Magyar Kórusművek kiadása

"... nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk..." A két hangon megszólaló ének útja a nagy Harmóniáig: előszavának e pár mondatában így foglalja össze maga Kodály új művének tartalmát. Hogy a két szerény szólam mennyire "nagy Harmónia" maga is, bizonyítja a 60 kis bicinium művészi értéke, hogy milyen hosszú az út idáig, bizonyítja pedagógiai jelességük. A nagy mesterek örök pedagógiai hajlamával buzog ez a kedves, szépkülsejű füzetecske.

Kodály pedagógiai magatartásában van valami a felesége számára "Clavier-büchlein"Ą-t összeállító Bach játékos és komoly intimitásából, mesteri fölényből és szerelmes kiszolgáltatottságból egyszerre. Kodály egy közösség számára dolgozik, melynek mestere és rajongója egyszemélyben. Mi ez a közösség? Mezítlábas kispajtások, galántai népiskola, az épülő magyar jövő. Micsoda a Kodály pedagógiájának a lényege? A fordulópont, két hang egyszeri megszólalása. Az a gyönyörűség és bölcsesség, amit két külön világtájon egyszerre megszólaló hang harmonikus társulása jelent.

Talán, mikor a középkor elején először történt meg az, hogy az éneklő hang mellett megszólalt a második, mikor a párizsi, korai mesterek, egy Leoninus, vagy Perotinus munkáiban valami megilletődött, komoly és boldog csodálkozással bámult egymásra két férfiarc az első összhang szenzációjában: akkor volt ennyire közösségi, nemzeti, világfunkció a kétszólamúság. Kodály kétszólamúsága: a társulás mithosza. Két hang, két gyönyörű magyar gyermekhang forog egymás körül, egymás bolygójaként, minden fordulatban, minden helyzetben megbámulva és megvidítva egymást, kölcsönös ismerkedésben, tágszemű tanulásban, zenében és forró ölelésben.