Dtum
Login with Facebookk
1906 | Március

A parlament föloszlatása után

A magyar parlament palotája most nemcsak egyik legnagyobb, de a legelhagyatottabb épülete is Európának. Ez a gyönyörű ház igazán nem született szerencsés csillagzat alatt. Alig vonult bele a magyar törvényhozás, már az obastrukczió emésztő lángja csapkodott benne, a békés alkotó munka műhelye huzamos ideig lenni soha se tudott, de látta legnagyobb viharait alkotmányos életünk új korszakának, látta ama nevezetes november 18-át, a még nevezetesebb deczember 13-ikát és látott egy esztendő lefolyása alatt két házföloszlatást, a melyek közül az egyik után egy harmincz esztendőnél tovább tartott kormányzati rendszer bukása, a másik után pedig olyan feket köd következett, a milyen még nem feküdte meg a nemzet lelkét négy évtized óta.


A képviselőházat katonai karhatalom oszlatta szét teljhatalmu királyi biztos szavával. A tény határozottsága ez aktus jogosságáról fölöslegessé és meddővé tett minden vitát: ilyen vita tehát nem is támadt. Az országgyűlésnek a föloszlatását tudomásul kellett vennie, mert a törvényhozás házát katonai hatalom szállta meg és a szuronyok lehetetlenné tettek volna minden kisérletet a tanácskozás folytatására, történt volna ez a kisérlet akár ezen a helyen, akár másutt.


Ez a tény tehát immár a históriáé, a mi következik, az pedig a jövendőé, mely halandó ember szemének láthatatlan. A föloszlató királyi kézirat hangsulyozza az uralkodó kivánságát, hogy az országgyűlés mielőbb összehivható legyen, de mellőzi az alkotmányos szokás gyakorlását, hogy az összehivás dátumát is megjelölje. Azt tehát, hogy szünetelő parlamenti életünk mikor éled föl megint, e pillanatban nem tudhatjuk. Hiszszük, hogy ez megtörténik amaz idő keretén belül, amelyet a törvény megállapít.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A patina vagy nemesrozsda, keletkezésének körülményei A patina vagy nemesrozsda, keletkezésének körülményei
Ha jól megnézzük Budapest szobrait, érdekes dolgokat figyelhetünk meg...
Két új szerző a Városi szinházban Két új szerző a Városi szinházban
A Városi Színház igazgatója, Sebestyén Géza pártolja a fiatalokat....
Lotz Károly halála
A nagy festőművész holttestét október 13-ikán este vitték át a...
Mi újság?
A japáni trónörökös számára Chicagóban egy 18 méter magas és 80 méter...
Magyar kivándorlók pusztulása Magyar kivándorlók pusztulása
New-York egyik legtekintélyesebb lapfa a ŤNew-York-Heraldť...
Nyári kalapujdonságok Nyári kalapujdonságok
Szorosan véve, még a tavaszszal sem jöttünk rendbe, mikor már...
Ötvenmillió egy fényképért Ötvenmillió egy fényképért
Vilmos volt német császár – mint ismeretes - emlékiratainak...
A Gazdaszövetség a vámunió mellett A Gazdaszövetség a vámunió mellett
A magyar Gazdaszövetség igazgató-választmányi ülésén Darányi Ignác...
A horvát izgatás a képviselőházban A horvát izgatás a képviselőházban
A horvát ellenzék izgató politikájának mérges gyümölcse került...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98