Dtum
Login with Facebookk
1945 | Június

Lutz Gizella, Szálasi elfogott menyasszonya az amerikai 11. hadtest nyomozói előtt

Londoni rádióhíradás alapján jelentette az este az MTI, hogy közel Salzburghoz, Mattsee községben amerikai csapatok megtalálták a Szent Jobb-ot, légmentes üvegtartóban és aranytokban. Ezenkívül más magyar drágaságot is felkutattak itt 15 millió sterling értékben: köztük a magyar Szent Koronát és a koronázási palástot. A londoni rádió hozzáfűzi, hogy a kincsek felfedezésére „Szálasi Ferenc feleségének és húsz nyilasnak letartóztatása vezetett”. Szombatról vasárnapra virradó éjjel a new-yorki rádió megállapította, hogy az amerikai 11. hadtest nyomozóinak kezére került nő, aki magát Szálasi feleségének mondotta.


Lutz Gizella 39 éves magyar állampolgár, nyugdíjas tanítónő, aki a honáruló, németbérenc „nemzetvezetőnek” nem törvényes felesége, hanem menyasszonya.


Vele együtt hurokra került testvérbátyja, Lutz Gyula 52 éves mérnök, aki Szálasi bandájában „többtermelési” államtitkár volt. Bevallották, hogy november 2-án együtt hagyták el Budapestet Szálasival, kormányhatósági autón, hónapokig Kőszeg mellett éltek Szálasi közvetlen környezetében, majd amikor „forró lett a föld alattuk”, a Sopron melletti Brennbergbányára költöztek, ahol Hellebronth tábornok és Reményi Schneller Lajos berendezték Szálasi „udvartartását”. A Lutz-testvérek számára a bányavezérigazgató villáját rekvirálták. Szálasi náluk étkezett. Lutz Gizella arra a kérdésre, hogy mióta menyasszonya Szálasinak, meglepő választ adott:
- Tizenhét éve!
Szálasi az ő sürgetésére, hogy esküdjenek már meg, meglehetősen távoli és bizonytalan határidőt adott: kijelentette, hogy ő csak akkor házasodik, ha előbb Magyarországon minden embert boldoggá tesz!


Szent István koronáját, a Szent Jobbot, a koronázási jelvényeket és egyéb drága nemzeti kincseket Szálasi két vasládában és két kisebb acélszekrényben magával vitte Budapestről Kőszegre, majd Brennbergbányára és onnan tovább menekülve, Ausztriába. A kincsek őrzésére Csia Sándor, a HÉV volt titkára, a bitorlás korszakában a kormányzósági tanács tagja, kapott megbízást. A menekülés utolsó stációja Mattsee volt, ahol a magyar történelem és nemzeti kegyelet felbecsülhetetlen értékű kincseit a község katolikus lelkésze Lutzéktól vette át és küldte át nyomban fegyveresekkel biztosított szekéren Salzburgba az érseki palotába.

 

Az amerikai katonai nyomozó Mattseeban a legkülönbözőbb rejtekhelyekről előkerült nyilas foglyai között többségben Szálasi „gárdatestőrei” vannak, továbbá három „rendkívül elhanyagolt középkorú férfi”, akiknek kihallgatása most van folyamatban és alapos a gyanú, hogy a nyilas rémuralom idején fontosabb tisztséget töltöttek be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98