Dtum
Login with Facebookk
1926 | Június

Az uj „frankklisék” is Szendey László utján jutottak a franciák kezére

Egy ismeretlen ember küldte őket Hir Györgyhöz Szendey számára. – Szendey Lászlót, egy dr. Fekete György nevü rokkantat és Juhász Lászlót, Hir György titkárát, vasárnap éjjel előállitották a főkapitányságra.

Más helyen megirtuk, mi a rendőrség és a franciák véleménye arról a két kőlapról, amelyet egy ismeretlen fiatalember szombaton Royére rendőrfőfölügyelő Hungária-szállóbeli lakására küldött.
A két kőlap ügyében vasárnap éjszaka érdekes fordulat állott be.


Megjelent ugyanis a főkapitányságon dr. Szücs Károly ügyvéd és bejelentette a frankügyben nyomozó Lakatos László rendőrkapitánynak, hogy Szendey László ügyfele nevében jár el, akinek a következőket közli:


Szendey, akinek révén néhány hét előtt két kitünő rajza frankklisé a hatóságok kezébe került. Együtt lakik Hir György képviselő titkárával. Juhász Lászlóval a Rákos-utca 15. számu házban. Juhász közölte körülbelül egy hét előtt Szendeyvel, hogy egy ismeretlen ember csomagot hagyott Szendey számára Hir György Bálvány-utca 22. szám alatt levő lakásán, anélkül, hogy megmondta volna, mi van a csomagban és azóta nem tért vissza.

 

Ugyancsak néhány nap előtt fölkereste Szendeyt lakásán egy féllábu férfi, aki dr. Fekete Györgynek nevezte magát és azt az üzenetet hagyta hátra, hogy a Gellért-kávéházban szeretne vele fontos ügyben beszélni. Szendey el is ment a Gellért-kávéházba, ahol érdeklődött Fekete után, akit az egyik pincér mutatott meg neki. Fekete előadta, hogy a francia bank jogtanácsosa dr. Auer Pál kijelentette előtte, hogy a francia bank nagyon szeretné, ha a hiányzó frankklisék megkerülnének és ezért hajlandó anyagi áldozatot is hozni.


Fekete azt kérdezte Szendeytől, hogyan lehetne megszerezni a hiányzó kőlapokat?
Egyszersmind három milliót igért neki arra az esetre, ha a kőlapokat megkapja. Közben Szendeynek eszébe jutott, hogy neki egy csomagja van Hir György lakásán, amelyért el kellene mennie. El is ment érte és a Hir Györgynél levő csomagban megtalálta azt a két követ, amely szombaton Royérhez került.
Szendey a köveket ugyanis átadta Fekete Györgynek, akitől értük egy hárommilliós bont és több zálogcédulát kapott. Fekete pedig eljuttatta a köveket a franciákhoz.


Eddig tart dr. Szücs Károly ügyvéd előadása, amely a főkapitányságon éppen a benne rejlő ellentmondások miatt nagy meglepetést keltett. Lakatos rendőrkapitány nyomban intézkedett, hogy nem tudja, miért épp rajta keresztül akartak a követkől megszabadulni.


Szendey kihallgatása éjfélután véget ért és ekkor Fekete György kihallgatása kezdődött el. Vallomásában előadta, hogy ő ajánlkozott Auer dr.-nál a klisék megszerzésére. Ő a köveket nem személyesen, hanem egy másik fiatalember utján adatta oda a hordárnak, aki a Hungáriába vitte a csomagot. Ezt a fiatalembert, akire Fekete hivatkozott, még az éjszaka folyamán előállitották a főkapitányságra, hogy őt is kihallgassák. Fekete után Juhász László kihallgatása következik arra vonatkozóan, ki volt az az ismeretlen ember, aki a köveket Hir György lakására vitte és Szendey részére otthagyta. Ezek a kihallgatások előreláthatólag egész éjszakára tartanak és valüszinüleg még sok dolga lesz a nyomozásnak azzal, hogy a kövek rejtélyes utját tisztázza.


A Reggel munkatársa a késő éjjeli órákban beszélt Auer Pál dr.-ral, a francia bank jogtanácsosával:
-Több nap előtt irodámban fölkeresett egy féllábu ember, aki dr. Fekete Györgynek mondotta magát és azt állitotta, hogy baráti összeköttetései révén próbálja megszerezni a hiányzó frankkliséket. Megkérdezte, hogy a francia bank hajlandó-e azokért pénzt adni? M. Collard-Hostingue-al való megbeszélés után kijelentettem, hogy főleg rokkantságára való tekintettel lehet szó némi anyagi támogatásról, ha a valódi frankkliséket megszerzi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az eredeti frank A hamisított frank Hir György, tanú, aki a kihallgatása közben rosszul lett s bevitték a Rókus-kórházba
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98