Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

A hét gazdasági krónikája

Piaci és zugpiaci árak

Mindenki tudja, hogy az elmúlt hét végén a külföldi valuták zugárfolyama egészen elképesztő magasságot ért el.

A bankjegyforgalom is emelkedett, de csak sokkal kisebb mértékben. A pénzmennyiség szaporulatával általában arányos az árak emelkedése. Ebben az esetben azonban a zugárak lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek, mint a bankjegyforgalom. De a közgazdasági vastörvények itt is érvényesültek, a következmény persze az lett, hogy a túlhajtott árak nemcsak a többi árhoz viszonyítottan, hanem abszolut mértékben is visszaestek. Ez a visszaesés addig fog tartani, amíg az egyensúly a zugforgalmi árak és a forgalomban lévő pénz között újból helyreáll, utána előreláthatólag az árak újból emelkedni fognak.

A valuták zugárfolyamától teljesen függetlenül emelkedtek
a piaci árak és pedig a bankjegyforgalom emelkedése arányában. Et fejezi ki egyébként nagyjából az adópengő árfolyama is.


Bérek, fizetések


A munkabérek és magánalkalmazotti fizetések, amelyek egyébként is állandóan az áremelkedések mögött sántikálnak, csütörtökig változatlanok maradtak.
Ezzel szemben a köztisztviselői fizetéseket már szerdán a háromszorosára emelte a kormány. A legtöbb javadalmazás ezt az ugrást csütörtökön részben követte a kalóriapénznek 180 pengőről 310 pengőre való emelésével és az alapfizetések 100 százalékos pótlékolásával. A kalóriaemelések után már csak azért kellett az alapbéreket és fizetéseket is emelni, mert újból az a helyzet állt elő, hogy a kalória jelentősége messze túlhaladja magáét a fizetését, tehát a minőségi munka egyáltalában nem kapta volna meg jutalmát. Az előmunkás tehát kevesebbet keresett volna, ha kisebb a családja, mint a segédmunkás.


Iparrevízió


A kereskedőtársadalmat legjobban érintő rendelkezés a kereskedelmi iparjogosítványok revízióját elrendelő rendeletnek a megjelenése.

A rendelet lényegileg azt tartalmazza, amit már többször megírtunk: kereskedését az folytathatja tovább, aki egyrészt megfelelő szakértelemmel rendelkezik, másfelől adózási kötelezettségének eleget tett és nem esik feketézés, vagy láncolás gyanúja alá.

A kereskedői iparjogosítványokon kívül még revízió alá esnek a bankárengedélyek is.

Ezzel egyidejűleg megszigorították a bankáriparengedélyek folyó kiadását is, mert ezeket is a kereskedelmi miniszter engedélyéhez kötötték.


Adózás, közterhek


Adózási szempontból lényegesek az érdekképviseleteknek azok a tárgyalásai,
amelyeknek az volt a célja, hogy a kereseti és társulati adót ne kelljen adópengőbe átszámítani és úgy befizetni, hanem ehelyett hetenkint sima pengőben lehessen leróni. A havi fizetésnél kincstári szempontból valóban tarthatatlan volt a sima pengőben való fizetés rendszere, mert az állam jelentősen károsodott, amikor az adózó a hónap elején „jó” pengőben kereste meg az adót és egy hónappal későbben sokkal rosszabb pengőben fizethette azt meg.

Az adózó viszont azt hozhatta fel, hogy ő pengőben kereste meg, nem fizethet tehát adót adópengőben.

Épp ezért olyan megoldást kellett találni, amely mellett a kincstár érdeke is biztosított, de az adózó terhei is elviselhetők és ily módon vezetik be előreláthatólag a jövő hónapban a heti adófizetést a kereseti adónál és a társulati adónál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98