Dtum
Login with Facebookk
1946 | Szeptember

A párisi konferencia legújabb eseményeiről

Páris, szeptember 22.
Párisban egész csomó fontos kérdésen következett be válságos fordulat a hét végére. Vasárnap délelőtt a békeértekezlet köreiben még a magyar kérdésben is némi eltolódásról beszélnek. Ennek alapja az, hogy szombaton este, amikor a magyar bizottság a pozsonyi hídfő kérdését tárgyalta, Magyarország képviselője azzal vádolta Csehszlovákiát, hogy a pozsonyi hídfőre irányuló cseh követelésnek egy nyilvánosságra nem hozott oka van. A csehszlovákiai magatartás szemmel láthatóan alá is támasztja ezt a magyar érvet – állapítják meg olyan körökben, amelyek eddig nem voltak nagyon barátságosak Magyarország irányában.


A békekonferencia érdeklődésének középpontjában egyébként a trieszti kérdés áll. Ebben a kérdésben az olasz békedelegációban belső hasadás veszélye fenyeget. A delegáció egy része azon az állásponton van, hogy ha kétoldalú megegyezést köt Olaszország Jugoszláviával, akkor annak minden olasz-jugoszláv kérdést fel kell ölelnie. Ezzel szemben Recle nagykövet, aki a kommunista pártot képviseli, hajlandó az olasz-jugoszláv tárgyalást kizárólag a trieszti alkotmány kérdésére korlátozni.


S hogy még nagyobb legyen a bonyodalom, Olaszország és Jugoszlávia mellett most egy harmadik tényező is beleszól a vitába, maga Trieszt. Egy párt, amely állítólag a város lakosságának többségét képviseli, javaslatot terjesztett a nagyhatalmak elé. E szerint ne válasszák külön Triesztet a körülötte szabad zónától, hanem alakítsanak közös föderatív államot és adjanak neki a svájcihoz hasonló alkotmányt. A javaslat szerint adjanak Triesztnek közvetlen útvonalat Bécs, Prága és Budapest felé.


A Trieszt körüli válság oly súlyos, hogy Párisban azt mondják: Bevin külügyminiszter is azért jött vissza oly váratlanul Londonból Párisba, hogy itt Byrnes külügyminiszterrel tárgyaljon arról, hogy milyen kiutat lehetne találni a trieszti zsákutcából.


Párisba érkezett hír szerint a Fehér Házban közölték a sajtóval: Nem felel meg a valóságnak az a hír, hogy Truman közvetlen tárgyalásokat óhajtana folytatni Sztálinnal abban az esetben, ha Párisban nem sikerülne békét kötni.


Márjáss Viktor

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98