Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

Képzőművészeti szemle

Könyv Rippl-Rónairól

Végre megjelent egy kísérlet Rippl-Rónai József művészetének részletes összefoglaló méltatására. Sajnos, nem sok örömünk tellett benne. Pewny Denise próbálkozott ezzel a nehéz feladattal. Ellentétben fiatal szerzők megszokott állásfoglalásával, akik a doktori értekezésük tárgyává választott művészbe belészeretnek és így túlozzák jelentőségét, ez a szerző az első pillanattól kezdve az utolsóig szigorú kételkedés álláspontjáról elemzi Rippl-Rónai művészetét.

 

Európai értékét éppen úgy leszállítni törekszik, mint magyar jelentőségét. Egyáltalában nincsen azon az állásponton, hogy a Szinyeire következő magyar festészetnek Rippl egyik legragyogóbb jelensége volt. Felhasználja az irodalmat, de abból is előszeretettel inkább csak a kifogásokat böngészi össze.

Nem óhajtunk részletesen perbe szállni állításaival, oldalakat töltene meg az elhamarkodott ítéleteivel való vitatkozás. De összefoghatóan meg kell jegyeznünk, hogy ha kétségtelen szorgalma ugyanekkora hozzáértéssel és átérzéssel párosult volna, másképpen írta volna meg ezt a művét, mely tudományos színezetű vizsgálódás köntösében egy régen meghaladott, igazságtalan álláspontot próbál újra érvényre juttatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98