Dtum
Login with Facebookk
1923 | Augusztus

Hamlet, dán királyfi

Ifjúsági előadás

Egy pillanatra szinte meghökkenek, mikor ezt a szót leírom, mit nem értékelésnek szántam, csak egy váratlan tény konstatálásának, de értékelésnek sem rossz.

A tábla természetesen ott volt a színház pénztárán, hogy minden jegy elkelt, de már az érkező tömeg feltűnt, hogy ahol frakkban s estélyi ruhában sétált s álldogált tegnap a közönség, most mennyi fiatal diák nyüzsög, lökdösődik. Kezdtem figyelni, kicsit számolni az arcokat s meglepetve konstatáltam, hogy a közönség túlnyomó része alatta van 25 évnek.

 

Sőt azt is, hogy az idősebb urak mindnyájan mintha tanárok volnának, irodalom-búvárok, Shakespeare-kutatók, de még az ifjabbak is, mögöttem ült egy elegáns fiatal pár, akik múlt héten látták a Hamletet Pethessel, ma Odry játszotta s még ezek is folyton összehasonlították a két alakítást. De voltak tizenkét éves gyermekek is a színházban, s jól esett látni, hogy ártatlan szemek is nézik a Hamletet, nemcsak színházi tudósok, smokkok, akik ifjú erejüket itt próbálják ki.

*

És a darab tényleg ezeknek való. Érdekes, hogy én is a kislányomat vittem el. Igaz, hogy nagyon sápadt, sovány, feje fáj: nem fogja-e nagyon igénybe venni a darab izgató áradata?...Nem. Nincs ebben a darabban semmi, amit egy harmadik gimnazista gyerek meg ne nézhetne...

És valóban nincs.

Olyan volt ez a darab, mint egy szolid, komoly iskola.


Minden alak: amilyennek egy komoly, becsületes tanár kívánja látni az embereket. Vannak jók, vannak rosszak, de valamennyi kerek, kiegyensúlyozott, egészen bemutatott figura. Maradéktalanul adva ez egész ember, nem érzi a néző híjját semminek, nincs többé kérdés, nincs nyugtalanság, kíváncsiság, nincs ellentmondás, vita, a néző inkább a szerzőnek jön segítségére s vele dolgozik a színésszel, hogy a szerző céljait szolgálja. Itt az író valóságos professzor, aki olyanokat tanít, amivel szemben egy pillanatra nincs kétség, nincs eldöntetlen, nincs önállóság, itt csak megértés van, behódolás és tovább magyarázás.

Szóval egy ifjúsági darab ez, nemes erkölcsi felfogás, pontos tudás, és az életábrázolásban olyan gazdagság, ami felülmúlhatatlan, nemcsak kielégít, hanem ki is fáraszt. A kislányom pontosan érezte a darabnak s az időnek s az ő erőinek összhangzását, a harmadik felvonás után én már szörnyű fáradt voltam, szívesen elmentem volna, de ő teljes energiával nézett: "még egy óra" mondtam neki. Fél tíz volt s ő láttam megmérte saját magát s a darabot, azt mondta "egy óra kell is." Az ötödik felvonás után azt mondta: "ez a felvonás rövidebb lesz, mint a többi s mennyi elintézni való van még ebben!" Az utolsó után a homlokához nyúlt s azt mondta: "de már egy hatodik felvonást nem kívántam volna".

Ez a Hamlet legjobb mértéke: egy abszolút kör, amely pontosan egyensúlyozott.

*

A mai társadalmi rendnek tökéletes képe.

Shakespearenél a színjáték célja, hogy "tükröt tartson mintegy a természetnek"...

Sophoklesnél is ez volt?

Nekem úgy tűnik fel, hogy ez a shakespearei elv azért uralkodott a művészetben, mert uralkodott az életben az a társadalmi rend, amelyben a shakespeari problémák élnek. A társadalmi rend többet nem engedett meg a művésznek, tehát a zseni megkerülte a hatalom éberségét. Nem támadott: tükröt tartott. Nincsenek morális tendenciái: megmutatott. "látja az erény önarcképét, a gúny önábrázatát s maga az idő, a század, tulajdon magát."

Próbált volna egyebet. Próbált volna kilendülni e szörnyű objektivitásból.

Mit gondoltok, milyen szabad szó volt lehetséges ennek a Claudius királynak az udvarában, aki kísértetben, túlvilágban hisz, aki meggyilkolja a trónért bátyját s ágyára lép, aki körül az udvar mint színpadi statisztéria áll, csupa üresfejű, vagy gyermek alak. Egy ilyen lelkiismeretes túlfeszültségben élő zsarnok füle s szíve mit bírt volna el a mai élet költőjének hangjából.

Itt nem volt más lehetőség, csak a fényes nap objektív nyugalma, mely fényét egyformán kiárasztja a jókra s gonoszokra, ismerje meg magát a zsarnok, ha akarja s a poltron, ha bírja.

De óvatosan: hogy mégse ismerjen magára...El a színteret Dániába. Ott más világ van, az ott van távol, határos Norvégiával s Lengyelországgal, de távol, messze, ott ahol csak öreg hajósok jártak...

*

Milyen egy szörnyű királyi udvar ez. Szép színpadi csoport volt a harmadik felvonásban, mikor a színészek játékát nézik. De kik álltak ott? Megszámoltam, kik is vannak a király körül.

Ott ült a király, aki úgy lebeg a lezuhanás veszélyében, hogy nem bír el maga körül mást, csak biztos szolga lelkeket: szivacsokat, akik belőle élnek...Polonius? ez államférfi? egy öreg ripacsnak s egy falusi pásztornak keveréke és a lánya, ez a felismerhetetlen árnyék lény, az öreg ifjúkori botlásainak késői bűnhődöttje és a fia, aki mert valamicskével emberebb, elvágyik innen e bűzös Dániából, önkéntelen, Frankhonba. S hol az ország többi főura, e koronás esküvőn?...Sehol senki... (Shakespearenek penzum alkotó alapelve, hogy akiről szó nincs, az nem létezik...E Dánia abból a két tucat emberből áll, akiknek a neve a színlapon jelezve van. Annyira kihasználja az időt s úgy túlzsúfolja a cselekményt, hogy egy pillanatra sem tűnik fel, hogy mögöttük ország nem él és lélegzik.) Kiknek a gyerekei ezek az udvari fiúk? Voltimand, Cornelius s különösen a furcsa unalmas pár Rosenkrantz és Guildenstern...

Szóval ott állnak a királyi pár körül: a két udvaronc sárga ruhában, ott van Hamlet, s barátja a lebegő Horatió, akinek semmi gyökere nincs e királyi udvarban, csak a Hamlet lelkében némi...Ott van Polonius s leánya s lent ül néhány s fent áll néhány névtelen, a rendező által beállított statiszta, mert a rendező kevesli maga is e királyi udvart...

Ha így távlatban nézem, teljesen üres, háttértelen, talajtalan királyság: meseszerű, körülöttük a nagy köd, amelyből egész mesemódon bukkan elő Fortinbras a norvég királyfi aki midőn egy csapásra kihalt ez az egész udvar, felbukkan szárnyas aranysisakkal, s szól: "e tartományhoz úgy rémlik jogom van"...

De hol van a nép, az ország, amelynek szintén, úgy rémlik ma már nekünk, némi joga van önmagához?...

*

Shakespearet csak a színpadon s a színpad által lehet megérteni.

Ha tegnap az tűnt fel nekem, hogy a Vízkereszt összes alakjait a színpadi tradíciókból vette s csak épp életet öntött a figurákba "mint a természet igazi mestere, aki igy csinálta, jól utánozza az emberi nemet"... ezzel szemben a Hamletben minden alakot kívülről hozott be, az életből, valóságos hús-vér alakokat s valóban élőket: de a színpadra hozta őket s színpadi lényeket csinált belőlük.

Vagyis a tegnapi darabban a színpadból csinált életet, a maiban az életből színpadot.

De a Hamletben épp oly kevéssé lehet egy pillanatra is feledni a színpadot, mint a Vízkeresztben.

Elbírják ezek az alakok a pszichológiai vizsgálatot mint emberek is, de csak ha nem feledjük, hogy színpadra vannak transponálva.

Így van a szélesebb rétegek dolgával is: amit Shakespeare róluk mond, igaz, bölcs és helyes: de csak amit kimond: amit ki nem mond, az nincs. S ő csak annyit mond ki, ami neki egy estére kell a színpadon.


*

Ez bizony, fogyatékosság. Ugyan olyan, mintha a tanár csak annyit tud a tantárgyból, amit valóban előad a diákjai előtt. És, hogy Shakespeare ennek a híjjával is a legőrületesebb dicshimnuszokban részesül, különösen az utolsó száz évben, az kritikája ennek a kritikának, Shakespearet úgy állítják be, mint a Mindent. Mint a Kozmoszt: az emberi lélek abszolútumát. De bizony csak egy kicsit kell hozzányúlni s megjelennek a hiányosságok, elvész az alap, ködbe merül a távlat s csak a szikrázó, ragyogó, kimondott élőhangok maradnak az előtérben.

Holott e dráma még nem az Élet: csak részlet az életből.

*

Míg a színházba mentünk, a kislányomnak elmondtam a darab tartalmát. "Opera ez?" - kérdezte.

Kárörömmel mosolyogtam magamban. Igaz, hogy ha az ember a tartalmát elmondja, nem arról beszél, ami a lényeg ebben a darabban, de hiszen éppen itt van a bökkenő: Shakespeare a mesével nem bír meg. Nem merném azt mondani, hogy nem törődik, mert nagyon is törődik, de a ismét alacsonyabb szempontok szerint választja ki: a mese egy látványos változatos varieté, amelyik neki alkalmat ad rá, hogy a legfinomabb, legdrágább, legbecsesebb életgyöngyöket halmozza fel benne.

Itt azonban egy nagy tévedés lappang, mert a mese épp annyira kell, hogy jellemző anyaga legyen az életnek, mint minden szó, amit tényleg kimond a költő: De Shakespeare s Moliére is csak életrészletet hoztak : mesét nem. Sőt a mesefantáziájuk egész jelentéktelen: annyira koncentrálják magukat a közeli, élő szemmel meglátható, az öt érzékkel megfigyelhető dolgok konstatáló megteremtésére, hogy a mese, ami egészen távoli, valahogy a kozmikus világrenddel egyértékű: teljesen kiesett a lelkükből.

A mese kapcsolja össze a színpad kis kockavilágát a mindenséggel s mivel nem ismerték fel, hogy a mese éppen úgy, töredéke az Életnek, mint az egyén az emberiségnek: tehát készen igyekeztek kapni Mesét, amely az egész Kozmoszt pótolja a színpadi három óra alatt.

Így történt, hogy ezek a mesék a mai néző előtt már csak az operettben s az operában élnek tovább, de a mai gyermek, aki a levegőben szívja magába a művészi megérzéseket, az én kislányom aki még sohasem volt életében az Operában: azt hitte a Hamlet meséjéről, hogy szép nagy muzsikát fog hallani, száz hangszert, kürtöket s dobokat s hegedűk édes melódiáit.

Teljesen igaza van benne.

*

Valamit megfigyeltem már tegnap a Vízkeresztnél s az ma egészen ki alakult előttem a Hamletben.

Shakespeare erős, egyetemes hatásának egyik titka az, hogy teljes világképet ad. Az én érzésemben éppen ez a hiba, hogy ez a világ ennyire lezárt, teljes, abszolút: ellenben a néző úgy érzi az első szónál, hogy útra kelt s megérkezett egy világba, amelyről eddig semmit sem tudott, de amely most teljesen kitárul s feltárul előtte. Jobban mintha ő maga ott élne. És ez egy jóleső érzés: az ember kicsit kívülről van, kicsit mégis benne van: néz és figyel és mégis érez is.

Ez a Shakespeare szempontja.

Ez az ő objektivitása.

Ő nem azt mondja a színésznek hogy: élj, ahogy élsz. Nem azt mondja, hogy beszélj, ahogy a karakter beszél, akit kiélsz a szerepedben, hanem azt mondja: "Szavald a beszédet kérlek, amint én ejtém előtted: lebegve a nyelven."

Így akar ő beszélni, elszavalja az életet, lebegve a lélek színén. Nem olyan teli szájjal, "mintha a város dobosa kiáltaná ki a verseket," "nem is fűrészeli a levegőt, hanem egészen finomul jártatja a kezét": "mert a szenvedély valódi zuhataga, szélvésze s mondhatnám forgószele közepett is bizonyos mérsékletre kell törekedned, mi annak simaságot ad."


Elég rosszakarattal olvastam a fejére a saját tanácsait, mert azt hiszem, hogy sokkal nemesebb érzések vezették őt, a költőt, e kimondott mondatoknál, amiket nem önmagának írt le irányelvül, hanem valami hallatlanul barbár előadóknak, akikkel küzdenie kellett s akiknek a szájába kellett rágni a legegyszerűbb igazságokat.

Shakespeare kissé távolról nézi az alakokat. nem él közöttük, teljes testi közelségükben: bizonyos distanciát hagy az érzés és a kifejezés között. Úgyhogy ő kialakult tényeknek látja a dolgokat. Hegyeket lát s dombokat, s rónákat s kanyargó vizeket, tavakat, tengereket az életben: kemény, erősen megvonható kontúrokban látja a jelenségeket. Elhatárolt valamikké válnak a kezében az alakok, a jellemek, az élettények.

A görög tragikusok, azok még távolabbról, még sokkal sokkal távolabbról látták: ők már csak hegyóriásokat láttak, beolvadva a kozmikus távlatba.

Shakespeare az egyéniségeket látja: magukban s magukra maradva.

A görög tragikusok a Sorsot látták nagy emberi alakokban kijelentve.

Shakespeare közelebbről néz, biztosabban rajzol, tisztább színekkel fest. Lezártabban, de magára maradtabban hagyja az embert, akit a görög tragikusok mint óriásokat vetítettek fel a csillagokig.

E kettős írói látásmódból ki lehet érezni a makrokozmosz s a mikrokozmosz nézőit.

Igazi írói feladat: benne élni az emberi létben s érezni a Kozmoszt.

*

Amit Shakespeare csinál, nem gigantikus, emberi.

Shakespeare nem próféta: pap.

Nem fölszabadító: oktató.

*

De ha a Hamletet vissza helyezem a maga korába, akkor más szemmel nézek rá. Az embernemismerésnek, a pszichológiai tudatlanságnak, a babonák, szertelenségek, durva ösztönök, a nyers és véres állatiságnak abban a mély korszakában ilyen modern, tisztult, felvilágosodott, bölcs és teljes hang a legnagyobb forradalom volt, amit el lehetett képzelni. A Hamlet, a darab, a Claudiusok királyi udvarának műveltségi, erkölcsi és erőviszonyai közé állítva olyan, mint a földrengéshez képest a szilárd földburok.

A Hamlet rendkívüli teljesítmény 1602-ben, abban a korban mikor nálunk háromfelé volt szakadva az ország s török bégek ember csordákra vadásztak az alföldi pusztán, mikor Erdélyben a német kapitány Básta, megölette az oláh zsarnokot Mihályt.

Ha erre a korra gondolok, amelyből egy épp magyar mondat nem maradt fenn, hogy az ma is épp magyar mondat legyen: és elgondolom, hogy Shakespeare ugyanezen a napon a Hamletet írta, akkor a legmélyebb áhítattal gondolok a Glóbusz Színház igazgatójára, aki megengedte magának, hogy ilyen darabot megírjon és színre hozzon.

*

De azért a Hamlettel nem fejeződött be az irodalom s a drámaköltészet, a Hamlet csak egy fokozat, amelyen át el kell jutni valahová.

 

Móricz Zsigmond

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Jókai a párisi világkiállításon Jókai a párisi világkiállításon
A párisi világkiállítás magyar csoportjának egyik legérdekesebb része...
Hősies küzdelem után született meg a vízipóló-bajnokság Hősies küzdelem után született meg a vízipóló-bajnokság
Pénteken mindenki matematikussá változott. Gólarányt számított ki,...
Az NVC kizárásos vívóversenye Az NVC kizárásos vívóversenye
A Nemzeti Vívó Club háromnapos kizárásos versenye nagyszerű sportbeli...
Uj nagy személypályaudvart épitenek a Hungária-ut mentén Uj nagy személypályaudvart épitenek a Hungária-ut mentén
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának különböző bizottságai az elmult héten...
A posta szavatossága A posta szavatossága
A háboru elején kibocsátott egyik kormányrendelet szerint a posta a...
Uri czigányok Uri czigányok
Angliában nagyon felkapták azt a jelszót hogy vissza kell térni a...
Hangversenyek Hangversenyek
Bender Pál. A müncheni operaház egyik erőssége. Köznapi emberek...
A művészetpolitika A művészetpolitika
Farkas Zoltán a képzőművészeti politika kérdéseivel foglalkozik....
1300 millión fölül mozog a magyar költségvetés 1300 millión fölül mozog a magyar költségvetés
Nem egészen négy nap alatt intézte el a költségvetést a magyar...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98