Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

Juhász Gyula összes versei

Sík Sándor előszavával. Sajtó alá rendezte Paku Imre. - Szukits-kiadás 1940.

Éppen most öt esztendeje, 1935 nyarán, írtam bővebben a Nyugatnak Juhász Gyula lírájáról. Elhatalmasodott betegségének csaknem teljesen néma évei után meglepetésszerűen jelent meg akkor új verseskötete, Fiatalok, még itt vagyok! címmel. Nem ő maga kívánkozott a nyilvánosság elé: hívei és hívői gondozták a kiadást, sok jó igyekezettel, kevesebb rátermettséggel. Lehetetlen volt meg nem rónom az ijesztően sok szövegrontást, ritmusferdítést, pedig szorongva és módjával szántam rá magam, abban a félelemben, hogy az amphimelas költőt minden gáncs - mégha szálláscsinálóit illeti is - izgathatja és keserítheti.

 

Fölös aggodalom volt: hamarosan megtudtuk, hogy süket magányában nemcsak kötetének fogadtatásáról nem engedett magához híreket, még a könyvet is hiába csempészték be hozzá, belé sem lapozott. Félt találkozni szellemének tükröződésével, mintahogy szerencsétlen barátjáról, Gulácsy Lajosról is följegyezték utolsó éveinek bizalmasai.

Pedig legfeljebb a nagy egyenetlenségek árulkodtak bajára, az alkotó erő tétova és lankadt percei, - amikor ez az erő szolgálatos volt hozzá, olyan fénylő magasságokba lendítette föl, aminőkig korábban is csak a "sikerülés" legünnepibb óráin emelkedett. A fiatalok - akik felé forduló szavát a kötet összeállítói a címlapra iktatták - valóban áhítattal fogadhatták magukba a szerénység gyötrelmes dacába elszigetelődött költőnek tiszta mélységekből feltörő vallomásait azokról a "magyar sorskérdések"-ről, amelyek épp azidőtájt keltek sokszor már gyanús mértékben is kelendőségre, csak igen ritkán a Juhászéhoz fogható művészi hitellel, jobbára híg publicisztikai csörgedezéssel, a divatnak inkább széltében, semmint mélységében kivájódó medrébe kívánkozva.

 

A "bánatos rónák bús testvére" amúgy sem tudott volna "karban" énekelni, koreszmés szavalókórusokba beszegődni, írtózatos magányának nemcsak átkát érezte, hanem - a becsületes és hű művészet jogán - erejét is, néha, igaz, hogy ritkánál is ritkábban, kiszakadt belőle a gőgnek és önérzetnek egy-egy fájdalmas sikolya ("De azért van bennem büszkeség is - S néha szűk még a csillagos ég is..."), - a végén pedig, mint a fejedelmi rangjából kisemmizett Lear a zápordúlta fenyéren, rekedt daccal kiáltotta oda:

Károg a varjú, vijjog a vihar:
Betakarózom vad dalaival.

*

Másfél évvel az utolsó verseskönyv után pedig betakaródzott, önszántából, mindörökre. Mikor a Nyugat újra írt róla, nekrológok sora búcsúztatta a már tegnappá távolodott Holnapnak ragyogószemű énekesét. Jobbára a fiatalok (Cs. Szabó László, Tolnai Gábor) hajtották meg előtte a hódolat lobogóját, az őszinte és hálás hódolatét, s nem a puszta kegyeletét. Örömmel láttuk, mennyire "él az ifjú szívekben", és bizakodva vártuk, hogy költői műve, melynek teljessége mostoha pályája alatt soha ki nem bontakozhatott, talán majd halála után méltó foglalatban kerül azok elé is, kikhez addig a "fájó hegedű"-nek inkább csak hangfoszlányai jutottak el; ahogy maga is remélte:

Ha meghalok - a csönd az én hazám -
Akkor fogok én élni, győzni majd
Igazán.

Most végre - három év vártatva - egy testes kötet igéri összes verseit. Igéri, de sajnos, éppen nem váltja be, amit címlapján igér. Vagy talán a sajtó alá rendező maga is folytatására gondol? Meglehet, de akkor ezt föltétlenül jeleznie kellett volna. Ehelyett hevenyészett utószóban beszél "megközelítően teljes kép"-ről, büszkén hangoztatja "az előbbi hibák kiküszöbölését", végül bibliografiát csatol hozzá a költő "megjelent verseskötetei"-ről s azt is lezárja az 1929-ben kiadott Hárfa című antológiával.

 

A Fiatalok, még itt vagyok! kötetről egyetlen szóval sem emlékezik meg. Ennek helyére a Hárfa darabjai után Juhász huszonnégy műfordítását iktatja, de itt sem tünteti fel, hogy ez csak töredéke annak, ami ezen a téren összegyüjthető lett volna. Még a huszonegy sorba zsúfolt életrajzi vázlat sem hibátlan.

 

A költő egyetemi éveiről szólva említést találunk a Négyesy (helytelen névírással: Négyessy)-Ťszemináriumrólť (stílusgyakorlatokat kellene mondani, mert a szeminárium más), s néhány nevet Juhász költőtársai közül, Tóth Árpádé hiányzik sorukból, viszont ott találjuk - Vágó Józsefet (van-e, ki ilyen nevű lírikust ismer?).

 

Azt is olvassuk, hogy Juhász Szegeden "haláláig az Ipar-utca 13. szám alatt lakott". Ez is tévedés, halálakor az Ipar-utcának - városépítés következtében - már a nyoma is eltünt, Juhász azután még két más lakásba is költözött.

Legsajnálatosabb azonban mindenesetre az, hogy "az előbbi hibák kiküszöbölésére" vonatkozó fogadkozását oly kevéssé váltja be a kiadó. Lehet-e jó lelkiismerettel "végleges"-nek szánt szövegről beszélni, amikor Juhász hangjának, technikájának még felületesebb ismerőit is lépten-nyomon durva értelmi és ritmikai hibák özöne zökkenti meg az olvasásban és ingerli a zavartalan élvezésben? Nem állok jót kijegyzéseim teljességéért, lehet, hogy néhány helyen átcsússzantam, de még így is hatvanöt hibaigazítással szolgálhatnék, nem sajtóhibákéval, hanem olyanokkal, ahol vagy a ritmus, vagy a rím maga is rávezet a helyes változatra.

 

Felejtettem található feledtem helyett (rímben!); Az én vérem e helyett: Ez az én vérem (holott épp ebből a félverssorból utóbb kötetcím is lett!); közelben-t olvasunk közeledben helyett, híveidhez-t, híveidnek helyett (mindkettőt rímben), stb. Amely, aki helyett mely, ki, egykedvűn, szomorún helyett egykedvűen, szomrúan, rád helyett reád, olyan helyett oly: az effajta hanyagságoknak se szeri, se száma.

 

Való igaz, amit a kiadó - mint mondja - "munkája során megilletődéssel tapasztalt": Juhász Gyula írói pályája a vidéki költő sorsát tükrözi, abban is, hogy könyvei jobbára ottrekedtek vidéken, abban is, hogy külsejükben siralmasan szegényesek voltak, viszont szövegtorzulásokban annál gazdagabbak. De ha ez így van: a nagy garral jelentkező összes kiadásnak nem ezen kellene-e elsősorban segíteni? A kecskeméti nyomda most elfogadhatóan dolgozott, bántóbb vidékiességről legalább is nem lehet szó, de a szöveg gondozásához nyilván nem elegendő bármily éber korrektori munka, ehhez a szemen kívül fül, s a költő világában tökéletesen otthonos lélek is kívántatik.

*

Milyen öröm, mennyire ünnepi alkalom lehetett volna az ismertetőre nézve e kelletlen bozót irtogatása helyett az odaadás zavartalan gyönyörűségével megközelíteni a költő magányos csipkebokrát! Negyedfél évtizede élek Juhász Gyula hangjának igézetében. Nagy költőtársainak nyugtalan újulásai, formai káprázatossága mellett az ő lírája sohasem hódított meglepetésekkel. De épp így, amikor egész költői útján - irodalmunk egyik legalázatosabb kálváriajárásán - szegődhetünk oldala mellé, - érezten éreznünk kell azt is, hogy ezek a panaszos énekek valóban az örökkévalóság színe alatt zengenek. A Végtelenség versé-ben mélyen megindító önismerettel ajánlja föl magát "álom és vitézség" "kevés reményű, szörnyű borújúť szolgálatának:

Vívok, vívódom és e harc örök
És el nem érem magamat soha
S a mélyből mind mélyebb után török
S versem sora a végtelen sora.
Talán egyhangú és reménytelen,
De nékem életem és végzetem.

Nemcsak neki: élete és végzete magyarságunknak is, melyből művészete olyan eggyégyökerezetten kisarjadt. Ez hat ellenállhatatlanul költészetéből, ha egészében fogadjuk magunkba, s ha mintegy lépésről lépésre követjük, amint nyugati ihletéseiből kibontakozva, kezdeti témaverseitől eltávolodva egyre jobban hazaérkezik önmagába, s önmagában egyre tisztább, telibb és tömörebb visszhangot ad a magyar élet, indulat és elrendeltetés legigazabb és legörökebb titkaira.

 

Az ő Istene a magyar róna fölé boruló magyar égben lakik, s mikor "a világ óriás, dús szőnyegén""dolgozik, a ragyogások és rémségek, véres vörösek és halálos feketék közé valami egészen különös kedvteléssel sző "magyar mezőkön szőke vizeket".

Évtizedekig vádolták századeleji nagy költőinket multtagadással, lanyha magyarsággal. Juhász az "új dalt" köszöntötte Babits lantján, "mely az ősi, örök verseknek őrzi zengzetét" Ezt őrzi az ő lírája is. S hogyha ma egyre sűrűbben faggatódzunk afelől: mi a magyar? - válaszért el ne mulasszuk az ő könyveit is föllapozni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A virágok városa - Firenze A virágok városa - Firenze
Dante városának. Oly beczéző gyöngédséggel, annyi szerető...
A dekadens festő életrajza A dekadens festő életrajza
Valaki, akiről ezúttal szó van, épp úgy mint más kétlábú lény,...
Anglia és Franciaország miniszterei megegyeztek Londonban Anglia és Franciaország miniszterei megegyeztek Londonban
Az angol-francia miniszteri megbeszélések szombaton meglepetést...
Valóban ősi a rovás-irás? Valóban ősi a rovás-irás?
Az Országos régészeti és embertani társulat október 26-iki ülésén...
A népek helyzete A népek helyzete
Ha egy tekintetet vetünk az utóbbi idők jelenségeire, bizony sajnosan...
Királyunk levele Miklós czárhoz Királyunk levele Miklós czárhoz
Ő Felsége levelet intéz a czárhoz s a levelet Hohenlohe Gottlieb...
Megállapodások a béketárgyaláson Megállapodások a béketárgyaláson
A bresztlitovszki béketárgyaláson elintézték azoknak a kérdéseknek...
Horvát sérelmek
A horvát ellenzéki képviselők egy éles hangú iratot küldtek a bánhoz...
Az I. vörös tüzérezred és az MKSz. versenye Az I. vörös tüzérezred és az MKSz. versenye
Vasárnap délután több mint 4000 néző jelenlétében zajlott le a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98