Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Rövidek

Aláírták a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt
Budapest, február 28.
A csehszlovák-magyar lakosságcsere vonatkozó tárgyalások befejezése alkalmából az Országház épületében tegnap sajtófogadás volt, amelyen Vladimir Clementis csehszlovák külügyi államtitkár vezetésével megjelent a csehszlovák delegáció, magyar részről pedig Gyöngyösi János vezetésével a külügyminisztérium vezető tisztviselőkara. A sajtó részéről a budapesti napilapok külpolitikai rovatvezetői, valamint a külföldi sajtó Magyarországon működő képviselői vettek részt a fogadáson, amelyen Gyöngyösi János és Clementis ismertették kormányaik álláspontját, majd a megjelent újságírók intéztek több kérdést Clementis államtitkárhoz, aki a feltett kérdésekre válaszolt.

Kötélen végzik Szálasi és társai!

Budapest, március 2.
A Népbíróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondotta ki háborús bűncselekményekben, ezért Szálasi Ferencet, Vajna Gábort, Csia Sándort, Beregffy Károlyt, Kemény Gábort, Gera Józsefet és Szőllőssy Jenőt kötéláltali halálra ítéli.

Csehszlovákia külpolitikája
New York, március 13.
Az amerikai rádió jelentése szerint a New York Times munkatársának adott nyilatkozatában Fierlinger csehszlovák miniszterelnök többek között kijelentette: nem igaz, hogy Csehszlovákia senkinek sem fordított hátat, annyi azonban bizonyos, hogy biztonságát a Szovjetúnióban keresi és a Szovjetúnióra épít. A Szovjetúnióhoz baráti és szövetségi szerződés fűzi Csehszlovákiát. Sem Anglia, sem Amerika ilyen szerződést nem kötött volna velünk. Ezért ez a szerződés volt és marad külpolitikánk alapja és ezt nem változtathatják meg a küszöbönálló választások eredményei sem – hangsúlyozta Fierlinger miniszterelnök.

A Koumintang határozata

Washington, március 18.
A Koumintang központi végrehajtó bizottsága egyhangúlag külpolitikai határozatot hozott, amely megállapítja: Kínát nem köti semmiféle olyan döntés, amelyet részvétele nélkül hoztak más hatalmak. A kínai kormánynak biztosítania kell a Szovjetúnióval való barátságot, a szovjet-kínai szerződés alkalmazásával.


Marshall tábornok, Truman elnök Kínába küldött különmegbízottja, aki jelentéstételre visszaérkezett Washingtonban kijelentette, hogy mandzsuriai helyzet „rendkívül válságos”. Az amerikai kiképzésű és amerikai fegyverzetű kínai kormányhaderő 39 hadosztálya készülődik a Mandzsuriába való bevonulásra – mondotta Marshall, majd hozzáfűzte -, zavart okoz, hogy a mandzsuriai kommunista csapatok nagy tömegei egyáltalán nem kaptak semmiféle utasítást.

Megválasztották a Szovjetúnió új kormányát
Moszkva, március 21.
A Szovjetúnió Legfelső Tanácsa és a nemzetiségek legfelsőbb tanácsa együttes záróülésén megválasztották az új kormányt. Miniszterelnök és hadügyminiszter Sztálin vezértábornagy, külügyminiszter és helyettes miniszerelnök pedig Molotov lett. Miután Kalinin egészségi állapotára való tekintettel kérte, hogy mentsék fel elnöki tisztségétől, az együttes ülés a Szovjetúnió Legfelső Tanácsának elnökévé Nikolaj Sverniket választotta. Az ülésen lelkesen ünnepelték Sztálin generalisszimuszt. Ezzel az üléssel a Szovjetúnió Legfelső Tanácsának ülésszaka be is zárult.

Halálra ítélték Sztójay Dömét!

Budapest, március 22.
Halálra ítélte a Népbíróság Sztójayt, Rátz Jenőt, Reményi-Schnellert és Szász Lajost, életfogytig tartó kényszermunkára Kunder Antalt.

Tito tábornagy nyilatkozata
Varsó, március 22.
Tito tábornagy csütörtökön Varsóból Prágába érkezett, ahol ünnepélyesen fogadták. Varsóban Tito elutazása előtt sajtófogadáson nyilatkozott, amelyben kijelentette, hogy a külföldön lévő német vagyonokból Jugoszlávia semmit sem kapott. Csak Magyarországgal kötött Jugoszlávia megegyezést, amelynek értelmében Magyarország mintegy hetven millió dollár értékű háborús jóvátételt ad Jugoszláviának. A háborús bűnösökról szólva Tito tábornagy kijelentette, hogy Németország, Olaszország és Ausztria egyes táboraiban még vannak háborús bűnösök.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vladimir Clementis Fölösleges minden cím e képhez Fierlinger Marshall tábornok  Sztálin és Molotov Nikolaj Shvernik
Cikk-ajánló
Nagykőrös példája a válság kezelésére Nagykőrös példája a válság kezelésére
Nagykörös városa okos és követendő példát mutatott a nagy alföldi...
Amikor az autoelgázolást előre bejelentik Amikor az autoelgázolást előre bejelentik
Az ezer színben tarkálló Andrássy-úti korzón vasárnao délben a...
Einstein, a világ legnagyobb élő matematikusának meseszerűen érdekes és furcsa élete 2.rész Einstein, a világ legnagyobb élő matematikusának meseszerűen érdekes...
Az a szándéka, hogy egyetemi munkásságával nemsokára felhagy. Nem...
A Reynaud-kormánynak döntő parlamenti győzelme A Reynaud-kormánynak döntő parlamenti győzelme
Politikai körökben általános a vélemény, hogy az a döntő győzelem,...
A föld kincse,  a Föld mágneses állapóta A föld kincse, a Föld mágneses állapóta
Egyike a legnagyobbszerü tudományos vállalkozásoknak az, amelyet az...
A Tisza-kormány lemond A Tisza-kormány lemond
A választások eredményéből már a második napon kitünt, hogy a kormány...
Tüntetők a rendőrségen Tüntetők a rendőrségen
A pünkösd előtti véres csütörtök és péntek eseményei még sokáig...
A bolgár fejedelemasszony nászajándéka A bolgár fejedelemasszony nászajándéka
Annak idején feltünést keltett, hogy Ferdinánd bolgár fejedelem nem...
Fedák Sári, a deportáló csendőrszázados és László altábornagy, a Szálasi-puccs főembere ma délelőtt érkezik a mátyásföldi repülőtérre Fedák Sári, a deportáló csendőrszázados és László altábornagy, a...
Ma délelőtt a mátyásföldi repülőtéren egy újabb háborús főbűnös...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98