játszódik, avagy mesterségesen bonyolult családi, társadalmi körülmények közt, esetleg a kém-romantika ellenőrizhetetlen környezetében.


A ponyva - a magasabb irodalommal szemben - a legkisebb ellenállás irányát követi. Ez pedig (bármilyen paradoxul hangzik is) az abszolút formai zártság. Minden formabontás, újítás, problematika már erőfeszítést követel, írótól és olvasótól egyaránt; ezért nem tűri meg a ponyva dogmatikusan kialakult szerkezete.

A stílus, a magas irodalom egyik legfontosabb elemi jegye, a ponyvánál egyszerűen hiányzik. Amennyire fontos a külső forma, annyira lényegtelen a benső alakítás; funkció-szerepe nincsen, tehát fölösleges. A megírás lehet bármilyen pongyola, a fontos a tartalom, a mese, akármilyen döcögően van is lerögzítve. A fordulatok, szóképek, hasonlatok szintén sablonszerűek, ismétlődők, a hiányos és csökevényes jellemrajznak megfelelően. A jó stílus, a nyelv eszköze, szinte fölöslegesnek látszik, mert elvonhatja a figyelmet a lényegről; a stílus a ponyvánál stílustörést jelent.

*

A ponyva nemcsak formai alkatában konstruktív műfaj, hanem közönséghatásában is. A mai ponyvairodalom mindig a fennálló társadalmi rend feltétlen kiszolgálója és támogatója. Ebben nyilatkozik meg közvetlen konstruktív szerepe, a szónak most már társadalompolitikai értelmében. Ez pozitív és negatív formában nyilvánul meg; a pozitív oldalon a ponyva mindig a fennálló Rend győzelmét hirdeti - a detektív legyőzi a társadalomellenes gengsztert, a cowboy megvédi a birtokot, a magántulajdont a bitorló ellen. A trópusi utazó a gyarmatos fehér hódítók igazát hordozza. Mindig a fehér ember győz, az uralkodó rendszer bajnoka, a fennálló törvények és intézmények védője. S csak antól érdekesebb, ha ezt erőszakos cselekedetekkel tarkítva teszi meg.

Negatívumok tekintetében ugyanezt a célzatosságot tapasztaljuk. A ponyvaíró számára tabu a politika (kivéve talán a kémtörténeteket, ahol gyakran szerepelnek ellenlábas társadalmi rendszerek képviselői - de ezek is inkább gonosztevők, mint politikusok); tilos a házasságon kívüli szerelem, az erotikum és mindennemű társadalmi probléma. Mind e kérdések száműzöttek a ponyva tárgyköréből, megannyi "nenyúljhozzám".

A másik, talán még fontosabb szerep a tömegember ösztöneinek, aggresszióinak "lereagálása". Itt jut jelentőségre a ponyva irodalomhelyettesítő szerepe. A valódi irodalmi mű nem kerülheti ki a társadalom, erkölcs, egyén-élet adottságait, nyílt kérdéseket érint, problémákat vet föl, akaratlanul is alapvető tényekre és összefüggésekre világít rá, s rendszerint állást is foglal, velük vagy ellenük. Ugyanez az olvasókban is visszhangot ver, tudatosan vagy öntudatlanul, reagálnak a kérdésfölvetésekre, s magukba fogadják az írói mű hatását, esetleg ellenkezéssel - de el nem mehetnek mellette. Egyes jelentős irodalmi alkotások tömeghatása közhelyszerű (Werther, Tamás bátya kunyhója, stb.).

A ponyva mindennek ellenkezőjét teljesíti. Egyszerű eszközeivel a járatlan, olvasásban képzetlen közönség tudatára és érzésvilágára apellál, a nagyvárosi embermalom szürkeségét valószerűtlen világképével feloldja, az agressziókat - amelyek tudatosítás esetén egész más irányt vennének, - szerveződésükben megakasztja, s a mechanizált izgalom módszerével felszínesen kielégíti, levezeti. Így igen hasznos szellentyűnek bizonyul; stimuláló pótanyag a valóság mélyebben izgató anyagai helyett.

 

A panem et circenses kívánalmából a másodikat jórészben a ponyva szolgáltatja; ha már valódi kaland nem jut az egyhangú robotban élőknek, legalább annak fantázia-pótlékát kapják. Így válik a mai futószalagon gyártott ponyva a társadalmi nyugalom fenntartásának egyik szerény, de nem elhanyagolható eszközévé. S hogy ezt a hatalom birtokosai is jól tudják, mutatja a tény: a ponyvának, tudomásunk szerint, sehol sincs összeütközése a cenzúrával. Nincs is oka rá - hiszen óva kerül minden kérdést, minden tárgyat, ami cenzúra-szempontból aggályos lehetne.

Ez az összefüggés a ponyva és hatalom között mindkét félre hasznos; a ponyvakiadó élvezi a háborítatlan terjesztési lehetőségeket, a fennálló rend képviselői pedig megkapják az önkéntesen "irányított" tömegirodalmat, amely saját jószántából tesz eleget a hallgatólagos kikötéseknek. Ez a jelenség egybeesik a ponyvairodalom kapitalizálódásával.

 

A mult századvég ponyváján Rinaldo Rinaldini és Rózsa Sándor voltak a főhősök - mindkettő szabadságharcossá előlépett szegénylegény, a gazdagok ostora, a földhözragadt nép gyámolítója. Ez a fajta ponyva nálunk nyilván a Bach-korszakban született meg, s az egész országra kiterjedő ellenzékiség tartotta fönn. A mai ponyva hősei viszont nem népi szabadságharcosok, hanem államrendészeti közegek.

*

Összefoglalva e rövid és futó elemzés eredményeit, egy dolog nyilvánvaló: a ponyva mai formája nemcsak irodalom-helyettesítő, hanem irodalom-ellenes is, író és olvasó szempontjából egyaránt. Ebbe, a fent vázolt közönség-lélektani mozzanatokon kívül, kétségtelenül belejátszik a modern irodalom bizonyos meseszerűtlensége is. A meztelen kaland, a mese, a vérbő cselekmény szinte hontalan az analitikus regény egyeduralma idején; hiányzanak azok az írók, akik - mint például Dumas - ezt az ősi, nemes alapanyagot munkálják, ha a ponyva határán is, mindazonáltal írói eszközökkel. Az olvasó ösztöne viszont megkívánja az olvasmánytól a jó stíluson és mély elemzésen kívül az olvasmányosságot is - s ha a magas irodalom művelőinél nem találja meg, a pótlékhoz fordul. Ez még az intelligens olvasókra is áll.

 

Itt is érvényesül a legkisebb ellenállás elve: ha az író ezt nem tudja érdekes, mozgalmas történettel áttörni, olvasóinak jórésze elfordul tőle, s titokban vagy bevallottan, ponyvaregényt vesz a kezébe. Sőt van már bizonyos szellem-ellenes sznobizmus is, amely büszkélkedik azzal, hogy csak detektívregényt olvas, s valódi írót nem hajlandó kézbevenni.

A ponyva virágzásának másik oka az író és olvasó közti szakadék. A művelődési, olvasási vágy megvan a tömegekben, de támaszték, útegyengetés híján csak a ponyváig jut el, s ott meg is reked, - hiszen látszatra megkapja azt, amire vágyik. Csak azt nem kapja meg, ami az igazi olvasásnak titkos mellékterméke, azt a szublimált izgalmat, azt az intellektuális-érzelmi hatást, amit csak a valódi irodalmi mű adhat meg.

Van-e lehetőség arra, hogy a magas irodalom a siker jegyében vegye föl a harcot a ponyvával? Ennek mélyebb elemzése túlmegy e tanulmány keretén. Írónak és olvasónak egyaránt meg kell változnia ehhez, s ez hosszú és nehéz folyamat. Tüneti kezeléssel, társadalmi bojkottal, szószéki ostorozással nem lehet eredményt elérni; de még ponyvára vitt irodalmi művekkel sem.

 

Ezek elfonnyadnak, mint az idegen vegyi összetételű talajba átültetett növények; a másképpen kondicionált ponyvaolvasó idegenkedik tőlük. Az olvasó felszabadítása olyan társadalmi probléma, amely csak más, fontosabb és döntőbb kérdésekkel együtt oldható meg. Addig az író feladata az, hogy megvilágítsa a ponyva mibenlétét; saját irodalmi munkásságánál pedig külső eszközeiben törekedjék arra a hatásra, amit elejtett, s amit a ponyva emelt föl: teremtse újjá az írói alkotás legfőbb eszközét, a kalandot és a mesét.

 

Nagypál István



 Források: Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténet. - The Cambridge History of English Literature. - Az Athenaeum, a Palladis, a Nova, a Világvárosi regények, stb., stb. egypengős, ötvenfilléres, tízfilléres sorozatai.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Tizperces telefonbeszélgetés az elparentált Bajor Gizivel Tizperces telefonbeszélgetés az elparentált Bajor Gizivel
Vasárnap este egy fiatalember keresett föl a szerkesztőségben,...
Eckhardt Tibor választási beszéde Eckhardt Tibor választási beszéde
A Független Kisgazda Párt vasárnap délelőtt tartotta választási...
Sztalin elutasitotta az angol-amerikai kérést Sztalin elutasitotta az angol-amerikai kérést
A barcelonai angol konzul most kifejezetten megerősitette azt a...
Beszélnek a váci uccai ékszerrablás ál-tettesei Beszélnek a váci uccai ékszerrablás ál-tettesei
Vasárnap délelőtt kihirdették a letartóztatási végzést a...
Az angol király betegsége válságosra fordult, a vasárnapot eszméletlenül töltötte Az angol király betegsége válságosra fordult, a vasárnapot...
A királyi palota körül oly szörnyü vihar dühöng, hogy a nagybeteg...
88 hűséges öreg háztartási alkalmazottat ünnepeltek vasárnap 88 hűséges öreg háztartási alkalmazottat ünnepeltek vasárnap
Szegedi Muszák Aladárné elnöknő szavai után átadták az érmeket és az...
Hírek röviden Hírek röviden
Egyes bécsi lapok Prágából kapott értesülések alapján azt írták,...
Somlyó Zoltán -  A lusta nő Somlyó Zoltán - A lusta nő
Féljetek tőle! Ő is fél magától, ezért oly lassú, tétova, önös. A...
A Hungária legyőzte a Spartát és megnyerte a pozsonyi tornát A Hungária legyőzte a Spartát és megnyerte a pozsonyi tornát
A pünkösdi ünnepek alatt rendezte meg a pozsonyi Bratislava nagy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98