Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

A boerok nyilatkozata a fegyverletételről

Az angol kormány most kapta meg annak a határozatnak a hiteles szövegét, a melylyel a boer vezérek utolsó gyűlésük alkalmával a békekötéshez való hozzájárulásukat kimondták. Megható ez az emlékirat, melyben a boerok keserü lemondással kijelentik, hogy fajok, családjok fentartása érdekében kényszerültek az angol föltételek elfogadására. Oranje állam szélén, egy kis községben Vereeniging-ben tartottáka boerok ez utolsó gyülésöket, a melynek határozatai így szólottak:


A dél-afrikai köztáraság és az Oranje szabad állam nép-képviselőinek gyűlése 1902. május 15-étől 21-ikéig tartott ülésein sajnálattal vette tudomásul ama föltételeket, a melyekkel Ő Felségének kormánya az ellenségeskedést megszüntetni hajlandó, s ama kijelentést, hogy e föltételeket változatlanul kell elfogadni, vagy elutasitani. A gyülés sajnálja, hogy Ő Felségének kormánya föltétlenül megtagadta a köztársaságaink függetlensége alapján való tárgyalást s hogy nem engedte meg kormányainknak, hogy európai megbizottainkkal is tárgyaljanak. Népünknek mindig az volt a véleménye, hogy nem csupán az érvényes jog alapján, hanem ama nagy anyagi és személyi áldozatok miatt is, a melyeket függetlenségünkért hozott, jogos igénye van e függetlenségre. A gyülés országunk és népünk állapotát komolyan mérlegelte s különösen megfontolta a következő pontokat; nevezetesen:


Az angol katonai hatóságok által követett hadi politikának, a két köztársaság alapterületének általános földulása, házak és falvak fölégetése, továbbá minden létföntartási eszköznek megsemmitsitése és minden oly segítségnek az elpusztitása volt a következése, a mely segítség családjaink föntartására, harczoló seregünk ellátására és a háboru folytatására szükséges volt. Fogoly családjainknak elhurczolása következtében a szenvedés és a betegség hallatlanul sanyargatott bennünket, ugy hogy a fogságban rövid idő alatt kedveseink közül huszezren meghaltak s attól a borzalmas dologtól kell félnünk, hogy e háboru folytatásával ily módon egész fajunk kipusztulhat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Teljes épségben talált fáraó-sír Teljes épségben talált fáraó-sír
Egyiptomban a királysírok legtöbbjét kirabolták a századok folyamán....
A szuperfoszfát kiszórásának módja és ideje A szuperfoszfát kiszórásának módja és ideje
Az a szürke szinü por, a melyet szuperfoszfátnak nevezzünk, s 75 vagy...
A nők keresete a háboruban A nők keresete a háboruban
A munkanélküliség elleni küzdelemre alakult egyesületben tanácskozást...
Ribizkebor készítése Ribizkebor készítése
Nyersanyag. Készíthető úgy, fehér, mint vörös ribizkéből, utóbbinak a...
Újpest – Attila 3:1 (1:0) Újpest – Attila 3:1 (1:0)
Kőkeményre fagyott pályán játszottak a csapatok. Az Újpest...
Elmaradt kegyelmezések Oroszországban Elmaradt kegyelmezések Oroszországban
Az orosz trónörökös keresztelőjét augusztus 24-ikére tűzték ki....
A fájdalomról
Költők és bölcsészek már rég óta hirdetik, hogy a fájdalom szükséges...
Ferencváros – Bocskai 5:1 (2:0) Ferencváros – Bocskai 5:1 (2:0)
Alig 2000 főnyi közönség előtt a várakozásnak megfelelően könnyen...
Az időmérés mai módja és eszközei,  a Föld forgása Az időmérés mai módja és eszközei, a Föld forgása
A modern időmérőeszközök elért nagy pontossága reményt nyujt a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98