Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

III. Richárd

III. Richárd

Förtelmes gazember, akit egész este tombolva ünnepel a becsületes közönség.

Azt hiszem, Shakespearenek legtitokzatosabb vállalkozása. Többi tragédiája is tele van ugyan olyan alakokkal, akik a keresztény erkölcs szempontjából a legsúlyosabb kifogás alá esnek s így szinte érthetetlen, hogy a cenzúra életre engedte őket, de ebben a darabban magát a bűnt, a társadalmi szokás, a papi morál, a szemforgató kegyesség által undorítóvá tanított bűnök forgatagos sorozatát glorifikálja.

Ez a protestantizmus diadala: ki van zárva, hogy katolikus államban Shakespeare megtermett volna s hogy pláne ilyen darab, mint a III. Richard oly dicsőséges szerepre juthatott volna.

A természet igazságai nem egyek az emberiség által koronként megállapított igazságokkal. Az életben, mely sejtek viaskodó feltörése: alaptörvény az érvényesülés parancsa. A sejt, az Ego, az egyén legbelsőbb vágya, az első helyre, a csúcsra, a mindent bírásra való féktelen feltörekvés.

 

Ezzel szemben áll a többi egyénnek, a többi Egónak, a többi miriádnyi sejtnek, amely közt él az ember, pontosan ugyanez a törekvése: a színpad, amely a katedrától annyiban különbözik, hogy lelki erőinket nem elnyomja, hanem felszabadítja: magával sodor a hősnek ezzel a fő érzésével: a célra, a győzelemre, minden áron: most én vagyok a színpadon: Machbeth, én vagyok, a gyáva s tehetetlen lélek, Hamlet s én vagyok a tiszta, egyenes vonalú, komplikálatlan, mindenen felül álló, nagyszerű III. Richárd.

 

Én a néző, aki a magam életében, elrontott kis gyáva életében, iskolától, papoktól, elcsenevészedett gondolkodású szülőktől gúzsba kötött, letiport, pincefenekén növelt kis társadalmi egyed: most mintha a századok óta várt napfényt üdvözölném, tombolva tapsolom ezt a gazembert, aki ferdén, bevégzetlen s idétlenül jött e világra, oly sántán s félszegül, hogy "az eb megugat, ha elbicegni lát" aki elvégezé, hogy "gazember leszek"...

Minden mesterségesen emelt gát papírkorlátnak tűnik fel, a természet elementális felzuhogásában. Az első monológon túl, amint megindul a cselekmény, nem is jut többé soha senki fiának eszébe sem, hogy gazember, nem gazember. Egy szívvel s odaadással veszünk részt a mindennél bátrabb s hősibb szembeszállásban, az emberiség kényszerű berendezkedésének e félszeg világával szemben.

Mert az emberi élet törvényeket s rendszert épített, nyomorult s ingó rendet, a kicsinyek, betegek és erőtlenek számára, amelyet a hős, mint bika a silány kötelet, szétszaggatja s felforgatja: az egyén e harcot boldogan nézi, érti, mintha helyette folyna, az ő legtitkosabb vágyait teljesítve: de megnyugvással veszi, hogy elmúlik a világról a szembeszálló gaz, mert mi lenne az ő börtönszokott kis éltével?

Bámulatos: ez a darab, amelyből sugárzik, mint egy égő fényforrásból az élet izzó fénye: ez a legszínpadszerűbb, e színpadi munkák között. Ha ugyan itt már van fokozat.


Harminc éves korában írta.

Nagy darabja addig csak egy volt még, a Rómeó és Júlia. S egy évvel később írta a Velencei kalmárt.

Mind a három darab egy fokán van a színpadi tökéletességnek: de alapgondolatában a III. Richard van legmagasabban: itt egy embernek, az egész darabon uralkodó egyetlen figurának szinte gigászi kiépítése a darab. Az első szótól az utolsóig, minden erre az egy szerepre van koncentrálva, s csak tíz év múlva tért megint vissza ehhez az abszorbeáló módhoz, mikor a Hamletet, az Othellot, Machbetet, Leart, Timont, Coriolanust ugyanezzel a végtelenségig koncentráló módszerrel csinálta meg.

 

Ha igaz, a shakespearei daraboknak ez a kronologikus sorrendje: akkor a III. Richard ifjúságát az Othellóval, Machbethel szemben az energiának valami szaggatottabb, nyersebb sárosabb fölrohanásában látom. Ez a barbár óriás, Shakespeare, itt mint egy féktelen s fékezhetetlen, az élet nyomorúságaiból a sors ellen magát marcangolva kitépő fickó lobban elő.

Isteni szerep ez mind s pompás volt az előadás.

Odry, akinek Hamlet vállalkozása még hidegen hagyott, mert belőle hiányzik, sok kiváló s becses kvalitás mellett a láz, a lélek köde, a megtorpanás: józan, eszes, tüzes színész, kiből a Hamlet tehetetlensége, testi-lelki fogyatékossága, az energiátlanságnak a titkos, magános bűn adta magáramaradottsága hiányzik. Hamlet az önfertőző, maga szerelmese, aki felriadva az életre, szakadatlan fáradt kábulatából, kínban érzi a beleavatkozás kényszerét...

 

Ellenben III. Richard a testi-lelki a társadalmi okok által eddig lekötött, lenyűgözött, póknak, varangynak minden gátat lehányt előre rohanása... Odry igaz volt, s félelmes e szerepben.

Már a maszkja pompás volt. Ez a színész, aki világéletében mindig a hódítót, a szerelmes lovagot játszotta s frakkban, modern változatokban él folyton a színpadon, itt a groteszk lovagkornak egy váratlan s kitűnő figuráját hozta: nem is rubensi, rembrandti figura. Én mindig fekete ruhában láttam játszani ezt az alakot: ez a darab volt 18 éves koromtól úgy a harmincas évekig legkedvesebb darabom s Pesten s vidéken minden előadását megnéztem, amihez csak hozzáfértem.

 

Rendszerint érett emberek játszották, Gyenes, Ivánfi, s most, mikor egy fiatalabb, vörös bársonyruhás, szinte kissé nyugtalanul tarka, magát kicsit szépítő, vékony bajszát hegyesre húzó s kis kacérsággal magát illegető, nem is túlságosan nyomorék figurát láttam, egész új szempontból villant fel a figura tragédiája: az elnyomott ember, most jutott el a cselekvéshez ifjú erejének teljében.

 

Huszonnyolc-harminc éves: eddig öreg királyok uralkodtak, népes udvar, ahol mindenki előtte van, ahol neki bele kellett helyezkedni a közerkölcsbe, hogy fokozatosan, szívósan, bizonyos pozíciót harcoljon ki magának: csak lelke mélyén lappongatva a vészes elszántságot: ez az alak eddig egész életében leplezte testi nyomorékságát, hogy bekösse az attól iszonyodó közvéleményt, csak most, csak ma buggyan ki belőle legelőször a cinizmusnak ez az áradata: csak ma meri önmagának legelőbb nyíltan kimondani, hízelegve önhiúságának, hogy "három hava ledöftem rossz kedvből Tewskburyben"...

 

Az ő rossz kedve... mintha annyi volna az egész... mintha nem arról volna szó, hogy az a bizonyos ledöfés, ami első s legkockázatosabb tette volt: immár sikerré érett s az új sor küszöbén, magát bíztatva, magát becézve kicsinyli el...

Az Odry III. Richardja sánta volt s félszeg vállú, de mindenkinél magasabb s egyáltalán nem egy pohos varangy, aminek Margit királynő nevezi: magas férfi volt s nyomorék, félelmes tudott lenni s úgy viselte rangját, mint az új ruhát... Mikor végre trónra kerül, úgy ült azon a trónon, minden porcikájával beleült, elfeküdt benne, s mégis idegen volt, rabló, ki ideiglenesen ül rajta... hideg csapott meg, ahogy láttam ott ülni, éreztem a halált, a rút halált, mely le fogja tépni onnan e férges gyümölcsöt.

Oly nagy pillanatok voltak ez alak jelenség érdekében... különösen, ahogy eltávolodott, bicékelt lépésével, amit álló helyzetekben leplezni igyekezett, s ami teljesen kijött a színről való kisiklásaiban, mintha mindig szökött s repült s szárnyakkal vitte volna magát félelmes, ismeretlen világok s célok felé...

Az első perctől kezdve nagyobb volt az összes többi jelenlevőknél de mikor a darab folyamán magára marad, mikor kezd az emberek végzete az ő vállára nehezedni, mikor a forradalmárból s a rablóból törzsfővé, állam atyjává lesz, egyre nagyszerűbb volt: érezni lehetett vállalatának reménytelenségét, egyre súlyosabb magára maradottságát, érezni, hogy sporadikus esetlegességgé vált a sorsa...

 

Van egy pillanat, mikor ellenképét adja Edvárd királynak híveit békítő végső jelenésével. Mily nyugodtan ül Edvárd (a nemes ősz Mihályfi Károly) a trónon. Nem tölti be, agg s kisded lélek, de ott élt, ott megszokott, ott lett gyermekké s kenetes szóval halálos politikai ellenségeket ölelkeztet össze.... Mikor Richard ül ugyan e trónra, az országnagyok a szélrózsa minden irányába menekülnek, mintha egy centrifugális erő szórná széjjel őket...

 

S Richard, aki görcsös karmokkal nyújtja ki utánuk vágya s akarata csápjait, mintha fehér kísértetkezeket dobna ki szájából a távolba, hogy torkon ragadja s idehúzza őket, oly hiábavalóan küzd s hallja s maga is mohón, de hitetlenül és semmibe vevően hallja a szeretett király" szólításokat.

S végül, mikor hős lesz... Mikor ferde vállával s ijedt arccal, a sötétben bujkálóknak a napfényen való rémületével egész lényében kitör a harcra, elgázolva az átkozódó királynék hosszú sorát, mintha hínár függene minden tagján s mégis felszáll s kizuhog kinyújtott karddal, ferde vállakkal, torzan s hősien...

Odry ilyen nagy sose volt életében, egyetlen szerepében sem: most megdöbbentő volt. Minden hangja élet s minden mozdulata több mint ábrázoló élet, összekötötte a pillanatot a végtelennel.

S az egész előadás gyönge volt a Shakespeare-sorozatnak. Ha egy darabot sokszor játszottak már a színészek, elveszti az első lobbanás varázsát. Kihullanak a részletszínek, az apró játékok, fakóbb, keményebb s zörgőbb lesz az előadás. Ezt sokszor éreztem ezeken a Shakespeare-estéken. Ma azonban új szereposztásban, új rendezésben jött e darab s olyan kitűnő szereposztásban, amint csak lehetett.

S ott volt mindnyájuk fölött Jászai Mari. Mikor megjelent, moraj futott át a nézőtéren, mintha a várt déli szél meglendíti a tikkadt vitorlát. Ércből s aranyból van e művésznő, a patetikus hangok mint a lélek orgonája zendül meg benne. Shakespeare nála nélkül adni még száz év múlva sem lehet: e lélek fogja magasba emelni a szíveket.

Márkus Emma a Lady Annában ért el művészetének csúcsára: ebben az izzó s jelentéktelen, ebben a gyönyörű s semmis, ebben a gyűlölettől házasságba átcsapó erotikus lényben...

Ennek a két nőnek, Jászainak s Márkus Emmának lényében mint tradíció él a shakespearei romantika: a túlzottan, emberfölöttien izzó, a játék felé kihajszolt, de életből s igazságból nemzett színpadi jelenség.

A mai este feledhetetlen: csak a Pethes Lear királya áll mellette a ciklus során.

Ez a két szerep: Odry Richardja s Pethes Learje egyúttal valami perspektívát ad Shakespeare jövőjére: mind a két művész modern ember, a természetes beszédmód úttörője s mindegyik rendkívülit tudott alakítani. Ahogy Odry feloldotta a régi színpad puffadt, fekete, sötét gazemberét, emberi, valóságos, élő s szenvedő s kínlódó, hősi s elbukó életté: úgy hámozta ki Pethes Lear királyt a tüdő szakadj prédikálás bozótjából, egy idegeiben megbomlott szegény, szenvedő, roncsaiban is hatalmas öreg királlyá.

Milyen kár, hogy a harmadik, akitől talán még nagyobb s több figurát lehetne egy csodálatos Velencei kalmárt, Falstaffot, Coriolanust: Somlay, nincs most a színház kötelékében.

És még csodálatosabb, hogy az itt levők közül sokan nincsenek a helyükön. Kürti József Machbethje hol van? Nem is kell eljátszania, látom s gazdagabb vagyok vele. Kürti, a legtömörebb, legércesebb shakespearei színész, mellékszerepekben jelent meg egy párszor, ellenben handabandázó mesteremberek tartják kézben a nagy szerepeket. De hát ez az élet.


Móricz Zsigmond

 

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Bálnaeledelből – liszt Bálnaeledelből – liszt
A háborús szállítási nehézségek világszerte mindenütt súlyos...
Verhaaren és Maeterlinck Verhaaren és Maeterlinck
Az "Académie Française" tagjai közül könnyen érthető okokból egyet se...
A patina vagy nemesrozsda, képződésének elősegítése A patina vagy nemesrozsda, képződésének elősegítése
A réz- és bronztárgyakon a természetes patina képződését...
Elektromos áram a mezőgazdaságban Elektromos áram a mezőgazdaságban
Egy a mult évben olyan eljárást szabadalmaztatott, a melylyel a...
 A sörényes juh A sörényes juh
Afrikának egyik legérdekesebb emlőse ez a vadjuh, mely a hegyes,...
Ark Royal Ark Royal
A vitás anyahajó. Az angol légiflotta egyik büszkesége, az „Ark...
Kenessey Pongrác ny. főispán mentette meg az országszerte hajszolt Szakasits Árpád főszerkesztőt Kenessey Pongrác ny. főispán mentette meg az országszerte hajszolt...
Szálasi már a bevonulásának első percében kiadta a parancsot, hogy a...
Ellentétes következtetések Ellentétes következtetések
Cambrai körüli harcokból a szemben álló felek ellenkező...
A vendéglős gyilkosai a rögtönitélő biróság előtt A vendéglős gyilkosai a rögtönitélő biróság előtt
Ez év április elsejére virradóra Varga Károly 37 éves vendéglőst az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98