Dtum
Login with Facebookk
1926 | Május

Rövidek

A „Világ” ügye

Politikai és ujságirói körökben vasárnap is sok szó esett a betiltott  „Világ” sorsáról. Ujságírói körökben nagy elégtétellel fogadták, hogy Rákosi Jenő. Vészi József és Márkus Miksa, akik évek óta visszavonultak minden ujságírói mozgalomtól, ezuttal azonnal kezükbe vették a „Világ” érdekében meginduló akció irányítását és folytatják azokat a lépéseket, amelyek eddig tettek a „Világ” megindulásának érdekében. A politikusok és ujságírók közt elterjedt fölfogás szerint a „Világ” betiltására nézve, kiadott belügyminiszteri végzés nem maradhat sokáig érvényben, hiszen már igy is több mint egy hét óta nem jelenhet meg a „Világ”. Nagyon természetes, hogy nem csupán politikai szempontokból kisérik nagy aggodalommal a „Világ” ügyének alakulását.

 

A Schweinitzer rendőr, tanácsos fölszólitására készült statisztikából kitűnik, hogy a családtagokkal együtt 535 ember kenyere függ attól, vajjon megindul-e ujból az ujság. A súlyos gazdasági viszonyok között ez az 535 ember teljes és menthetetlen nyomorba jut akkor, ha nem térhet vissza régi munkahelyére. Ez a szociális szempont egymagában is elég biztosíték arra, hogy a kormány nem vállalhatja a felelősséget a „Világ” ellen alkalmazott retorziós rendszabály hosszabb érvénybentartásáért. Azok az értesülések, amelyek a vasárnapi napon terjedtek el a „Világ” sorsáról, általában optimista színezetűek. A vélemények csak abban térnek el vajjon a hét derekán vagy a hét végén jelenhet-e meg újból a „Világ”. Ezt az optimista megítélést általánosan osztották a jobboldali körök is, abból kiindulva, hogy 535 ember nem válhatik kenyértelenné még akkor sem, ha a „Világ” valóban elkövetett volna is egy tévedést.

 

A francia-spanyol békedelegáció ultimátumot küldött Abd el Krimnek

Udzsdából jelentik: A francia és a spanyol kiküldöttek közölték a riff-megbízottakkal, hogy 7-én ujra visszanyerik cselekvési szabadságukat, ha a riff-delegátusok 6-áig nem foghatják el elvben az április 11-i föltételeket és nem bocsátják szabadon a foglyokat. Azerkane és Haddu a francia és a spanyol delegátusok üzenetével Alhucemasba utaztak. Azarkane megigérte, hogy szerdán visszatér.

 

Hir György hirtelen rosszullétéről megkérdeztük Pallavicini György őrgrófot, aki hétfői frankügyi kihallgatása folyamán hivatkozni fog Hir Györgyre is


- Nagy sajnálattal és megdöbbenéssel értesültem Hir megbetegedéséről - mondotta Pallavicini őrgróf - ,remélem azonban, hogy csak muló betegségről van szó, amit már csak azért is óhajtok, mivel a frankhamisítást bünügy kiderítésénél Hir György nélkülözhetetlen tanu lesz.

Marx lett vasárnap a német birodalom uj kancellárja

Berlin, május 16.
Marx szombaton este azzal vette át Hindenburg elnöktől a birodalmi kancellárrá való dezignálás, hogy végleges választ csak vasárnap fog adni. Az egész vasárnap politikai tanácskozásokkal telt el. A centrum és a néppárt értekezlete elhatározta, hogy a kormányválság megoldása érdekében mindkét párt hajlandó kisebbségi kabinet alakulását elfogadni.


A pártok lekötötték magukat az eddig folytatott külpolitika mellett és elhatározták, hogy csak olyan pártokat vesznek számitásba a kormányalakitás szempontjából, amelyek az eddigi nemzetközi szerződések törvényességet elismerik. Ezután egyértelmüleg Marx igazságügyminisztert kérték föl a kancellárság elvállalására.


Marx az esti órákban fölkereste Hindenburg elnököt és bejelentette, hogy a pártok megbízása alapon hajlandó a változatlan tételű kormány élére állni. Erre Hindenburg kinevezte Marxot a német birodalom kancellárjává és az erre vonatkozó okirat a hétfő reggeli hivatalos lapban fog megjelenni.

Rövid részlet Persián Ádám Mészáros Gyula elmondja... című cikkéből

Megjön Mészárosné, kezében a lap. Mészáros Gyula kap a lap után és keresi a budapesti táviratot. Mind a hárman a lepedőnagyságu oldalak fölé hajolunk. Mészáros Gyula ujja remegve fut végig a sorokon. Mély lélegzetet vesz, amikor fordulni kezdi a rövid hirt:
Herceg Windischgrätz Lajos négy évi fegyház… Nádosy négy év….hivatalvesztés…
Azután néma csönd. Mészáros Gyula és felesége hangtalanul merednek egymásra, - csak a tekintetük beszél. A férfi keményen az ajkába harap, az asszony szemei nedvesen csillognak, az ujságpapiros megzörren, amint a padlóra ejtik. Kérdőleg nézek Mészárosra.
- Erre előbb aludni akarok egyet! – mondja csöndesen és bucsuzunk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
László Fülöp festménye Rákosi Jenőről Krim már francia fogságban Hir György, tanú, aki a kihallgatása közben rosszul lett s bevitték a Rókus-kórházba Windischgraetz Lajos őrei között a Rókus-kórházba érkezik Hir György kihallgatására Nádosy Imre a kórház kapujában az autójára várakozik Hir György kihallgatása után Dr. Marx És akitől átvette a posztot,, dr.Luther
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98