Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Sztójay Döme
Pontosan két esztendővel azután, hogy Hitler magyarországi helytartója, Veesenmayer kinevezte a magyar „kormányt”, - amit a magyar nép a legnagyobb megdöbbenéssel fogadott, - ugyanennek a magyar népnek a fiai ítéletet hirdetnek az árulók fölött, akik egyéni érvényesülésből és......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Endre László
A magyar nép igazságtevése nem szánta a mai napot látványosságnak: mégis tízezres tömegek hullámzottak a Markó-utcai törvényszéki palota körül, bár tudták, hogy a rendőrkordonon át csak azok nyernek bebocsátást,...
Szőllősi Jenő
Szálasi halálraítélt bűntársainak kivégzése szinte szimbolikusan egybeesik a nemzeti történelem egyik legszégyenletesebb napjának évfordulójával. Március 19-én gyászlobogók lengenek a házak falain. Ma két esztendeje,...
Hain Péter
Ugyanakkor, amikor a Markó-utcai törvényszéki palota esküdtszéki termében a magyar Ouisling-kormány bűnügye befejezéséhez közeledik, az épület másik részében a nem kevésbé kisebb bűnözőit vonják felelősségre. Ma...
Fedák Sári
Fedák Sári háborús és népellenes bűnügyében a vizsálat befejeződött. Fedák már hetek óta a Markó-utcai fogház lakója. Kedden kapta meg a vádiratot, amely szerint hozzájárult a nyilasok hatalomrajutásához. Az ügyészség...
A Kis Ujság néhány nappal ezelőtt közölte, hogy Landau Adolf egykori dúsgazdag borkereskedő gyilkosaival: Danszky Mihály és Sipos Kamilló főhadnaggyal a kelenföldi laktanyában helyszini szemlét tartanak. A helyszíni...
Több mint egyévi hajsza után rendőrkézre került Galambos Jenő, a Rókus-kórház nyilas üzemi tanácsának elnöke, Berend Miklós dr. főorvos kegyetlen gyilkosa. A miskolci politikai rendőrség csütörtökön táviratilag...
A Népbíróság Kaló-tanácsa szerdán, a későesti órákban hirdette ki ítéletét gróf Serényi Miklós háborús és népellenes bűnügyében. A vád szerint Serényi mint nyilas képviselő elvállalta Szálasi „zsidótlanítási” ügyosztálya...
Szálasi Ferenc
A Szálasi-bűnper nagy meglepetése volt, hogy az ítélet nyomban jogerőre emelkedett. Az ítélet végrehajtására azonban csak akkor kerül sor, amikor az amerikaiak válasza megérkezik: szükségük van-e valamelyik halálraítéltre...
A vér és gyalázat uralma főpecsétőrének sorsa beteljesedett. Annak a kormánynak igazságügyminiszterét, amely könnybe és gyászba borította az országot, ma reggel a Markó-utcai fogház Koháry-utcai kisudvarán kivégezték......
Hain Péter
Tegnap délután terjedt el a hír a fővárosban, hogy a magyar Gestapo hírhedt hajcsára, ártatlanok ezreinek, középkori inkviziciókat is megszégyenítő értelmi szerzője levetette magát a törvényszéki palota egyik harmadik...
Rajniss Ferenc.jpg
A demokratikus magyar nép ma igazságot szolgáltatott: a Markó-utcai fogház udvarán kivégezték a legfőbb háborús uszítót, Rajniss Ferencet, akinek legnagyobb része volt abban, hogy a magyar rónák városai, községei...
Szálasi Ferenc
Ma hirdetett ítéletet a népbíróság Szálasi és bűntársai felett. Már jóval 8 óra előtt sűrű rendőrkordon vonta körül a Zeneakadémia épületét. A rendőrség kora reggel átkutatta a hatalmas épületet. A nagyterem minden...
Ma a kora reggeli órákban kettős akasztás volt a Markó-utcai törvényszéki palota Koháry-utcai oldalán. Pontban 9 órakor vezették elő a Késmárky-tanács elé Jakity Károly volt nyilas pártszolgálatost és Sztregova...
Pálffy Fidél
Pénteken a koradélutáni órákban a népbíróság Késmárky-tanácsa felhozatta cellájából a halálra ítélt gróf Pálffy Fidélt és közölte a legfelsőbb döntést, amely szerint az államfő szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak......
Imrédy Béla
Tegnap a késődélutáni órákban érkezett le a népügyészségre az igazságügyminisztérium átirata, melynek értelmében a halálra ítélt Imrédy Béla volt miniszterelnökkel szemben az államfő nem gyakorolja a kegyelmezési...
Hóman Bálint
A Népbíróság ma kezdi meg Hóman Bálintnak, mint háborús főbűnösöknek tárgyalását, akit a népügyészség háborús és népellenes bűncselekmények sorozatával vádol. Hóman – a vád szerint – a 30-as évek elején került...
A függöny legördült. Az ördögi színjáték végetért. Szálasi és bűntársai elnyerték földi büntetésüket, most magasabb ítélőszék előtt állanak, hogy számotadjanak a magyar nép ellen elkövetet gazságokról. Ők eltűntek,...
Mint a kutató, aki górcső alá helyezi a mikróbákat, hogy tanulmányozza a sejtek életét: úgy írjuk meg mi is ezt a riportot – a fővárosról. Kiválasztottunk egy bérpalotát. Ennek a háznak a mai helyzetét, lakónak...
Cikk-ajánló
Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket
A vasárnapi nap éppen olyan munkával telt el a rendőrségen, mint...
Dobé visszavonta a főtárgyaláson tett beismerő vallomását Dobé visszavonta a főtárgyaláson tett beismerő vallomását
A mai tárgyalás Landau Ernő orvostanhallgató kihallgatásával...
Szálasi Feri szimpatikus volt nekem, vallotta Hóman Bálint Szálasi Feri szimpatikus volt nekem, vallotta Hóman Bálint
Az elmúlt napokban a politikai rendészeten befejezték a nyomozást...
Két, Magyarország német megszállásával kapcsolatos közlemény Két, Magyarország német megszállásával kapcsolatos közlemény
A magyar királyi belügyminiszter rendelkezésére további intézkedésig...
A szegedi kézfogás és – ami előtte volt A szegedi kézfogás és – ami előtte volt
A „Szabad Nép” vasárnapi számában Révai József cikkét...
Ellopták a kultuszminisztériumban Kulcsár miniszteri tanácsos télikabátját Ellopták a kultuszminisztériumban Kulcsár miniszteri tanácsos...
Vasárnap reggel megjelent a főkapitányságon dr. Kulcsár István...
„Igazság a nyilasokról” „Igazság a nyilasokról”
Feltűnő füzet jelent meg a Szociáldemokrata Párt kiadásában...
Apróságok Apróságok
A Nemzeti Színház ugyan a korlátlan lehetőségek hazája, de amiről...
Mi az igazság a legujabb nyilas „egység” körül? Mi az igazság a legujabb nyilas „egység” körül?
Vasárnapra ujabb „nyilas egység” született meg. Az Imrédy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98