Dtum
Login with Facebookk
1933 | Március

Móricz Zsigmond - Ady Endre napja

Elmondom az Ady Endrével való együttlétem perceit. Próbálom érinteni legerősebb emlékeimet, könnyű szárnnyal, mint fecske a vizet.
A mult század utolsó évében 1899-ben beiratkoztam Debrecenben a theologiára. Kényszerű cselekedet volt, szegények voltak a szüleim s rokonaim, nem tudtak segélyezni s így nem volt más mentség csak a háromszázados uzus, debreceni theologus lenni.

Mikor felmentem a dékánhoz, aki fekete szakállas, kegyes és okos és jó ember volt, azt mondta:
- Édes barátom, maga nem soká marad nálunk ... Mert aki beiratkozni ilyen világos ruhában jön, azt nem a szíve hozza a theologiára ... Hallottam, hogy maga költészettel szeret foglalkozni: megvallom én is szívesebben írnék szonetteket, de az élet mást parancsol...

Szívembe zártam a derék öreg urat, akinek a "költészettel való foglalkozás" a szonettírás, s lementem beiratkozás után a kollégium elé, ahol a szép őszi napfényben billegtek az ifjú kollégák, várván a nehéz kollégiumi jövőt. Egyszer csak hevesen megszólal valaki:

- Ez Ady Endre.
Nem hallottam még ezt a nevet, de oly súlyosan s titokzatosan volt mondva, hogy sietve odanéztem. S egy erős, fekete fiút láttam, kissé feltünően széles kalapban s nagygalléros köpenyben, amint éppen tovább ment s eltünt a kollégium sarkán.
- Ki az?
- Az új Petőfi.

Megdöbbentem. Fájó irigységgel néztem újra a helyre, ahol már nem volt ott. Megelőztek? ... - gondoltam magamban.
Aztán négy további évig nem hallottam hírét s nevét.

Akkor történt, hogy egy szatmármegyei kis faluban egy esperesnél voltam, nagy társaság közben s úgy éjfél után hazajött a lumpolásból a papék nagyváradi jogász fia; teljesen el volt ázva, szép nagyszemű szőke fiú volt s ez a fiú leborult a szobájában, ahova úgy cipelték be, leborult a földre s a pokróc csücskét csókolgatta s részeg szavakat mondott:

- Prófétám, istenem, Ady Endrém, ne haragudj rám ... Imádlak, ez az egész ország egy dög, egy temető, sár, te vagy az isten, te fogsz megváltani bennünket.

Tisztán felvillant előttem a négy év előtt egy pillanatra hallott hang, hogy "az új Petőfi" s megdöbbentett: ime, valahol a mélyben, a titokban ez a költő érik és híveket és hivőket szerez s én el kallódom, névtelenül s jeltelenül ...

További három-négy év múlva ujságíró voltam Budapesten, az Az Ujság szerkesztőségében. S vasárnaponként mikor kaszinózni bejártunk, egyik költő ujságíró társunk, a Holt vizek költője, felvesz egy lapot, egy Budapesti Naplót az asztalról s a tárcában mutat nekem néhány verset: feltünő betűkkel voltak szedve, rikító betűkkel s Ady Endre ... Valami szeretetteljes, de mégis támadó megjegyzést tett rá ... A verset elolvastam ... Ép az a vers volt, hogy:

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott, vagy fütyörészett.

Rémület ütött belém s gondolkozva mentem el: mintha én írtam volna. S ekkor már el volt döntve, hogy én nem tudok verset írni.


Újabb három év mulva egy nyári estén azt mondja Osvát Ernő:

- Adyról magának is írnia kell, barátom.
Már akkor nekem is kinyilt az ég, 1909 volt, megjelent az első novellám a Hét krajcár, s attól a perctől kezdve kész volt az író életem. Megszurt s megsértett, hogy be akarnak fogni.
- Nem írok.
- Miért?
- Nem ismerem.

- Holnap reggelre már megismerheti.
- Nincs meg a könyve.
- Bemegy a legelső könyvkereskedésbe s megveszi.
Ránéztem.
- Jó, de csak akkor irok róla s csak azt amit érzek ...
- Azt remélem is, - mondta Osvát s elváltunk.

A Franklin előtt mentem haza, még nyitva volt, bementem s megvettem a Vér és aranyt, aztán gyalog hazáig.
A Kálvin téren belenyitottam a könyvbe s ezt olvastam:

Én meghalok, eressz el:
Itt hagylak egy kigyult kereszttel,
Mint Krisztus távozom.

Megcsókolom az állad,
Melled és két szent puha vállad
S rajtad ég a kereszt.

Leejtettem a könyvet, oly formás tökéletesség volt s valami erotikus hőség csapott meg.
A szemközti oldalon ez a strófa volt:

Óh esti szellő
Libegtesd vígan
Bizsergő testét a
Csufolt vezérnek,
Léda pompás karjain.

Borzongott a bőröm.
A hosszú üllei útnak a végén laktam. Félkönyvet végig olvastam hazáig s teljesen ittasan, mámorosan s felgyulladva értem haza.
Másnap reggelre megírtam a cikkemet, amely meg is jelent a Nyugatban, benne van ez a mámoros odaadás és öröm és szédület.

Akkor nyáron Borosznón nyaraltunk, egy kis zólyommegyei fürdőben, ott írtam meg a Sári bírót s ott kaptam első novellás könyvemnek a Hét krajcárnak az első példányát s reá az első kritikát, amit Ady írt. A boldog láz napjai voltak.

Erős ősz volt, mikor telefonáltak a Nyugattól, hogy Ady Pesten van s délután hatkor bent lesz a Bristolban. Mint egy szerelmes, olyan izgalmam volt az első találkozás előtt.

Az nagyon szép sarok ott a Duna partján, szemben a budai Vár üres buborék-palotájával, abban az időben ott szokott nyüzsögni a fiatal irodalom, kedves meleg emlék, valami nagy lendület volt s nagy várakozás a levegőben, mintha az Idők pezsegnének.

Mikor odamentem, már sokan voltak együtt; Ady még nem jött. Egyszer csak egy elég magas, elég nehézkes mozdulatú fekete fiú fordul be, nagyon elegáns volt s előrehajolva oly furcsán, bizonytalanul, mintha félig álmodnék ...

Elibe léptem, ő is megismert, nem mutatkoztunk be, összeborultunk. Soha senki úgy nem tudott kezet fogni, mint ő. Két kézzel megragadta, nagy puha kezei voltak s beölelte az embert s óriási nagy szemeit tágra nyitotta s beitta akit ölelt s széles és nem szép, de puha szája hang nélkül nyilt meg s szinte lenyelte a szeretettől az újonjöttet.

Egy pakli arcképet adtak elébe, leült s mindjárt dedikálni kezdte, a Nyugat megjelent számában levő arcképének reprodukciói voltak. A tollat furcsán fogta s furcsán írt, mint aki csak kevés sort, s azt is rövidet szokott írni ...


Valami különös levegő volt körülötte: mindenki belerohant s mindenki mindent tudott róla. Tudták, hogy honnan jön, kivel volt, hol vacsorázott tegnap, mikor érkezett meg Kolozsvárról, csupa ilyen apró életdologról volt szó s mégis az egész ember azt a benyomást tette, mintha sugározna belőle valami ...

Másnap délelőtt felmentem a Nyugat szerkesztőségébe. Ady már ott volt. Újra mint az előbbi napon, adta a kezét s úgy nézett rám, mint egy szerelmes. Aztán a gyomrára szorította a kezét s nyögött.
- Nagyon beteg vagyok - mondta s kedvetlen volt, nyögött, nyöszörgött, a halálról mondott kis szavakat s egyszer csak röhögni kezdett:

- Az ő vad egészségével ... - szólt s rám nézett -, ez már nem normális: az ilyen egészség ... Egy betegsége van, az hogy túlegészséges ... Támadott, de a támadásában valami testvéri szeretet volt s aztán újra magára maradt, verejtékezett és nyöszörgött ...
Mindkét alkalommal elfeledtem őt meghívni hozzánk. S oly szerelmes lettem bele, hogy minél előbb s minél hamarább haza akartam vinni a családba.

Pár nap mulva elmentem hozzá a szállodájába, a Meteor nevű hotelben lakott, mely a New York kávéházzal szemben volt. Ahogy a nevét mondtam, a portás hallatlan előzékenységgel magyarázta, hogy hol lakik, hogy lelem meg.
- Ady úr, Ady úr ... - mondta egy-két szolga s boy s egyik már szaladt is velem, hogy a szobáját megmutassa.

Ahogy benyitottam hozzá, az ágyban feküdt s mikor meglátott, a szeme szája tágra nyilt s szinte hangtalanul mondott valami kedveset. Két fiatal nő volt nála, akikre ránevetett s bemutatott.

A nők nem tudom kik voltak, de nagyon gyakorlottak voltak a vele való bánásban. Úri családból valók voltak, náluk volt előző este Ady s feljöttek hozzá. Megigazították a párnáját, mintha beteg volna; a paplanon harminc ujság, napilap szétdúlva; közben egy hatalmas vizespoharat vettem észre az éjjeli szekrényen, rémülettel néztem, mi az abban: orvosság?

Ady fogta a poharat beszélgetés közben s ivott. Sör volt. Három-négy palack üresen az ágy előtt.
Délelőtt féltizenkettőkor. A vacsoráról beszéltek, hogy milyen volt a hal, a tartármártás és ilyen részleteket s valami pletykát s nagyon jól mulattak hármasban, mindenki idegesen kacagott s Ady is úgy nevetett, hogy a könnyei hullottak.

Akkor jött a borbély. A nők elmentek. Engem nem engedett, maradjak, maradjak, bejött a szobalány, hozta a frissen vasalt ruháját s új inget új gallérral, új nyakkendővel. Néztem, hol a régi? ... - Te sohase mosatsz? Nevetett. - Hét ... elviszik ezek ... elviszik ...

Nem tudtam ki s hova viszi? mosatni? vagy csak úgy elviszik? ... Nagyon fájt a szívem. Úgy éreztem, hogy ez a szegény ember ki van fosztva, le van igázva, el van marcangolva. Az élet szétszedi. Beleült egy székbe s a borbély hozzá fogott őt borotválni. Vastag kemény szakálla volt s igen lágy, hosszú, csaknem fekete haja.

Ahogy a haját a borbély fehér kendővel s a fejét szigorúan feszesen hátrakötötte s ahogy ott ült, teljesen ellankadva, s a szemei bágyadtan s bánatosan, olyan megható, oly szomorú s szívfacsaró volt. Intett a borbélynak, s az odaadta a poharat s ő kiitta ami még benne volt ...

Nem hívtam meg, így nem lehetett megmutatni. Úgy megijedtem, hogy mikor elmentem tőle, mély bánatban és rémületben mentem, mentem s azt hittem, vége ennek a szegénynek ... Nem is képzeltem, hogy szószerint igazat írtam, mikor versei alapján azt írtam róla, hogy Ťelissza előlünk a borunkat.ť Délelőtt féltizenkettőkor ...

Hónapokig nem mentem arra, amerre ő járt. Akkor megint elfogott valami kimondhatatlan vágy utána s felkerestem őt a szokott tanyáján egy este, a "Három holló"-ban.

Ez egy rendes polgári éterem volt az Andrássy úton, valahol az Opera mellett, a Három holló nem is volt kiírva, ez csak neve volt annak a belső szobának ahol Ady s barátai szoktak étkezni. Ady ott volt s ketten vagy hárman voltak mellette, ujságírók, nem ismertem őket. Ott ült az asztalfőn, mint mámor fejedelem s azzal mulatta magát, hogy sorra mindenkit kivégzett. Újra az a fájdalom lepett meg, ami legutóbb. Akik ott voltak, eszes emberek voltak, de amíg ettek, versenyeztek egymással a kajánkodásban, megbeszélték, hogy az este hol voltak vacsora után s éjfél után még hány kávéházban ...

Mély bánatban ültem köztük, pláne jött egy raj, ujságírók s affélék, jöttek, hízelegtek, törlészkedtek s tűrték a kigunyoltatásukat boldogan, s úgy fájt a szívem.

A vizit fényesen sikerült. Elfeledkeztem róla, hogy éppen nagymosás volt, a feleségem főzött a konyhában s lángvörös lett, mikor Adyval beállítottam. Babfőzelék volt ebédre benne főtt disznóhússal, de rá való tekintettel rögtön hozatott borjúszeletet.

Bandi elmondhatatlan kedves volt. Senkit sem ismertem, aki nőkkel annyira a saját nyelvükön tudott volna beszélni. Minden nőhöz azonnal alkalmazkodott s oly kedvesen gonosz tudott lenni, gáncs és félelem nélküli lovag.

Nagyon kedves volt az egész nap, otthon volt, nem is tudott elmenni, este kilenckor érte jött a titkára, úgy hancurozott a gyerekekkel a diványon, az édesanyjáról beszélt, Lajos öccse házasságáról, pajkos gyerekemlékekről, meleg, boldog családi kör, s másnap az összes ismerősöknek elmondta, hogy a borjúszelet oly kemény volt, hogy az ő fogai ...

Aztán sokszor voltunk együtt s láttam élete kettősségét, ahogy reggel s reggeltől estig a világ minden magyar lapját hozatta, hordatta s minden személyi hírt végig vaklált benne s ahogy nagy krizantém fürtös álmokat álmodott ...

Budai korcsmában néztem, ahogy a versét írja ... Számtalan tiszta papír volt előtte s ha egy hibát csinált, nem korrigálta, hanem összegyürte s újra írta az egész verset, húsz harminc lapot is elpusztított, minden szónyi variáns egy új papirt fogyasztott ...

Egyszer csak megjelent köztünk a menyasszonyával váratlanul egy délelőtt, autó állott meg a ház előtt s jött Ady, egy édes kis óriási nagyszemű szép kis teremtéssel, modern nőcske, aki erdélyi urak vérét és a modern kultúra pezsgőjét hozta magában.


Nagyon kedves volt: annyira összeillettek, annyira kiegészítették egymást s annyira jó volt ez a vígjátéki bonyodalom ...

Szép és boldog pár év ... Beleszólt a háború s mindent elrontott. Adyt bevették Erdélyben katonának.
A két rosz lábával, a rosz gerincével, az életre nem való mindennapjaival ... Reklamációk, utánjárások, felmentés, kimentés, új sorozás, tizenhat sorozás, izgalmak, bánatok, az egész nemzetért ... versek ... betegségek rohama, áradata, özöne, jajja: az egész élet s az egész világ fájdalma ... a cassandrai jövőbelátás ... a duhaj vérmámorok idején folyton a térképen az ujja ...

Élünk? ... ugye nem élünk ...
Valakinek rosz álma ...
Lidércseregre válva:
Csak rosz álom vagyunk mink ...

Piros ősz, piros föld, piros ég ...
De a gondolatok ma: komorak ...
De a gondolatok feketék ...

Lelke egyre komorabb, elmulnak a hejjehujás önfeledt vidámságok, a betegség is nő. Már nem szeret kimenni hazulról ... kész ... Mit láthat még az életben, mit várjon, mit adjon ... egyetlen öröme:

Ifju szivekben s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerü.

S verseire azt mondják, most már aztán igazán azt mondják, hogy érthetetlenek ... Még ezzel is harcolni ... Ki értené azt meg, hogy valami máskép lásson és lelkesedjen, ahogy a vezércikkek? ...

Mikor a világ megveszett
S a minden-jók dögbe hullnak,
Tudom, hogy a legnemesebb
Szegény, hű, hivalkodó ember ...

Aztán egyszer fent voltunk náluk. Ott feküdt az ágyon, a sarokban, szemben az ablakkal. Ködös, csúnya ködös téli nap. Kint piszok és forradalom, jaj nem is tudni, hogy mult el a sok mindennap láncon lógó esztendő ... Már akkor hónapok óta nem kelt fel az ágyból, nem volt kedve fel se kelni ... Minden ujság ott volt a paplanán, emberek jöttek hozzá, akik behordták a napi pletykát ... Rosz volt a szájíze, rosz volt minden. A tőzsde, minden odaveszett ...

- Telefonáljatok ... még nem telefonáltatok ... még nem jött telefon ... semmi posta? Előveszi a pénztárcáját a párna alól s benne kotor:
- Vojnyi, eredj, hozd fel Az Estet.
- Még nem jelent meg, még csak egy óra.
- Már megjelent, eredj, várd a sarkon, az első rikkancstól kapd el.
- De nekem főzni kell, nagyságos úr.

Bandi nevet, folyton nevet, ez mind nevetve tréfába ... s alig tud beszélni.
- No csak ne beszélj: kinek van ételre szüksége, már épen eléggé jóllaktunk ... eredj az ujságért, azt kell most nézni, minket hogy esznek ... Idáig jönnek ... a Tiszáig ...
Még akkor álmodni sem mert senki arról, hogy az idők mit hoznak, megfagyottan s rémülettel néztem: az utolsó napok vívódásában is szakadatlanul az egész jövőt látja ...

Büntetem magam egy kacagásért,
Egy feledt óráért kinzom magam:
Minden, amiért illett örülnöm,
Oda van.

Három nap mulva telefonálnak, hogy szaladjak: még él.
Rohantam. A Városliget fáira nyiltak a büszke palota ablakai. Nem is tudtam hogy bevitték ...
Már nem élt.
Ott feküdt ... mereven, büszkén, csodálatosan kiegyenesedve, fölvetett fejjel, repülve a mindenségben ...

Halott volt ... Olyan volt mint egy isten. Felséges és szép, és megnyugodott és kiteljesedett és idvezült ...



Hét éve írtam, szintén évfordulón. Nem akartam kiadni, de az új költőgenerációk már annyira szeretnék bebalzsamozni s szavát Evangéliommá nevezni ki, - mert szabadulni szeretnének az élet-ténytől, a mértéktől. Legyen inkább Biblia ...

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kossuth programjáról Kossuth programjáról
A bécsi „Neues Wienes Tagblatt” budapesti jelentése...
Lauber Dezső tizedszer nyerte meg Magyarország golfbajnokságát Lauber Dezső tizedszer nyerte meg Magyarország golfbajnokságát
A golfbajnoki versenyeket vasárnap délben a Magyar Golf Club...
Az orosz belügyminiszter meggyilkolása Az orosz belügyminiszter meggyilkolása
Az a kievi diák, ki Szipjágint meggyilkolta, ugy juttatott be a...
Archipenko Archipenko
A Horizont könyvtár első füzete az orosz Archipenkónak, a ma élő...
Olcsóbb lesz a villamosjegy és az elektromos áram Olcsóbb lesz a villamosjegy és az elektromos áram
A bázeli kölcsön egyezmény, mint ismeretes, a villamosvasutak és az...
Ki az ur Európában, a népuralom, vagy az önkényuralom Ki az ur Európában, a népuralom, vagy az önkényuralom
Egy hete adta ki Sándor király emlékezetes manifesztumát, amellyel a...
Magyar vendégek galiciai frontunkon Magyar vendégek galiciai frontunkon
Diadalmas offenzivánkban résztvevő csapatainkat egymásután látogatták...
Gazdaságról a nemzetgyűlésben Gazdaságról a nemzetgyűlésben
Kállay Tibor pénzügyminiszter a nemzetgyűlésen beterjesztette az...
Hírek a kormánypárti front átcsoportosításáról Hírek a kormánypárti front átcsoportosításáról
A parlamenti pártok lázasan készülődnek a szerdán összeülő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98