Dtum
Login with Facebookk
1944 | Július

Mi várható az autóforgalom szabályozása terén?

Az E-betűs személygépkocsik és E-betűvel nem rendelkező motorkerékpárok kedden éjfélkor a miniszteri rendelet értelmében leállnak. Ez nem jelenti azt, hogy az Ü-betűs kocsikat mind meghagyják a forgalomban. Valószínűleg még ezen a héten megjelenik az a kormányrendelet, amely átfogóan szabályozza az egész közúti gépjárműforgalmat.

Az Ü-betűs autókat is szigorúan megrostálják s ezekből is egy-két ezret kivonnak a forgalomból.
Az Ü- és E-betűs rendszer az új szabályozással meg is szűnik, s minden egyes kocsi olyan jelzőcédulát kap, amelyen fel van tüntetve, hogy milyen jogcímen – például hadiüzem, orvos, közellátási minisztérium, stb. – engedélyezték használatát.

Erősen csökkentett mértékben csak azok a személygépkocsik maradhatnak forgalomban, amelyek használatát komoly közérdek teszi indokolttá.
Ebben a keretben azután néhány E-betűs kocsi is kegyelemre számíthat. Az irányelv az, hogy az üzemanyaggal erősen takarékoskodni kell s a készletet elsősorban honvédelmi és haditermelési célokra lehet csak felhasználni. Ez azt jelenti, hogy a kényelmi autózásnak a háború befejezéséig vége.

A taxik és a bérautók is csak erősen csökkentett számban
és mértékben közlekedhetnek majd s igénybevételükhöz új igazolvány szükséges; természetesen a jövőben sokkal kisebb lesz az igazolványok száma, mint eddig.

A személyautókhoz hasonlóan a motorkerékpárok forgalmát is erősen korlátozzák.
A tehergépkocsik, a vonatpótló autóbuszok s egy-két autóbuszjárat (például a csepeli) terén nem lesz változás. Ugyanúgy megmaradnak a forgalomban a segédmotoros kerékpárok is.

Az üzemanyagtakarékoskodáshoz tartozik az is,
hogy az eddig engedélyezett motalkó mennyiséget valószínűleg újból csökkentik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98