Egy  olvasó, dr. G.-né Halász Klára leveléből:

A háborút épp olyan természeti tüneménynek nevezni, mint a földrengés vagy olyan gyógyíthatatlan betegségnek, mint a rákot, vagy a pestist, végzetes tévedés: a földrengést hatalmunkon kívül álló erők idézik fel és szüntetik meg, a betegségek ellen (amelyek pedig egy évtized alatt sem pusztítanak el annyi embert, mint a háború néhány hónap alatt) tudósok légiója küzd állandóan. Miért éppen a háború elől ne volna menekülés?

Hogy a párbajt felválthatta a per, az is amellett bizonyít, hogy van más megoldás is ember és ember közötti vitában, mint a gyilkolás. A háborút okozó konfliktusoknak a zöld asztalnál való elintézése sem egyéb, mint perre átalakított párbaj és mindaddig sikerülni is fog, ameddig tényleg két ember, vagy két faj egymással ellentétes érdekeinek elsímításáról van szó, de azonnal csődöt fog mondani, amint azoknak a bizonyos társadalmi osztályoknak - a hadianyaggyárosoknak stb. érdekeit sérti. Ezért tehát csak kétféle módja lehet a háború megszüntetésének. Az egyik az: adjunk a gyárosok és a szállítók kezébe olyan vállalkozást, amelyik jövedelmezőbb, mint ez volt, - de ez a politikusok vagy a közgazdászok dolga.

A másik: neveljük a jövő generációt úgy, hogy számára háborút viselni éppoly megalázó és lelki életével összeegyeztethetetlen legyen, mint négykézlábjárás, amelyre Kosztolányi szerint nem lehetett volna kényszerítem az embereket, mert ez nem egyezik az emberi természettel, míg a háború igen. Ez azonban hármónk kezébe van letéve, és vele együtt az Élet és Létezés sorsa is: az írók, a nevelők és az anyák kezébe.

Ha az eddigi háborúk történetét és egyáltalában a világtörténelmet nem úgy írták volna meg, hogy minden véres sebre, amit a háború ejtett, a dicsőség, hősiesség flastromát ragasztották, hanem feltárták volna ezeket a sebeket, mint a Tolsztojok tették és ha ezeknek a szava épp oly hangos lenne, mint a háborút dicsőítők szava, ha az Élet többi, ehhez képest tényleg kis problémáinak megírása eltörpülne e probléma megírásának fontossága mellett, ha író és kiadó felfigyelne az idők szavára és aki csak átérzi, erről írna és aki csak szenvedett alatta, erről olvasna és olvastatna gyermekeivel: akkor könnyebb volna a háború ellen küzdeni.

Mert akiknek a háborúra szükségük van, azok csinálnak hősöket a mártirokból és azok gyártják a háborút magasztaló könyveket. Azok használják fel céljuk érdekében a könyvön kívül a játékot, az iskolát, sőt az anyai szívet is. Azt várjuk hát a magyar íróktól: írjanak háborúellenes ifjúsági könyveket, nem véresszájút, csak olyat, ami a szívhez szól és ami felejthetetlen.