A balkezesség nem rossz-szokás vagy helytelen nevelés eredménye, hanem természeti adottság, amelyet születése pillanatában hoz magival a csecsemő. Hét hónapig semmit sem árul el ebből a születési titokból, egyformán használja mind a két kezecskéjét; hol a jobb-, hol meg a balöklöcskéjét szorítja a szájához, a játékszerek után is felváltva nyúl hol a jobb-, hol pedig a balkezével.

A csecsemők 75 %-ával később sincs baj, mert jobbkezeseknek születtek, de 25%-a kezdi előszeretettel a balkezét használni - a szülők alapos megrökönyödésére. A fiatal anya előbb csak rossz-szokásnak gondolja és napjában többször is rászól a gyermekre:
- A csecsés kezedet használd, ne ezt a csúnyát, - csakhogy akkor már régen eldőlt hogy a gyerek balkezes. Úgy született: baloldalasnak.

Ez a biológiai probléma összefügg a „jobb” és a „bal” fogalmával. Az ember szóval nem tudja testén a jobb- vagy baloldalt megjelölni, csak mutatni tudja. A jobb és bal megkülönböztetése ugyanis tisztán érzés dolga, ez az érzés azonban nem minden embernél egyforma élességű. A nagytöbbség mindenesetre határozottan érzi a kettő közötti különbséget, de egy töredék értetlenül áll a kérdéssel szemben, mint ahogy a színvak sem tud a kék és a piros szín között különbséget tenni. Gondoljunk csak a régi újonckiképzésre, amikor a regruták lábára széna- és szalmacsomókat kötöttek és azokkal szoktatták rá az újoncokat, hogy melyik lábukat érezzék jobbnak és melyiket balnak. A gyermek csak a hatodik évében eszmél rá a jobb- és a baloldal másféleségére, tehát elég jókor, hogy a nevelés korrigálhassa a természeti adottságot.

A szülő rendszerint nem nyugszik bele, hogy gyermeke balkezes legyen. A balkezes ember élete csupa küzdelem és kényelmetlenség, mert életünk jobbkezességre van berendezve. Arra törekszik tehát, hogy a szervezet lényegében rejlő tulajdonságot áthangolja és a balkezesből jobbkezest neveljen. A feladat eléggé gyakori, mert bizonyos megfigyelések azt mutatják, hogy az új-szülöttek egynegyedrésze balkezesnek jön a világra; a nevelés és a környezet hatása csak később hangolja át jobbkezességre. Azt is megfigyelték, hogy a gyermekkorban több a balkezes, mint később. Az iskolai nevelés megkezdésével csökkenni kezd, majd ismét szaporodik az iskola elvégeztével, vagyis a nagyobb önállóság beálltával. Nagyátlagban a férfiak 6 % -a és a nők 3 % -a balkezes.

Mit tehetünk a jókor felismert balkezesség ellen? Sokat, mert neveléssel és a külvilág áthangoló hatásaival elérhetjük, hogy az eredeti balkezesség majdnem teljesen eltűnik és csak tudományos vizsgálattal mutatható ki. Igy például a kenyérvágás, a fonálbefűzés, a varrás, a cipőtisztítás, a kődobás, az ostorpattintás, a kártyakeverés, a kártyakijátszás elárulja az eredetileg balkezes embert, ha áthangoltságában már túlnyomóan a jobb kezét használja is. Mások szerint a tapsolás és a kezek dörzsölése az áruló. A tapsoló ember mindig a vezető kézzel üti az aránylag mozdulatlan másikat, tehát a jobbkezes a jobbkezével, a balkezes a balkezével csapja az ellenkező kezet.

A balkezes gyermek nevelésére tehát különös gondot kell fordítanunk, a születési hibát valóban át is lehet hangolni, de vigyáznunk kell. Sok esetben a természet ellenáll: dadogás, kancsalítás, általános ügyetlenség jár az áthangolás nyomában: ilyenkor a kísérletezést abba kell hagyni és meg kell engedni, hogy a gyermek a maga módján használja a kezét. Nehány esetben a gyermek így is kénytelen a jobbkezesekhez igazodni (például a zongorázásnál), de egyébként csak használja nyugodtan a balkezét.

Ne higyjük, hogy az „oldalasság” csak a kéznél jelentkezik, kiterjed az a test többi részére is, mert a mozgás összes szervei másként működnek a jobbkezes, mint a balkezes embernél. A legtöbb ember jobblábas. A jobblábbal lendül előre, ezzel rúgja félre, ha útjába kerül valami, ezzel ugrik, ezzel kezeli az autónál a pedált. A vizsgálatok szerint a jobbkezesek majdnem száz százalékig jobblábasak is, viszont a balkezesek közül csak 75% ballábas. Érdekes, hogy a balkezesek áthangolása nyomot hagy az egész szervezetben, így a láb használatban is - ami azzal magyarázható, hogy ezek a változások a központi idegrendszerben zajlanak le.

Ugyanígy vagyunk a szemmel is. Az emberek kétharmada jobbszemes (a jobbszem a vezető szerv), majdnem egyharmad része bal szemes, csak egy kis töredék tudja mind a két szemét egyformán használni. A legtöbb ember, ha egy-szemmel akar valamit megvizsgálni, a balszemét zárja le; ez a jelenség összefügg az arcfelek különbözőségével. Mert az arc jobb- és balfele sem egyforma; ebből magyarázható, hogy senki sincs a fényképével vagy a róla készült portréval megelégedve. Idegenszerűnek tartja; ami érthető, mert valamennyien csak a tükörből ismerjük tulajdon arcunkat, a tükör pedig fordítva mutatja a valóságot.

Nagyon érdekesek a központi idegrendszer vizsgálatánál elért eredmények, amelyek világosan kimutatták a központi idegrendszer két felének különbözőségét. Köztudomású, hogy a beszéd központja a bal agyféltekében fészkel; így a jobbkezes embernél ennek a bal agyféltekének minden sérülése a beszélőképesség elvesztésével jár. Ezzel szemben a balkezes egyénnél a jobb agyfélteke sérülése esetén következik be a beszélőképesség megbénulása, mert a beszéd központja nála itt van.

Az áthangolás a balkezességből a jobb-kezességbe mélyreható elváltozásokat idéz elő a központi idegrendszerben is. Az eredetileg balkezes egyénnek működő idegközpontjai a jobb agyféltekében vannak, bár a bal féltekében is fellelhetők, de csak lappangó, szunnyadó állapotban. Ha már most a jobbkezet kényszerítik vezetésre, ezzel együtt vezető-munkára serkentik a bal agyféltekében lappangó képességeket is, ami azzal jár, hogy a balláb és a balszem is átveszi vezető-szerepét. Ilyenkor megesik, hogy a szervezet megzavarodik és fellép a kancsalság, esetleg a dadogás. A világháború sérültjei számtalan esetben igazolták ezt a tudományos megállapítást. Igy például a jobbkar amputálása esetén a sérült tökéletesen megtanulta, hogy mindent a balkezével végezzen el, ezzel szemben beszédhibába esett vagy idegbajt kapott.

Nemcsak az embernél, az állatnál is megtalálható az „oldalasság”. A ló, ha vágtába megy át, ballábával ugrik el; a szarvasnak rendesen a bal agancsa az erősebb. A hím szarvas, ha viaskodik, mindig balról döf; a tehén kérődzése is balról jobbra történik. Végső konzekvenciaként: a tudomány az áthangolás mellett van, mert ez az esetek túlnyomó részében nem jár káros hatással. A született balkezesnél a jobbkéz minden komolyabb következmény nélkül átveszi a vezető-szerepet s ezzel együtt az egész szervezet átigazodik a jobboldalasságra. Az esetek elenyészően kis töredékénél azonban a szervezet ellenáll; itt a világért sem szabad erőltetni, mert egyrészt úgysem sikerül, másrészt nagyon komoly bajokkal járhat.