Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A daruval ellátott őrhajó felvonja az acélhálót
Amióta a tengeralattjáró-hajók a hadviselés szerves részévé lettek, vagyis harminc év óta, azóta a kikötők védelme még az addiginál is nehezebb, keservesebb feladattá vált. Hiszen láthatatlan ellenség ellen kell éjjel-nappal védekezni, mélyen a víz felszíne alatt. Ezért találták fel...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Marconi
Madách halhatatlan művének falaszter-jelenlétében tudós, vizsgálja a gyermekek koponyáját s így próbálja megállapítani, mire viszik majd az életben. Hanem, sajnos, ilyen megállapítások csak a képzelet világában...
A szivattyútelep
A települést - legyen bár emberi vagy állati - ősidők óta az ivóvíz határozta meg, ámbár a mult nem egy esettel szolgál, amikor éppen vízben szűkölködő helyen jöttek létre fontos települések. Kétségtelen, hogy ezeket...
Török előkelőség háza
A népet még a legvéresebb eszközökkel sem lehet hosszasan igában tartani, ha megérett a szabadságra. A törökök ugyan még nyakig benne éltek a hűbériségben; helyettük azonban Európa gondoskodott arról, hogy a reformmozgalmak...
Láthatatlan hullámok
„Uraim, most meg fogják látni, hogy nem látnak semmit” - mondotta a szórakozott professzor egyik előadásán. Tulajdonképpen igaza volt, mert sok minden van, amit fizikailag nem látunk s mégis azt mondjuk,...
A szabadsugár, vagy Zuppringer-féle német tanulmányú turbina kanalas turbinakereke
Nemrég halt meg Svájcban Stodola Aurél, a gőzgépek világhírű magyar kutatója. Az öregúr nyolcvanhárom esztendős volt; de még ebben az élemedett korban is aktív professzora a zürichi egyetemnek. Nevét a világ technikusai...
Lappok pulkája
A háború minden emberből hovatovább földrajztudóst képez, s az apák úgyszólván nagyobb érdeklődéssel böngészik az atlaszokat, mint az éppen iskolába járó fiacskáik. Van Észak-Európának egy mostohagyermeke, a lapp,...
Üvegből készült bútorok
A mindennapi használati tárgyak gyártásában az üveg ma már nélkülözhetetlen nyersanyagnak számít. Szinte el nem tudjuk képzelni, hogy évszázadokkal ezelőtt az üvegtárgyak valóságos értéktárgyaknak számítottak....
Cikk-ajánló
Az új német búvárkészülék Az új német búvárkészülék
A közönséges búvárok fémsisakkal szövetruhában nem szállhatnak nagy...
A tudomány olaszországi vívmányai A tudomány olaszországi vívmányai
A tudománynak a világ minden táján vannak művelői. Minden nemzet...
Az átlátszó ember Az átlátszó ember
Az átlátszó ember: ez az utolsó esztendők nagy szenzációja a...
A felébredt Törökország, a véreskezű Nagyúr A felébredt Törökország, a véreskezű Nagyúr
Birodalmában senki sem bizonyos az élete felől, de a rettegők között...
Víztartályok az Atlanti-óceán partján Víztartályok az Atlanti-óceán partján
A németek áttörhetetlen betonerődítményeket építettek bámulatosan...
Korszerűtlen a vizellátás! Korszerűtlen a vizellátás!
Az ország nagyrészének a vízellátása még ma sem felel meg a...
Az emberi test láthatatlan sugarai Az emberi test láthatatlan sugarai
A rejtélyes kísérlet a következő: Egy jól megvilágított szobában ül a...
Flották és hadihajók 1 Flották és hadihajók 1
A világhatalmakat nagyokká elsősorban kedvező földrajzi fekvésük,...
Ágyumodell üvegből Ágyumodell üvegből
Az ipar terén általában véve az ugynevezett müremekek szorosan véve...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98