Dtum
Login with Facebookk
1937 | Március

Írók a tömeg előtt

(Napló jegyzet.) A tömeg megtöltötte a Múzeum előterét, sőt a vasrácson kívül, az ucca járdáján is álltak néhányan. A hallgatóság nagyrésze diák volt, egységes kék-barna-zöld foltokban virítottak itt is, ott is a bajtársi egyesületek sipkái. Mikor a hangszóró a himnuszt harsogta, az Arany János-szobortól balra a tömegben vagy negyvenen-ötvenen jobbjukat feszesen előre, a levegőbe nyujtották s így tartották, amíg csak a dal véget nem ért.

 

Mindezt jól láthattam, mert fentálltam a lépcsőt szegélyező keskeny kőfalon, mely föntről sokkal magasabb, mint ahogy lentről gondolná az ember; ott, ahonnan annak idején Petőfi szavalt és Vasvári szónokolt. Most értettem meg, hogy a régi metszeteken miért látni mögöttük vagy mellettük mindig egy-két embert; egy magukban a szűk, lapos kiugrón könnyen szédület, mélységiszony foghatta volna el őket.

 

Ettől engem jobbról-balról egy-egy véletlenül mellémkerült rendőrtiszt óvott. "A nép nevében" című aktuális vers sorait forgattam fejemben; a rendezőség azonban nem tudta idejekorán bejelenteni a verset s így, örömömre, nem kellett elmondanom; a szerepléssel járó izgalom és viszolygás nélkül élvezhettem az ünnepélyt. Mikor Zilahy megszólalt, megeredt az eső, lent esernyők nyíltak, a kép pontosan olyan volt, mint nyolcvankilenc évvel ezelőtt.

Előbb a tömeg hangulatának hullámjátékát figyeltük és kommentálgattuk Sárközivel, Szabó Lőrinccel. Egyedül a szél szabja meg e hullámjáték törvényét? Zilahy kemény szavait a hagyományos márciusi frázisokról ép oly lelkesült éljenzés fogadta, akár Féja csípős, habsburgellenes oldalvágásait vagy Kovács Imre tudósításait a nép mai helyzetéről. "Dunai konfederáció!" Dörgő taps és éljenzés volt rá a válasz.

 

"Földbirtokreform!" Jó egy percig tartott a helyeslés. "Azonnali telepítés, a parasztság és munkásság új felszabadítása!" A Múzeum csarnoka nem győzte öblögetni a tömeg csatlakozó kiáltásait. A nép fiait a kettős sorban és vigyázzban álló rendőrök képviselték, természetesen hallgatagon. A tömegben az ellenkező jelszavak is a helyeslésnek ugyanazt a viharát keltették volna? Nem hiszem.

De mindezeket a jelszavakat rendes körülmények között, vagy legalább is a munkamegosztás elvei szerint, melyek a szellemiekre is vonatkoznak, politikusoknak kellett volna hangoztatniok. Írók vállalták helyettük ezt a szerepet, - milyen hatalmas, talán végtelen az írók feladatköre - gondoltam -; a társadalom életében minden megbénuló szerv működését nekik kell átvenniök, ezt el is várják tőlük. Bizonyos vagyok benne, ha az orvostudomány valami ok miatt egyszer csődbe jutna, az emberek a gyógyítást is az íróktól követelnék s árulást kiáltanának, ha azok illetéktelennek mondanák magukat a feladatra.

 

Erre büszkék lehetünk, gondoltam, ott a gyomorforgató magosban. Egy társadalom egészséges működésére egyenes arányban lehet következtetni abból, hogy milyen mértékben engedi íróit a saját és mégiscsak sajátságos területükre. Nálunk még az inségtelepek házait is nekünk kellene átépítenünk. Nem egyedül engem furdal erre a lelkiismeret.


A Múzeum előtt a tömeg bizonyára elvárta az íróktól, hogy csakis az ő bajaival foglalkozzanak. Ugyanúgy tapsolt volna, ha az írók a munkás és paraszt, meg a jövendő orvos és mérnök rétegek követelései közben a maguk szakmai követeléseivel is előállanak? Mit is követelhettek volna, reálisat, manapság is megvalósíthatót? - gondoltam, mert én is mértékletesen, bölcsen vagyok haladó.

 

Legtöbb írásomat ugyanolyan szorongással adom ki a kezemből, mint amilyen akkor elfogott, mikor azt hittem, szerepelnem kell. A magyar sajtótörvény szerint a magyar író mindent megírhat, kiadhat; aztán várhatja otthon, szűkölve, hogy mikor nyúl utána a büntető törvény, melynek pontos rendelkezéseivel talán egy ügyvéd mindig tisztában lehet, de egy író nehezen s kiváltkép írásközben, az ihlet annyit magasztosított perceiben nem.

 

Ez, ez a tájékozatlanság, ez az örök zsombékonjárás az oka az úgynevezett "öncenzúrának", annak, hogy az író szinte léptenként tapogatja ki lábával, hogy meddig haladhat (sokan, én is, ebben igazi művészetet mutattak). Ez az oka, hogy a magyar író gyakran háromszorta óvatosabb, mint ahogy a helyzet követelné, a humort taglaló könyvek amaz iskolapéldáját mutatva az utókornak, mikor a törpe földig hajol a diadalív alatt, hogy fejét bele ne verje a boltozatba.

 

Mennyivel jobb, emberibb dolguk volt Petőfiéknek! Írtak, amit akartak s Reseta bácsi, a cenzor szépen kihagyatta a veszélyes részeket, anélkül, hogy azokért lecsukatta volna őket. Cenzúra most csak akkor van, amikor már eljárás és könyvelkobzás. Tanulmányozni kellene azokat a 48 előtti sajtóviszonyokat, gondoltam, már az ünnepély végén, a történelmi lépcsőn lefelé jövet, szakszerűen az írók esetleges szakmai követelni valóin tűnődve.

Mi kiállunk a népért; mikor fog kiállni a nép miértünk? Nyilván, mikor érdekeink azonosak lesznek az övéivel. Ez nem azt jelenti, hogy a "tömeget" szolgáljuk, nem azt, hogy az irodalom nagy eszményeiről lemondjunk. Ellenkezőleg, azt, hogy ezeket az eszményeket szolgáljuk, kitartóan, megalkuvás nélkül, egymás mellett, szédülés nélkül, mint Petőfiék.

 

Illyés Gyula

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98