Szentmiklósy Lajos könyve – Szerző kiadása

Történész számára minden bizonnyal egy nép életének legelső, homály mögött rejlő korszaka a legizgalmasabb - bár egyúttal a legingoványosabb – terület. Különösen áll ez a magyarság őstörténetére, amelyen belül két, a szó legszorosabb értelmében sorsdöntő kérdés várja a homályból való kibontását; miként történt a parazitikus, gyűjtő kultúrfokon élő ősmagyar nép áttérése a szimbiotikus, állattenyésztő életmódra, hozzájutva ezzel a fölemelkedés eszközéhez; s miként mentette át önállóságát a lovasnomád életformából a földmívelő-feudális államiságba, elkerülvén megannyi népvándorláskori birodalom és nép nyomtalan eltűnését?

Az első kérdés megválaszolásában úgyszólván egyedül a történet segédtudományai nyujtanak támpontokat: az összehasonlító nyelvtudomány, a régészet, a nyelvészeti paleontológia emberföldrajz, az etnológia. S ebből adódik, hogy a kutatás eredménye csak föltevés lehet, bizonyító kútfők híján, s az a lényeg, mennyiben valószínűsítik a hipotézist a párhuzamok, analógiák, közvetett bizonyítékok.

Szentmiklósy is az említett tudományágak eredményeiből kiindulva rajzolja meg a vadász halász életet folytató, matriarchátusban élő, őskommunista társadalom képét a finnugor, ugor és kezdeti ősmagyar korszakban. A nagy átalakulás, az állattenyésztésre való áttérés magyarázatát a természeti körülmények és a kultúrfoknak megfelelő termelőerők viszonyából kísérli megadni a szerző; lassú - több évszázados - vándorlás vetette ki az ősmagyarságot a szavanna-vidékre, ahol csak a pusztavidék körülményéinek megfelelő termelőmód, tehát a külterjes állattenyésztés adta meg a továbbfejlődés lehetőségét.

A lényeg, azonban az, hogy ennek gazdasági alapjai már az erdő-határ átmeneti övezetében is meg kellett legyenek a peremreszorult magyarságnál. A döntő hatás, amely a fordulat lehetőségét elősegítette, egy bolgár-török néptől eredt; de Szentmiklósy szerint inkább békés úton, a már fennálló primitív cserekereskedelmi kapcsolatok segítségével, mint hatalmi-politikai módon. Ez elhatározó lépéssel került ki az ősmagyar nép a sztyep világába, hogy mint lovasnomád közösség kerüljön a népvándorlás országútján az önálló történelem küszöbére.

Könyvében végigkíséri a szerző ezt a már magasabb kultúrfokon élő népet a kubánmenti, levédiai és etelközi őshazák során át: s közben - a most már fel-felbukkanó gyér kútfők segítségével is - igyekszik kimutatni, mint alakultak ki az egyelőre még kommunisztikus nemzetség-rendszeren belül a magántulajdon, a személyhez kötött hatalom, a pásztorélet megkövetelte apajogúság, az állam rudimentumait jelentő harci törzsszövetség alapvonalai. Szentmiklósy megállapításai szerint a honfoglaló magyarság katonai demokráciában élő, tehát még csak kezdetleges osztályrétegeződést mutató, laza törzsi-nemzetségi szervezet volt, amely azonban már kialakította magában személyhez kapcsolódó nomád feudalizmus alapfeltételeit.

Könyve második részében kitér a Kárpát-Duna medence gazdasági adottságaira, amelyek lehetővé, sőt szükségszerűvé tették a földmívelés átvételét, valamint az itt már ki is alakult feudális jellegű szláv hatalmi körök ismertetésére - e fejezetek alapvetésül szolgálnak a szerző nemrég megjelent tanulmányához („A feudalizmus kialakulása Magyarországon.” I. Magyar Csillag. II. évf. 11. sz. 299-300 I.), amely a könyvnek szerves folytatása.