Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

Aknára futott és elsüllyedt az „Erzsébet királyné” termesgőzös

A hajóskapitány lélekjelenléte akadályozta meg a tömegszerencsétlenséget

Szombaton, az esti órákban eleinte borzalmasnak látszó szerencsétlenség híre érkezett a budapesti révkapitánysághoz. A hír szerint a Budapest- Apatin között közlekedő személyhajójárat termes hajója, az „Erzsébet királyné” Kisapostag határában víziaknára futott és elsüllyedt.

A révkapitányságról rohamcsónakokkal mentő expedíció indult azonnal a hajószerencsétlenség színhelyére és rövidesen tisztázódott a helyzet, emberéletben komoly kár nem esett, az utasok valamennyien megmenekültek, csak 30 könnyebb sebesülés történt.

Szombaton délben 11 órakor indult el Budapestről az „Erzsébet királyné” termesgőzös 840 utasával, akik között igen sokan voltak olyanok, akik a kiürítésí rendelkezések miatt nagyobb podgyásszal igyekeztek vidékre jutni. A hajó délután 6 és 7 óra között érkezeti Kisapostag község határába, amikor a hajó fara felől hatalmas robbanás hallatszott és a MEFTER legnagyobb gőzöse, a luxusszerűen berendezett utasszállító hajó hátsó része leszakadt és a hajó belsejébe pillanatok alatt nagymennyiségű víz tódult.

Az utasok között érthetően pánik tört ki, de a hajó kapitánya, Hentz Ferenc, megőrizve lélekjelenlétét, végigrohant a hajó fedélzetén és a fedélközben, megnyugtatta a kétségbeesett utasokat s a gondjaira bízott hajót az utolsó pillanatban kikormányoztatta a parthoz, ahol, a hajó rövidesen elmerült.

Az utasok ekkor már javarészt a fedélzeten tartózkodtak s a kapitány utasítására vízrebocsátott mentőcsónakok, mentőpadok és mentőövek segítségével és a robbanás zajára a parton összegyülemlett falubeliek segítségével szerencsésen partra kerültek.

Az utasok holmijai, értékei, amiket vidékre akartak menteni, a hajóban maradtak.
Harminc sebesült áldozata volt a robbanásnak, ezeket részben a helyszínen kötöztek be, részben kórházba szállítottak, ahol ápolásba vették őket.

A révkapitányság mentő expedíciója az utasok megmentése után rögtön munkához látott, hogy az elsüllyedt hajóból az értékeket is kimentse, a munkát azonban megnehezíti az, hogy a tízben még most is mágneses aknák usznak lefelé s azok ha vas alkatrész közelébe érnek, odaütődnek és robbannak. Éppen ezért a hatóságok a Duna magyar szakaszán beszüntették egyelőre a személyszállítást.

A mentési munka azonban a legnagyobb óvatossággal folyik tovább és remélhető, hogy a hajóban maradt értékek nagyrészét sikerült majd megmenteni. A hajó a part mellett féloldalra dőlve fekszik a meder homokjában, teljesen víz borítja, csupán a korlátok teteje, a kormányosfülke s a kémények látszanak ki a vízből.

Az utasok, amikor szerencsésen partra értek, hálálkodva vették körül Hentz Ferenc MEFTER hajóskapitányt és a hajó személyzetét, akik lélekjelenlétének köszönhető, hogy emberéletet a robbanás nem követelt.
A hajótöröttek elhelyezéséről is gondoskodás történt s legnagyobb részük vonaton folytatta utját. A robbanás ügyében tovább folyik a nyomozás, bár tisztázott a helyzet: a hajót mágneses víziakna süllyesztette el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98