Dtum
Login with Facebookk
1902 | Október

A czár nem fogadja a szerb királyi párt

A szerb királyi pár még mindig nem mehet a czár elé. A szerb kormány elnöke Vuics az egész miniszterium nevében beadta lemondását, azt Sándor király elfogadta, és a kormány alakításával a radikális Velimirovics Péter, a lemondott kormány közmunkaügyi miniszterét bízta meg. A válság oka, hogy Vuics nem bírta elhárítani az akadályokat, melyek a szerb királyi pár látogatását gátolják a czár előtt.

 

A látogatásra ismét készülnek, de Szerbia pétervári követe, Novakovics azt az üzenetet küldte, hogy az utazást a királynak el kell halasztania, mert a czárné beteg s ezért a czári pár ez idő szerint nem fogadhatja Livádiában Sándor királyt és Draga királynét. A belgrádi körök határozott visszautasítást látnak ebben. A szerb királyi párnak a czár által való fogadása érdekében, a melytől a király sokat hibáztatott házasságának a nemzetközi elismerését és jóváhagyását várták. A czárnál az idén ott járt a bolgár és montenegrói fejedelem is és szives fogadásban részesültek Sándor király is számított erre. A látogatás hirtelen elmaradásának okáról különbözők a hírek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98