Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1930 | November

A jó tündér Molnár Ferenc vígjátéka a Vígszínházban

Már a Játék a kastélyban könnyű komédiájában, még inkább az Egy, kettő, három-ban s ennél is inkább idei új darabjában Molnár Ferenc eljutott addig a pontig, ahol már abszolút színházat csinál. A szöveg magában, a színház hozzáadásai nélkül csak fél-életet él, alig több, mint keret, melyet a színpadi előadásnak kell egésszé tenni, kiteljesíteni, megtölteni élettel és tartalommal. Az író legfőbb feladatának azt tartja, hogy alkalmat és módot adjon egy hatásos és érdekes színpadi előadásra, keretet a színészek játékára, elegáns vagy mulatságos képeket a rendezés fogásaira.

 

Minden, ami a színpadon van, együtt játszik a színészekkel, a fényesen megterített asztal, a poharakban a pezsgő, a színésznők ruhái, az egyik szereplő szakálla, a másik szereplő pénze, az ügyvédi iroda bútorai, a ceruzahegyezőgép, - az összes kellékek mind valamiféle színpadi hatásra vannak elgondolva. E kellékek közé tartozik a mese, éppen annyi a meséből, hogy az előadásnak legyen valami értelme, éppen annyi az életfilozófiából, hogy legyen egészen súlytalan, annyi elmésség és ötlet, hogy a közönséget állandó derültségben tartsa.

 

A realitás egyáltalán nem fontos. Molnár tudja, hogy a színpadon nem realitás kell, hanem annak illuzórikus képe. Semmi sem valóság, minden csak játék, az író játéka a saját képzeletével, a színészek játéka egymással és a saját szerepükkel, a színpad játéka a nézőtérrel. Abszolút pontossággal összehangolt játék, minden szava, mozdulata ki van számítva és minden úgy megcsinálva, mintha magától menne. A legmagasabb tökélességre fokozott illuzionizmus.

A technika olyan egyszerű, hogy már alig érzik technikának. Molnárnak a színpad már nem probléma, nem leküzdendő akadály, hanem egyszerűen anyanyelv, amelyen beszélni nem jelent nehézséget. Ez a könnyűség, ez a végső egyszerűség már a legnagyobb raffinéria. Azzá teszi a tudatossága, a minden hájakkal megkentsége. Olyan, mint a divatkirálynő egyetlen darab szövetből szabott, hallatlan eleganciájú ruhája. Az teszi elegánssá, aki viseli.

Minden alak és minden jelenet arra való, hogy játsszák, csak a színpadi játékban valósul meg. A példátlanul egyszerű jelenetek és helyzetek alatt példátlanul komplikált játékfeladatok vannak. A naivának egy mozijegyszedő kisasszonyt kell játszani, aki udvarlója előtt úriasszonyt játszik. Dupla játék: az egyik az udvarlónak szól, a másik a nézőtérnek s a kettőnek egy vonalban kell lenni, hogy a nézőtér folyton az affektáló, szerepet játszó mozi-lányt lássa, az udvarló az úri hölgyet. Az udvarlónak nem szabad igazi úriembernek lenni, úrrá mázolt parvenűnek kell lennie, mert különben észrevenné, kivel van dolga. (Ezt Gaál Franciska és Góth nem csinálják egész kielégítően, az egyik nagyon is mutatja az affektálást, a másik nem érezteti elég folytonosan a parvenűt.)

 

De a kis mozi-lánynak ezenfelül még jó lánynak is kell lennie, aki szeretné eladni magát, de nincs hozzá tehetsége, nem született kokottnak, szentimentális kispolgári lélek, szentimentális, kispolgári álmokkal. Kis buta ösztön-lény, aki akkor csinál szamárságot, mikor gondolkozik, szerencsére ritkán gondolkozik. Furcsa kis bolond idealizmus van benne, jó tündér akar lenni, boldoggá akar tenni valakit, ha más nincs, hát a szakállas, szegény ügyvédet, akinek nevét találomra kapta ki a telefonkönyvből. (Ez egy olyan játékos trouvaille, amilyen Molnár majd minden darabjában akad.

 

A jóság komikuma különben is gyakran ismétlődő témája.) Aztán újabb furcsán komplikált helyzet: a szakállas ügyvéd - a nagy buta szakálla szinte külön szereplő, ki kellene nyomtatni a színlapra - ostoba fráter tisztesség-smokk, a leánynak kell őt hosszasan, nehezen kapacitálni, hogy fogadja el a vagyont jelentő ügyvédi megbízást, amely a leány hazugsága révén hull az ölébe az amerikai tröszt-elnök kezéből. A legtisztábban színpadi helyzet ez, fejtetőre van állítva és mégis szilárdan áll meg a színpadon.

 

A legteljesebb lehetőséget adja vicces szavakra, mozdulatokra, - maga is egy csattanós vicc. Aztán a kifejlés: a lány nem bírja odaadni a kikötött bért, önmagát, a tröszt-elnök helyett inkább a főpincérrel tölti az éjszakát, mert nem tud olyan férfival, aki nem tetszik neki, az ügyvéd elesik a búsás megbízástól, vége a gazdagság álmának, vissza kell adni még diákkori vágyainak tárgyát, a finom ceruzahegyező gépet is - és egy utolsót, bánatosat hegyez rajta, mikor a függöny összecsapódik.

És ekkor Molnár elárulja magát. Eddig úgy látszik, csak a színpaddal játszik, a nézőtér számára. Most aztán elárulja, hogy épúgy játszik a nézőtérrel is. Ahogy a régi regényírók ki szokták elégíteni az olvasó kiváncsiságát, hogy mi lesz a sorsa a különböző szereplőknek a regény után, - ő is egy utóiratot függeszt a darabhoz, amelyben megmutatja, mi lesz szereplőivel tíz év mulva.

 

A darab azzal végződik, hogy a jó tündér a főpincér menyasszonya. Az utóirat egy kicsit tréfál velünk, egy-egy pillanatra beugrat abba a hitbe, hogy a jó tündér a sorban egymásután belépő férfiak mindegyikének a felesége, míg a végén kiderül, hogy az államtitkár felesége, akit az első felvonásban részeg gorombáskodása miatt kikergetett a szeparéból.

 

Hogy lett az, mért lett az, arról szó sem esik, az író ránk hagyja, hogy képzeljük, ahogy akarjuk. A dolgok a valóságban máskép folynak le, mint a színpadon, - ezt akarta megmondani az író? Arra akart figyelmeztetni, hogy ami három felvonásban történt, az csak színpad volt, játék és nem élet? Egy fokozott happy-endet akart, hogy egy kicsit kifigurázza a nézőtér happy-end-vágyát? Ez az utóirat egy elmés grimasz, melyet az író a nézőtér felé csinál.

A játék a legmulatságosabb ott, ahol Hegedüs Gyula, az ügyvéd és Gaál Franciska, a tündér közötti párosjelenetek folynak. Az író itt úgy szervirozza a vicceket, mint a tenniszlabdákat, minden mondat egy vicc, mindegyik elcsattan, a nézőtér egy nevetés. A helyzet mindig a felelőtlen bohóskodás határán jár, de a határon belül marad. Molnár Ferenc képzetkapcsoló szeszélye itt orgiát ül s a két szereplő minden viccet kihasznál. Gombaszögi Ella, Rajnai Gábor, Hajmássy Miklós - mindegyik alak egy színpadi ötlet - minden pillanatukban kifogástalanul szolgálják a darab viccelő kedvét. Az előadás él, amíg játsszák, de egy perccel sem tovább. Az ilyen csupa-színpad játéknak ez a természetes sorsa.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Apróságok Apróságok
Mussolini unokahuga, Giovanna kisasszony fascista jelmezben...
Elkobzott ujság Elkobzott ujság
A budapesti ügyészség a „Nap” czímű napilap augusztus...
Rövidek Rövidek
A cionista-kongersszuson ma elsőnek Pick professzor tett jelentést a...
Nemzetközi fényképkiállítás Nemzetközi fényképkiállítás
A Magyar Amateurfényképészek Országos Szövetsége a Műcsarnokban a...
Hungária – Szeged FC 4:1 (3:0) Hungária – Szeged FC 4:1 (3:0)
A halottak napja előtti óriási temetői forgalom és a Hungária úti...
Ady Endre: A rabbiság sorsa Ady Endre: A rabbiság sorsa
Pétere is ennen-magamnak Kakas-szó szólhat már ezerszer, ...
A KOPPANÓ-JÁTÉK. A KOPPANÓ-JÁTÉK.
A koppanó voltaképen czéldobó játék, mely nem veszélyes s melyet...
Merénylet az orosz miniszterelnök ellen Merénylet az orosz miniszterelnök ellen
Az orosz forradalmárok, a kik egyetlen napot sem engednek elmulni...
Rapid - FTC 3:1 (1:1) Rapid - FTC 3:1 (1:1)
A vasárnapi szürke futballprogramból a bécsi és a budapesti...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98